Példaadó erővel

Érdemes idézni: „A keresztyénség a maga »axiómájának« a gyakorlatban való megvalósításával hatol be (kell hogy behatoljon) az egyetemes kultúrába, s alakítsa azt. Hogyan? Mikor Jézust megkérdezték, hogy melyik a legnagyobb parancsolat (…), az istenszeretet és az emberszeretet parancsával felelt, melyek az Ószövetségben olvashatók, de hozzáfűzi, hogy nincs más ezeknél nagyobb parancsolat. Ez (…) a két parancsolat (…) együtt abszolút: nem lehet az egyiket igenelni és a másikat figyelmen kívül hagyni (…). Jézus ezt az abszolút parancsolatot valósította meg a viszonylagosságok világában. (…) A keresztyénség a keresztyének számára a kultúra, a kultúrába való behatolás e kettős- egy abszolút parancsolat megvalósítása a korok, terek, közösségek, egyének viszonylagosságának megfelelően.” Mit kell tennem egy-egy ilyen adott helyzetben? Mindig fel kell mérni: „nekem mit kell tennem” a két parancsolat együttes figyelembevételével. Felelős „éthosz”, a „felelősségvállalás etikája” ez. „Ma ez az etika talán a keresztyénség egyik különösen fontos hozzájárulása az egyetemes kultúrához.” Ennek jegyében – mint arkhimédészi pontról – tesz vallomást az interjúalany életéről, munkájáról, múlt és jelen értékeinek összetartozásáról. Az erkölcsi magatartás a meggyőződéstől vezérelve hiteles, amint ennek a magatartásnak példaadó ereje, amely „áthatol” korokon, szemléleteken, amelyek folyton ingadoznak. Krisztus igéi ugyanazok „tegnap és ma és mindörökké”.

(Kairosz Kiadó, Budapest, 2011)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .