Vatikán

Nagy nemzetközi érdeklődés előzte meg a Vatikánról szóló első jelentés közzétételét. A jelentés tartalmát ezúttal Balestrero prelátus, a Moneyval plenáris ülésén részt vevő szentszéki delegáció vezetője ismertette. A negyvenkilenc ajánlás közül negyvenöt vonatkoztatható a Vatikánra. Ebből huszonkettő zöld utat kapott, míg huszonhárom még nem felelt meg az előírásoknak. A jelentés még korántsem a végső állomás, hanem egy jelentős mérföldkő azon az úton, amely 2010 végén indult el. Vatikán Városállam ekkor fogadta el a 127-es törvényt, amely 2011 áprilisában lépett életbe a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése érdekében. Ugyancsak ez idő tájt, 2011 februárjában kérelmezték a Moneyval Bizottság értékelését is. (VR)

A 2013-as Béke Világnap témája

XVI. Benedek pápa a következő, 2013. január 1-jén esedékes 46. Béke Világnap témájául a következő mondatot választotta: „Boldogok a békességszerzők” – adja hírül a Iustitia et Pax Pápai Tanács sajtóközleménye. A szentatya évenkénti üzenetének célja a hívek és minden ember bátorítása a felelősségvállalásra a béke építése érdekében. Az üzenet szól a belső és a külső békéről, majd kiemeli a jelenlegi antropológiai válságot, érinti az ember alapvető jogait, köztük a lelkiismereti szabadságot, a szólásszabadságot és vallásszabadságot – olvasható a vatikáni tanács közleményében. (VR)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .