Ne tápláljunk előítéleteket a nőkkel szemben!
Fotó: News.va

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Az imént hallott evangéliumi szakasz olyan alakot állít elénk, aki kiemelkedik a többi ember közül hitével és bátorságával. Arról az asszonyról van szó, akit Jézus meggyógyított vérfolyásából (vö. Mt 9,20–22). Az emberek között haladva a nő hátulról Jézus közelébe férkőzik, hogy megérintse a Mester ruhájának szegélyét. „Így gondolkodott magában: »Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok«” (Mt 9,21). Mekkora hit! Mekkora hite volt ennek az asszonynak! Így gondolkodik, mert rendíthetetlen hit és nagy remény vezeti, és egy kis ügyeskedéssel meg is valósítja, amit szíve mélyén szeretne. Oly erősen vágyik Jézus szabadítására, hogy áthágja a mózesi törvény előírásait is. Ez a szegény asszony ugyanis nem egyszerűen beteg volt hosszú évek óta, hanem vérzése miatt tisztátalannak tartották az emberek (vö. Lev 15,19–30). Ki volt zárva az istentiszteletből, a házaséletből, az emberekkel való megszokott érintkezésből. Márk evangélista hozzáteszi, hogy számos orvost is felkeresett, minden pénzét rájuk költötte, és fájdalmas kezeléseket szenvedett el, de állapota csak rosszabbodott. Olyan asszony volt, akit a társadalom kivetett magából. Figyelembe kell vennünk kitaszítottságát, hogy megérthessük lelkiállapotát: érzi, hogy Jézus meg tudja szabadítani az évek óta tartó betegségéből, a kirekesztettségből és a méltóságvesztettségből. Egyszóval: tudja, hogy Jézus képes megszabadítani.
Ennek az asszonynak az esete rávilágít arra, hogyan gondolkodunk a nőkről, és hogyan bánunk velük. Figyelmeztetést kapunk: mindannyiunknak – a keresztény közösségeknek is – óvakodnunk kell attól, hogy a női mivoltot előítéletekkel szemléljük, és a nők sérthetetlen méltóságát bántó gyanúval kezeljük. Épp az evangéliumok állítják helyre az igazságot, és vezetnek felszabadító látásmódra. Jézus elcsodálkozott ennek a mindenki által került asszonynak a hitén, és reményét szabadulássá változtatta. Nem ismerjük a nevét, de az a néhány mondat, amellyel az evangéliumok bemutatják Jézussal való találkozását, felvillantják a hitnek azt az útját, amely képes helyreállítani az igazságot és minden ember méltóságának nagyságát. A Krisztussal való találkozásban mindenki előtt – bárhol és bármely korban éljen is –, minden férfi és minden nő előtt megnyílik a szabadulás és az üdvösség útja.
Máté evangéliuma azt mondja, hogy amikor az asszony megérintette Jézus ruháját, ő „megfordult”, és „meglátta” (Mt 9,22), aztán pedig beszélni kezdett hozzá. Ahogy mondtuk, mivel kirekesztett volt, az asszony titokban cselekedett, Jézus háta mögött. Félénk volt, félt, hogy észreveszik, hiszen kitaszított nő volt. Jézus viszont meglátja, és tekintetében nincs feddés. Nem azt mondja: „Menj innen, te kitaszított vagy”, mintha csak azt akarná közölni vele: „Te leprás vagy, tűnj innen!” Nem, nem szidja le. Jézus tekintetéből irgalom és gyengédség sugárzik. Ő tudja, mi történt (az asszony titokban megérintette), de keresi ezzel a nővel a személyes találkozást, azt, amire az végeredményben vágyakozott. Ez azt jelenti, hogy Jézus nemcsak elfogadja őt, hanem méltónak tartja erre a találkozásra, arra, hogy beszéljen hozzá és figyeljen rá.
Az elbeszélés központi részében a szabadulás-gyógyulás szó háromszor is megismétlődik: „»Ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok.« Jézus megfordult, ránézett, és így szólt: »Bízzál, leányom, hited megszabadított.« Attól az órától fogva az asszony egészséges volt” (Mt 9,21–22). Ez a „bátorság, leányom” Isten egész irgalmasságát kifejezi, amelyet Isten az iránt az asszony iránt érez. És minden kitaszított ember iránt! Hányszor érezzük magunkat mi is elvetettnek bűneink miatt, hiszen olyan sok bűnt elkövettünk… Az Úr viszont azt mondja nekünk: „Bátorság! Jöjj! Az én szememben nem vagy elvetett! Bátorság, leányom! Te leány vagy, te fiú vagy!” És ez a kegyelem pillanata, a megbocsátásé, a Jézus életébe, az egyház életébe való bevonás pillanata. Az irgalmasság pillanata. Ma mindannyiunknak, bűnösöknek, akár nagy bűnösök, akár kis bűnösök vagyunk, az Úr azt mondja: „Bátorság, jöjj! Nem vagy többé elvetett: megbocsátok neked, magamhoz ölellek!” Ilyen Isten irgalmassága! Bátran oda kell mennünk hozzá, bocsánatot kell kérnünk bűneinkért, és haladhatunk tovább előre. Bátran, mint ez az asszony!
A „szabadítás-gyógyulás” szónak több értelme is van tehát: mindenekelőtt visszaadja az asszony egészségét; aztán megszabadítja a hátrányos társadalmi és vallási megkülönböztetésektől; beteljesíti a szívében táplált reményt, elveszi félelmeit és csüggedtségét; végül visszahelyezi őt a közösségbe, felszabadítja az alól a szükség alól, hogy titokban kelljen cselekednie. Fontos ez az utolsó dolog: egy félreállított ember mindig titokban cselekszik, időnként vagy egész életében: gondoljunk csak az abban a korban élő leprásokra vagy a mai hajléktalanokra. Gondoljunk a bűnösökre, magunkra, bűnösökre: mindig teszünk valamit titokban, szükségét érezzük annak, hogy rejtekben cselekedjünk, mert szégyelljük azt, akik vagyunk… És ő megszabadít minket ettől. Jézus megszabadít, és talpra állít minket: „Kelj fel, jöjj, állj talpra!” Úgy, ahogyan Isten teremtett minket: Isten úgy teremtett meg minket, hogy egyenesen álljunk, és ne megalázottak legyünk. Talpon álljunk, egyenesen! Jézus tökéletes körű gyógyulást ad, olyat, amely ismét bekapcsolja az asszony életét Isten szeretetének körébe, ugyanakkor visszahelyezi őt teljes méltóságába.
Az asszonynak végeredményben nem az általa megérintett ruha ad gyógyulást, hanem Jézus hitben befogadott szava az, ami képes megvigasztalni, meggyógyítani és visszahelyezni őt az Istennel és a néppel való kapcsolatba. Jézus az áldás egyedüli forrása, akiből a teljes szabadulás, az üdvösség fakad minden ember számára, és a hit az az alapvető magatartás, amellyel azt fogadnunk kell. Jézus irgalommal teljes viselkedésével ismételten megmutatja az egyháznak, milyen úton kell járnia, hogy minden embert elérjen, hogy mindenki meggyógyulhasson, testben és lélekben egyaránt, és mindenki visszanyerhesse istengyermeki méltóságát. Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP