Paradicsom

Minden zavaros s minden egybeolvad,
lomb reszket, madár dala kél,
szárnyak csapongnak,
forrás fakad, csobog a víz, susog a szél,
száz zaj fut össze,
s végül mégis csend lesz belőle.


Befogadva a fényt édes szemeivel,
az isteni Éva felébredt,
az Úrtól keltve fel,
s előtte gyönyörű álomként állt az élet.

S így hallotta szólni az Istent:
„Adj, emberi leányom,
valamennyi teremtett lénynek nevet, hogy ismert
lehessen a világon!”

S az Úr szavának Éva engedelmeskedett,
s rózsák közt haladva,
adott virágos ajka
minden dolognak egy-egy hallható nevet:

mindennek, ami fut, repül és lélegzetet vesz…

De száll a nap, s mire a fény olyan lesz éppen,
mint hajnalkor, elszenderül
az estben lassként az Éden,
s kék álom csendjébe merül.

Nincs hang, csak figyelő, éber várakozás,
s mikor kiül az égre
az alkony csillaga, Éva rákezd csodás
énekére.

Hárs Ernő fordítása

Charles von Lerberghe (1861–1907)
belga szimbolista költő. E három verse
az Éva éneke című ciklusból való,
melyhez Gabriel Fauré szerzett zenét.