Szeretetből születő válaszok – fiatalok találkoztak szerzetesrendek képviselőivel Nyíregyházán

Fotó: Debrecen–nyíregyházi egyházmegye

 

A találkozón az egyházmegye területén szolgáló Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért – Krisztus-hívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása, a kamilliánus nővérek és a segítő nővérek, valamint a budapesti székhelyű Shalom katolikus közösség vett részt.
A vidám, kávéházi hangulatú összejövetelen közel hatvan fiatal ismerkedett a szerzetesek életével. A találkozó célja Nagy Zsolt ifjúsági referens pap szerint az volt, hogy a fiatalok előtt életszerűvé váljon a papi, szerzetesi hivatás, az Isten melletti elköteleződés és az Egyházban való szerepvállalás.
A nap során Hollósy Tibor történész, középiskolai tanár átfogó képet adott az európai szerzetesrendekről. Az előadás után Nagy Zsolt arról beszélt, hogy minden kornak megvan a maga válsága, amelyre mintegy válaszként születtek meg a szerzetes­közösségek. Létrejöttek többek között a szegényeket, a betegeket, a kallódó fiatalokat felkaroló rendek, az oktatásban tevékenykedők, a hitvédők, de szó volt „hídépítő” rendről is. Napjaink sem mentesek a krízisektől, melyekre megoldásként közösségek szerveződnek. Ma a fiatalok életvezetésében, hivatástisztázásában általános a bizonytalanság, a tanácstalanság. Ez a válság annál súlyosabb, hiszen ők fogják alakítani a jövő társadalmát, Egyházát. E nehézségeken igyekszik segíteni a fiatalok evangelizálására alakult Shalom katolikus közösség is, amelynek tagjai a találkozó meghívott vendégeként mutatkoztak be.
A vidám és elkötelezett, karizmatikus lelkiségű közösség több mint harminc évvel ezelőtt alakult Brazíliában. Négy tagja évekkel ezelőtt misszionáriusként érkezett Magyarországra. Megtanulták a magyar nyelvet, és Budapesten tevékenykednek. Mára már magyar fiatalok is csatlakoztak hozzájuk. Lelkiségük középpontjában a béke áll, ezzel azt hirdetik, amit a feltámadt Jézus a tanítványoknak, amikor a jól ismert „Békesség nektek!” (héberül: shalom) köszöntéssel szólította meg őket.
A közösség előadásokat, lelkigyakorlatokat, bulikat, kirándulásokat, koncerteket, színdarabokat, táborokat és különböző fiatalos programokat szervez, amelyek vonzóak lehetnek a magyar fiatalok számára. A céljuk, hogy sokszínűen és az öröm nyelvén szólítsák meg azokat, akik még nem ismerik Krisztus szeretetét. Tevékenységük tehát az evangelizáció és az új evangelizáció a fiatalok körében.
A találkozón a közösség egyik tagja, Bisztrai Fanni tett tanúságot arról, hogyan hívta meg őt Isten. „Vallástalan családban nőttem fel, a szüleimmel sokat veszekedtünk. Az életembe belépett egy fiú. A mai világ túlfűtött a szexualitás, a különböző szenvedélyek (alkohol) tekintetében, és bár nagyon nehéz erről beszélni, mi is ezen az úton jártunk. Kapcsolatfüggő lettem, mert szeretethiányban szenvedtem, sem a szüleimtől, sem mástól nem kaptam megfelelő szeretetet. Csak a külsőségek számítottak az életemben” – mondta el Fanni.
Egy alkalommal szentségimádáson vett részt a Shalom közösségben, és még aznap megváltozott az élete. Ezt mások is látták rajta, és az ima­esten imádkoztak érte. „Megdöbbentő volt számomra, hogy elfogadtak olyannak, amilyen voltam. Ez nagyon boldoggá tett, és elkezdtem járni a közösségbe. Beszélgettünk az imádságról, arról, hogy milyen Jézussal élni, és azóta is ezen az úton haladok” – idézte fel történetét a tanúságtevő lány.
Ezután a barátjával együtt elmentek egy előadásra, amely a test teológiájáról szólt, és megszületett szívükben a vágy, hogy szakítsanak korábbi életükkel, és tisztaságban éljenek. Ennek hatására megerősödött a kapcsolatuk. „A megtérésem előtt kapcsolatfüggő voltam, de ezen az úton járva Isten megmutatta nekem, hogy senkitől sem kell függenem a világban, csak tőle. Megadta nekem ezt a szabadságot a kapcsolatomban is. Csodálatos ez a Jézussal járt út, és várom, hogy folytatódjon.” Fanni hangsúlyozta, hogy a közösség talált rájuk és tartja meg őket a világban. Erre ők egyedül képtelenek lennének a barátjával. „A szexualitás nagyon erős szenvedély, és nehéz lemondani róla. Különösen nekünk, akik nem a másik lelkét szerettük, hanem önmagunkat, és nem adtunk, hanem csak vártuk az ajándékot a másiktól. Most hetente találkozunk a közösséggel, és ez megtart bennünket Jézus szeretetében. Isten valaki által természetes dolgokon keresztül hív bennünket, és nem kell a csodákra várnunk. A fiataloknak kevés alkalmuk van arra, hogy találkozzanak Istennel, a közösség erejével” – mondta el Fanni.
A tanúságtétel után tánccal evangelizált a közösség, vidám hangulatot teremtve, majd mindenki elcsöndesedett a szentségimádáson.
A részt vevő diákok közül Suller Zsófia és Gincsai Réka, a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium diákjai elmondták, különleges, örömteli pillanatokat éltek át a találkozón, amely megerősítette a hitüket, és továbblendítette őket a krisztusi úton. Hangsúlyozták, jó egy ilyen közösséghez tartozni, mert ez megtartja a fiatalokat, míg számos másfajta közösség akár visszahúzó erő is lehet.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .