A Bibliában a hetedik napi munkaszünet nem valamiféle engedmény. Nem azt mondja a Szentírás, hogy nem kell mindig dolgozni, néha szabad pihenni is. A hetedik nap megtartása az egyik legfontosabb parancs. Sabbat – ez a héber szó azt jelenti: abbahagyni. Az embernek abba kell hagynia a maga fontosnak tűnő feladatait. Addig ember az ember, amíg ki tudja emelni a fejét a taposómalomból, képes földbe gyökerezett lábbal megállni a nála nagyobb Titok előtt, és mindent ki tud ejteni a kezéből. Addig ember az ember, amíg vannak ünnepei, melyek emberségünk utolsó mentsvárai közé tartoznak.
Jézus a Jó Pásztor, aki meglátja az elcsigázott és kimerült nyájat, és pihenni viszi őket. Jézus a próféták által megígért igazi Pásztor (Jer 23,1–6), aki csendes folyóvizek mellett terelgeti az embert, és a lelkét felüdíti (Zsolt 23,1–3). Isten nélkül az ember lelke haldoklik, mert levágta magát a Lét Forrásáról, elvágta magát az Élet Vizétől. Ahogyan XVI. Benedek pápa írja: egyre többen érzik azt a belső sivatagot, amelyet az ember akkor tapasztal meg, ha azt gondolja, hogy ő élete egyetlen alakítója. Az ember élete Isten nélkül kiszárad, töredékes, értelmetlen marad.
Hányszor élnek együtt házastársak ugyan egy fedél alatt, de egymástól egyre távolabb! Mintha nem volna arra érzékenységük, idejük, hogy egymás arcába nézzenek, elgondolkodjanak azon, mi is történhetett a másikkal az utóbbi években, miért szomorkásabb a tekintete, s mit tehetnének egymásért. Hányszor repülnek ki úgy fiatalok a családi fészekből, hogy rádöbbennek: alig ismerték szüleiket. Talán soha nem kérdezték meg őket, mi volt az igazi örömük, fájdalmuk. Az élet önpusztító rohanásában néha a legfontosabb szálak szakadnak el, sivárosodnak el.
Jézus, a Jó Pásztor minket is megpihenni hív. Az Élet Vizéhez, a csendbe, a mélységek felé vezet minket.
