A festmény születésekor a protestáns Flandriát a katolikus spanyol király zsoldosai szállták meg. Kegyetlen mészárlásaik Bruegel lelkén és vásznán is nyomot hagytak. Az út a Kálváriára nemcsak a halálba induló Krisztusnak, hanem a szenvedő flamandoknak is emléket állít.
A kép és a film egyik központi szimbóluma az égbe nyúló szélmalom, ahol az „égi molnár” őrli az időt és a sorsokat. „Mértani közepe” a keresztet vivő Krisztus, aki bár „tartópillére” a képnek, mégis a tömeg (a néző) számára csak egy „részlet” marad. A recsegő-ropogó szélkerék alatt viszi a keresztjét a Megváltó, itt siratja fiát Mária és itt kavarog az arctalan tömeg, amelynek tagjai a kép adott pillanatában nem is a Megváltóra, hanem Cirenei Simonra figyelnek.
A filmben alig hallható emberi beszéd. Nagy szerepet kap benne a zene és főként a zörejek. Az élet apró vagy éppen hangos zajai éppúgy „zenei” aláfestésként szolgálnak, mint a film elején és végén hallható képtári neszek.
Majewski gyönyörűen jeleníti meg a szobabelsőket, a történelmi helyszíneket. A digitális technikának köszönhetően a festményt idéző idilli tájképek, a vászonról beillesztett hátterek éppúgy a filmvalóság részei.
A másfél órás alkotás képei között láthatunk kedves és idilli pillanatokat, de kegyetlen és brutális jeleneteket is. A Malom és kereszt azon filmek közé tartozik, amelyek nem könnyed, egyszeri, nyáresti kikapcsolódást nyújtanak. Sőt, nem is elegendő egyszer megmerítkezni benne. Ugyanakkor, ha valakinek első alkalommal, ha mást nem is, de az „égi malom” megállásának pillanatát sikerül magával vinnie a moziból, már nem távozik üres szívvel.
(Malom és kereszt, svéd–lengyel filmdráma, 2011)
