„Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”

Több évtizedes hagyományt ápolnak a háromnapos találkozóval: huszonkilenc éve volt az első. Az évtizedek során egyre több embert megmozgatóvá nőtte ki magát a program, mely kezdetektől egyedülálló a régióban. Bár a baranyai rendezvények kínálata rendkívül sokszínű, a máriagyűdi találkozó külön kategóriát képvisel azáltal, hogy a részt vevő fiataloknak személyiségfejlesztő beszélgetésekre, problémáik megbeszélésére, kölcsönös és kortársi segítségnyújtásra biztosít lehetőséget. Szombaton, amikor a fiatalok száma már elérte a kétszázat, a találkozó mottójául is szolgáló bibliai idézetről és megválaszolásáról tartott előadást Takács Gábor főiskolai tanár, Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? címmel. Ezután különféle műhelyek következtek: kisebb csoportokra osztva beszélgethettek a résztvevők. Délután „élő könyvtár” várta a vendégeket: érdekes embereket – diákot, házas embert, diakónust, papot, de még püspököt is – lehetett „kölcsönözni”, kérdezgetni életéről, gondolatairól. A beszélgetések során jó pár olyan kérdés került szóba, amelyeket a hétköznapok során sem egymásnak, sem papjuknak nemigen tesznek fel a fiatalok.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .