Nursiai Szent Benedek Július 11.

Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén kezdte kolostori fegyelemre nevelni a maguk útján járókat. Először ekkor szembesült azzal, mekkora veszélyei vannak a szerzetesi életnek, ha szabályai nincsenek rögzítve. Végül Monte Cassino hegyén lelt otthont közösségének. Míg Subiaco a világtól való elfordulás helye volt számára, addig Monte Cassinón az ,,építő ember” teljesedett ki benne. Itt szerezte meg az önmaga fölötti uralmat, és itt lett igazán tanítómestere az istenkereső embereknek.

A szent életű apát 547. március 21-én hunyt el. A IX. századtól ezen a napon ünnepelték. A galliai liturgikus könyvekben azonban már a VIII. század végén megjelenik július 11-e mint Benedek születésnapja, de az ünnep eredetéről semmit sem tudunk. Mivel a nagyböjttel rendszerint ütközött e nap ünneplése, 1969-ben visszahelyezték július 11-ére.

Regulája az életbölcsesség tárházának, az ember- és istenismeret kalauzának is nevezhető. Benedek az európai ember természetét figyelembe véve összekapcsolta a szemlélődő és a tevékeny életet. Az „Ora et labora”, vagyis az „Imádkozzál és dolgozzál” jelmondat nem csak a kolostori közösségek pillére lett. Szent Benedek 1964 óta Európa védőszentje.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .