Vatikáni aggodalmak Trump intézkedései miatt

Fotó: News.va

 

Turkson bíboros kijelentette: szerencsére az Amerikai Egyesült Államokban is vannak olyan hangok és vélemények, amelyek ellenzik Trump elnök döntéseit.
„Reméljük, politikai eszközökkel sikerül elérni, hogy maga Trump lépésről lépésre felülvizsgálja néhány döntését” – jelentette ki a bíboros, hozzátéve, hogy a Vatikán az Egyesült Államok egyházának „lobbitevékenységében” bízik. Utalt arra, hogy az amerikai püspökök közül már többen véleményt mondtak az elnök politikájáról, és befolyásolhatják azt.
Vatikáni elemzők viszont megjegyezték, hogy az amerikai katolikus egyház valójában nem képvisel az elnökkel ellentétes álláspontot; ellenkezőleg, számos kérdésben Donald Trump politikáját támogatja.
Peter Turkson úgy vélte, hogy Trump korábbi kampányígéreteit váltja valóra. „De remélem, észreveszi, mekkora különbség van a valóság és a választási kijelentések között” – tette hozzá.
A migrációval és az egész­ségüggyel is foglalkozó vatikáni hivatalt 2016 óta vezető bíboros Rómában újságírókkal találkozva nyilatkozott. Érdekesnek nevezte, hogy miközben Donald Trump eltörölte elődje, Barack Obama környezetvédelmi intézkedéseit, a szintén világhatalomnak számító Kína klímapolitikájának módosítására hajlik a szmog elleni küzdelemben. A bíboros úgy vélte, az amerikai elnök által a fegyverkezésre szánt dollármilliárdokat más területek fejlesztésétől vonják majd el.
A bíboros a migrációt „csapból folyó vízhez” hasonlította, hozzáfűzve, hogy a „csapot el kell zárni” a származási országok támogatásával.
Ferenc pápa először 2016-ban mondott véleményt az akkor még elnök­jelölt Donald Trumpról. Mexikóból a Vatikánba hazafelé tartva, a repülőútján a katolikus egyházfő a mexikói határra tervezett falra utalva kijelentette, hogy nem keresztény az, aki csak falak emelésére gondol.
Az amerikai elnök májusban találkozhat Ferenc pápával, a G7-es csoport olaszországi csúcsértekezlete alkalmával. Ezt azonban semmilyen hivatalos forrásból nem erősítették meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .