Hírek

Boldog, aki imádkozik – „Urunk, Istenünk, tekints népünkre, amelyért Krisztus Urunk életét adta. Tekints a magyar nép minden elmúlt és jelen szenvedésére, minden elmúlt és jelen sikerére, mindannyiunk igyekezetére a megújulásért, a kiengesztelődésért, azért, hogy megjobbítsuk saját életünket, s ezzel szebbé tegyük mások életét is.”

„A szeretetre mindig szükség lesz”

Önkéntes szociális munka a mai Magyarországon – Az önkéntes munkának több évezredes múltja van. A történelmi egyházakat kezdetektől jellemezte a karitatív tevékenység. A szeretetszolgálat nagy egyénisége volt például Árpád-házi Szent Erzsébet, Assisi Szent Ferenc, Páli Szent Vince, Don Bosco, Szent János, Ward Mária.

Pápalátogatás és elnökválasztás előtt

Az Amerikai Egyesült Államok mintegy 65 milliós katolikus közössége – polgártársaival együtt – ebben az esztendőben pápalátogatásra és elnökválasztásra készül. A két esemény persze nincs ugyanabban a „súlycsoportban”, de mindkettő érinti mindennapi életüket. Az áprilisi pápalátogatás jelmondata (nekünk, magyaroknak nagyon ismerős a magyarországi pápalátogatás idejéből): „Krisztus a reményünk.”

Szereplők és titkok

Beszélgetés Kovács Zoltán atyával a Bibliáról – József, a Szentírás néma alakja – Egyetlen alkalommal sem szólal meg József, ugyanakkor helyzete, házassága Máriával – mai megfogalmazással – eléggé sajátos. Egyes mai írásokban Jézus Krisztus nevelőapjának nevezik.

A hét szentje

Sevillai Szent Izidor püspök és egyháztanító (Április 4.) – Izidor Sevillában született 560 körül, egy cartagenai nemesi családban, Sevillai Szent Leander öccse volt, s ő is szent lett. Kolostori életmódra nevelték, testvérét, Leandert követően Sevilla püspöke volt, s harminchat évig vezette az egyházmegyét.

Életige − április

„Az igazságosság békét terem, az igazságnak meg biztonság lesz a gyümölcse mindörökre.” (Iz 32,17) „És újra kiárad ránk a lélek a magasból. Akkor a sivatag gyümölcstermő kert lesz, a kert meg olyan, mint az erdő.” – Így kezdődik az a szentírási rész, amelyből az e havi igét választottuk. Izajás próféta a Krisztus előtti VIII. század közepén reményteli jövőt ad hírül az emberiségnek.

Liturgia: A kenyértöréstől a szentmiséig (XLIII. rész) − Pápai iránymutatás az angolok felé

A VI-VII. századi liturgikus sokszínűség egyik példája Britannia kereszténysége, amely a rómaiak jelenlétével kezdődött meg, majd távozásukkal jelentős átalakulásokon ment keresztül. Amikor Nagy Szent Gergely pápa (590-604) megbízásából Ágoston (nem azonos Szent Ágoston egyházatyával) 596-ban Canterburyben püspökséget alapított, azt tapasztalta, hogy a szigetország lakói a római rítustól különböző szokásokat tartottak.