Több mint sportverseny…

A történet 1948-ban kezdődött egy angol kórház udvarán. A ’48-as londoni olimpia megnyitójának napján Ludwig Guttmann professzor és kórházigazgató úgy döntött, hogy gerincsérült hadirokkantjai számára íjászversenyt rendez. Guttmann a náci Németországból emigrált Angliába, és kiváló idegsebészként tevékenykedett a London melletti Aylesburyben. Az esemény óriási élményt jelentett a betegek számára. Az íjászverseny megmutatta a hadisérültek élni akarását, lelki és fizikai erejét.


A kórház orvosai hamar felismerték a játék és a verseny szerepét a gyógyítás folyamatában. A sport visszaadta a rokkantaknak a háborúban elvesztett lelki és testi önbecsülésüket. Később Anglia más hadi- és veteránkórházainak betegei is elkezdtek sportolni. Az íjászat mellett atlétika-, vívás-, asztalitenisz- és kosárlabdaversenyeket is rendeztek. A játékokon egyre bővülő nemzetközi részvétel tette szükségszerűvé, hogy 1958-ban megalakuljon a mozgáskorlátozottak számára az első nemzetközi sportszövetség.

A mostani, szeptember 9-éig tartó paralimpián harminchárman képviselik Magyarországot asztalitenisz, atlétika, erőemelés, evezés, cselgáncs, kerekes székes tenisz és vívás, sportlövészet és úszás sportágakban.

Négy évvel ezelőtt Pekingben egy arany- és öt bronzérmet szereztek a mieink. A Magyar Paralimpiai Bizottság Londonban nyolc-tíz dobogós hely elérésében bízik. Szurkoljunk nekik!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .