Kazinczy és a képzőművészetek

Kétszázötven éve született a nyelvújítás vezető alakja – „…ha valahol a Jó gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat.” Ezt a Kazinczy-idézetet választotta a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatának mottójául, amelyet a költő, író, műfordító, könyvkiadó, lapszerkesztő, nyelvújító kétszázötvenedik születésnapjára rendezett meg. 1925-ben a soproni művészettörténész, Csatkai Endre bölcsészdoktorijának hasonló témát választott: Kazinczy és a képzőművészetek.

Gyurgyalagok háza táján

A Kiskunság szívében tágas legelőkkel és kisebb-nagyobb akácfoltokkal övezett, rég felhagyott homokbánya rejtőzik. Sok év óta ismerem, és mindig mint a gyurgyalagok birodalmát szoktam emlegetni. Ezek a tarka színeikkel a trópusokat idéző madarak csak későn, május első napjaiban érkeznek vissza Afrikából, de a költőhelyen, a homokbányában csak néhány héttel később bukkannak fel. Addig a környéken vadászgatnak, darazsakra, lepkékre, szitakötőkre.

Ezeréves a pécsi püspökség

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a pécsi püspökség alapításának ezeréves évfordulóját. Az első magyar keresztény uralkodó, Szent István hozta létre a magyar törzsek szövetségéből az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik több érsekség és püspökség alapítása is: Esztergom, Pécs, Kalocsa, Erdély, Várad, Veszprém, Győr, Vác, Eger, Csanád.

Colorado fiatal hangjai

Az egyesül államokbeli Young Voices of Colorado kamasz fiatalokból verbuválódott kórusa adott nagy sikerű koncertet július 28-án este az angolkisasszonyok belvárosi Szent Mihály-templomában.

La Salette-i emlék

1846. szeptember 19-én megjelent a Szűzanya két pásztorgyermeknek, Maximinnek és Mélanienak a Francia-Alpok szívében, La Salette-ben. A jelenés helyén ma egy szoborcsoport áll, mellette pedig a zarándokokat fogadó bazilika és zarándokszállás. Évente a világ minden részéről ezrek zarándokolnak ide, és imádkoznak a Szűzanya szobránál. Idén én is köztük lehettem.

Árnyat adó kúszónövények

Virágfalak, zöld lugasok – Forró nyarak ígérkeznek, használjuk ki hát a növények adta árnyékot. Ráadásul, kúszónövényekkel teljesen új arculatot adhatunk kertünknek. A választék szerencsére óriási, az egynyári virágoktól az évelőkig, az örökzöldektől a lombhullatókig.