Szíveddel is közelítve

Ahhoz, hogy az ember eljuthasson a szemlélődő imához, meg kell értenie – és helyesen kell értenie –, hogy az értelmi tevékenység a folyamatban fontos, de korántsem kizárólagos. Nem elegendő a filozófiai megközelítés. Nem elég arra alapozni, hogy a „szemlélődés a dolgok benső lényegének megragadása”, mert az Istennel való kapcsolatban, az imádságban ennél többről van szó. Lényeges az az értelem is, amit a Szentírás betűje tár fel az ember számára, hiszen itt az önmagát és szeretetét kinyilatkoztató Isten szól az emberhez. Fontos az az ok is, amelyet az emberi értelem a teremtett dolgok esztétikai vagy tudományos szemlélése révén kifürkészhet, mert Isten mindent jónak teremtett, önmaga dicsőségére és az ember javára. És végül fontos az a bölcsesség is, amely a dolgokban rejtőzik, s amelyet az ember feltárhat, kikutathat. Ha e folyamatot nem pusztán az elméjével járja végig, hanem a szívével is közelít hozzá, hála fakad benne: imádság. És legtisztább formájában ez lehet a szemlélődő ima. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a szemlélődés Isten ajándéka, de az embernek is törekednie kell rá. Ahogyan a lelki élet minden területén, úgy itt is érvényes az együttmunkálkodás: a kegyelem csak akkor lehet hatékony bennünk, ha befogadjuk, ha nem zárkózunk el előle.

Az atyák gondot fordítottak a szemlélődés különböző szintjeinek elkülönítésére is. Alapvető szintnek tekintették a testi dolgok szemlélését, amelyhez elengedő az egészséges szem: a csodálatosan szépnek teremtett világ Isten imádására buzdíthatja az embert. Magasabb szintet képvisel a testetlen dolgok szemlélése: az angyalok segítenek az imádkozásban és a rossz legyőzésében. Még magasabb szintet jelent a gondviselés szemlélése, ami hálát fakaszthat bennünk a mindenben javunkat akaró Isten iránt. Majd az ítélet szemlélése következik, amely egyrészt boldogító, másrészt figyelmeztető. S végül a legmagasabb fokon áll a Szentháromság szemlélése, amely már az igazi theória. Ez végső kiteljesedésében csak az üdvösség állapotában lehetséges, ám előízét megérezhetjük az igazi szemlélődő imában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .