Tárjátok ki kezeteket!

A karba fonódott kézzel ellentétben semmit nem tart meg magának, nem fél, nem védekezik, hanem egészen tiszteletének és szeretetének tárgya felé fordul. Ebből a gesztusból hiányzik mindenféle számítás, érdek. Az örömteli nyitottság sugárzik belőle.

Mózes az amalekiták ellen vívott harcban, Áron és Hur segítségével, kitárt karral végzett imájával esdi ki népe számára a győzelmet. Azóta a kitárt kar az imában való kitartás jelképe is, az egyik legfontosabb eszköz a gonosz elleni küzdelemben.


A kitárt kézzel való imádságról sajnos a legtöbben úgy vélhetik, ez a liturgiát vezető pap számára fenntartott testtartás, hiszen a szentmise könyörgéseit, az eucharisztikus imát, valamint az Úr imádságát így végzi, míg a hívők – a pillanatnak megfelelően állnak vagy térdelnek, vagy, ami sajnos gyakran előfordul, ülnek. Ebben nyilván egyfajta rosszul felfogott nyugatias szemérem is közrejátszik.

Először talán egyéni imádságunkban barátkozhatunk meg ezzel a mozdulattal – de fokozatosan gesztusszegény liturgiáinkban is polgárjogot nyerhetne a kitárt kéz, különösen akkor, amikor az egész közösség azokkal a szavakkal és azzal a lelkülettel fordul Istenhez, amelyre Jézus tanított bennünket. Ő a kereszten karját kitárva adta át magát egészen szabadon Istennek.