Vészkijáratok Isten felé

Számos szent hely létezik a világon, amelyeket nem az emberek választottak önkényesen, sokkal inkább a hely szólította meg őket. S ha hallgattak szavára, azt vehették észre, hogy ott az ég és a föld kivételes módon összeér.

Akad e helyek között fa, sziget, hegy, kolostor és természetesen város is, mint Jeruzsálem, Qom vagy Kerma. Egyiket-másikat még ma is hívők milliói keresik fel, ám olyan is akad, amelyről csak a régészek feltárásai alapján tudhatunk. Az Agra és a L’Harmattan Kiadó legújabb közös tanulmánykötetének szerzői ezeket a helyeket járják be a világban. A cím – Szent városok, szent körzetek Tibettől Etiópiáig – arra utal, hogy minden földrészt és nagy vallást igyekeztek bemutatni, legalább érintőlegesen. A könyvet olvasva eljuthatunk Áthoszra, a nepáli Katmandu-völgybe, Núbiába, a koreai Kjongdzsuba, a csendes-óceáni Raiateára vagy éppen Peruba.

A szerzők között találni ortodox papot, tanszékvezető katolikus biblikust, régészt és történészt. Ám egy közös mindegyikükben van. Valamennyien szakértői – talán nem túlzás azt mondani, megszállottjai – annak a térségnek, amellyel hosszú évek óta foglalkoznak. Érdemes őket követni e térben és időben is nagy távolságokat felölelő utazás során.

(Xeravits Géza, Nagy Elek (szerk.): Szent városok, szent körzetek Tibettől Etiópiáig. Agra Kulturális Utazási Társaság – L’Harmattan Kiadó, 2012)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .