Nigéria

Itaya Asuquo Nyong, a parlament másik alelnöke Cross River tartományból egészen másképpen látja az okokat. Meggyőződése, hogy a terrortámadások hátterében nem a helyi vallási ellentétek állnak. Állítja, hogy a merényleteket Nigériában is az Al-Kaida követi el, ugyanúgy, ahogyan az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A Boko Haram áldozatai között több a muzulmán, mint a keresztény. Nigéria fővárosában, Abujában a külföldi szemével látja a helyzetet Klaus Paehler, a Konrad Adenauer Alapítvány képviselője. Véleménye szerint a konfliktusok több okra vezethetők vissza. A déli keresztények hagyományosan földművesek, míg az északi muzulmánok állattenyésztők. Ha az állatok megművelt területre mennek, az máris konfliktust szül. Az Al-Kaida ezeket az ellentéteket használja fel saját céljai érdekében. A százhatvanmilliós lakosságból száztizenkétmillió ember napi egy dollár körüli összegből él, súlyos mélyszegénységben. Ez pedig jelentősen megkönnyíti a terrorcselekmények végrehajtóinak beszervezését.

Ugyanakkor a termőföld és víz feletti uralom megszerzését is segíti, ha vallási vetélkedések vannak az országban. Ezért keletkezik újra és újra az a látszat, hogy Nigériában vallási konfliktusról van szó.


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .