Versekkel köszöntötték Csuja Imrét
Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

„Ez a tevékenység egyrészt misszió számomra, másrészt én így reagálok a közéletre. Nem sajnálkozom, nem szánakozom, hanem elmegyek egy hajléktalanszállóra verset mondani, aztán még beszélgetünk egy jó órát” – mondta Csuja Imre színművész a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál tartott önálló estje után. A „Vonat” hajléktalanszállón a színész egyórás verses estet tartott, amelynek kezdetén Kenesey Balázs, a szálló vezetője és Romhányi Tamás, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője köszöntötte őt, és arra kérte, foglaljon helyet, mert ezúttal nemcsak ő hozott „versadományt”.

„Csuja Imrét nem kell bemutatni ebben a közegben. Több helyről ismerhetjük őt, moziból, színházból, televízióból – mondta a kommunikációs vezető. – Azután elkezdett máltai intézményeket látogatni, elment hajléktalanszállóra és idősotthonba, olyan helyekre, ahol az ott élő emberek már nem járnak színházba. Ezért házhoz vitt nekik egy darabka színházat, amiért nagyon hálásak vagyunk. A mai alkalom előtt arra gondoltunk, nem illendő, hogy mindig csak mi kapjunk tőle ajándékot, ezért egy jelképes ajándékkal most mi is szeretnénk kedveskedni neki.” A hajléktalanszálló két lakója adta át a színésznek „a szóbeli meglepetést”. Raffael Attila először Elveszíthetetlen öröm című saját versét, majd Ady Endre Őrizem a szemed című költeményét adta elő. „Ezt az Ady-verset akkor én ma már nem fogom elmondani, ennél jobb értelmezése úgy sincs” – köszönte meg a versajándékot a színművész.
Csuja Imre több interjúban is beszélt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vonatszállóján tartott előadásairól, és arról, hogy József Attila az Eszmélet című műve egészen másképp hangzott a Nyugati pályaudvar mellett álló átalakított szerelvényen, mint egy irodalmi esten.
Domina István, aki szintén a vonatszállón talált ideiglenes otthonra, éppen az Eszmélet című versét mondta el az esten. „Ez a vers sokszor segített, amikor padlón voltam. Ez is kimarad ma este, mert maga után már nem lehet elmondani” – fejezte ki elismerését a Jászai Mari-díjas színművész.
A versajándék után Romhányi Tamás köszönő oklevelet adott át a színésznek, amelyet Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke látott el aláírásával. Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke nevében pedig a Máltai Lovagrend számára palackozott pezsgőt adott át Csuja Imrének a kommunikációs vezető, valamint az alelnök levelét, aki távollétében így fejezte ki háláját a színésznek: „Isten áldjon meg mindazért, amit a legkisebbekért teszel.”
A meglepetés-előadás után Csuja Imre Petőfi Sándor Anyám tyúkja című művével kezdte az estjét, felidézve a versekhez kötődő első, még falun szerzett élményeit.  Radnóti, Petőfi, Ady, Heltai és Vörösmarty után az est végén Örkény István Tóték című művéből idézett Csuja Imre, aki a dramatizált változatban az Örkény Színház előadásában Tót Lajost játssza.