Romero érsekkel kapcsolatos csoda

Óscar Romero érseket szentmise bemutatása közben, az oltárnál lőtték le 1980. március 24-én, az Isteni Gondviselés Nővérei fenntartásában működő kórház kápolnájában. A nyomozás során kiderült, hogy a bérgyilkost Roberto D’Aubuisson, a nacionalista Are­na párt vezetője bízta meg a merénylettel, mert a San Salvador-i főpásztor szót emelt amiatt, hogy a hadsereg erőszakoskodott a szegényekkel.

Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke, Óscar Ro­mero szenttéavatási ügyének posz­tulátora megerősítette, hogy február 28-án lezárult az érsek közbenjárására történt csoda vizsgálatának egyházmegyei szakasza, és a dokumentáció megérkezett Rómába. Amennyiben a Szentek Ügyeinek Kongregációja is elismeri a csodát, felgyorsul az eljárás.
Paglia érsek elmondta, hogy egy hét hónapos várandós asszony esetéről van szó, akinek terhessége alatt súlyos komplikáció lépett fel, amely veszélyeztette a magzat és az édesanya életét is. Az asszony barátai Romero közbenjárását kérték. Néhány héttel később megszületett a kisbaba, akinek vizsgálati eredményei a csodás gyógyulást igazolták, és az édesanya is életben maradt. Az ügy kivizsgálására létrehozott egyházmegyei bíróság áttekintette az orvosi dokumentumokat, és meghallgatta a tanúkat: az édesanyát, a barátokat és az orvosokat.
A posztulátor fontosnak tartja, hogy a vértanú érsek tisztelete széles körben elterjedjen. Úgy véli, hogy napjainkban, amikor a kábítószer-kereskedő, bűnöző bandák erőszakoskodása sújtja Salvadort, és számos országban erősödnek a konfliktusok, másutt pedig a bezárkózás lelkülete uralkodik, amely falak építéséhez vezet, nagy szükség van a példaértékű tanúságtételre. Paglia érsek hozzátette, nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy San Salvadorban még mindig ellenállásba ütközik Romero érsek szentté avatásának ügye, pedig a tanúságtétele valóban evangéliumi is volt. Amikor 2015-ben a pápa fogadta a közép-amerikai ország püspökeit, nem véletlenül beszélt arról, hogy Romero érsek mártíromsága halála után is folytatódik.
A posztulátor beszámolt arról is, hogy Romero érsek közbenjárására több megmagyarázhatatlan gyógyulás is történt, az egyik éppen Panamában, a következő ifjúsági világtalálkozó helyszínén.
Elmondta továbbá, hogy jól halad Rutilio Grande boldoggáavatási eljárása is. Grande Romero barátja volt. 1997. március 12-én gyilkolták meg a hit iránti gyűlöletből, és halála megerősítette az érsekben a szegények iránti bátor elkötelezettségét.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .