Mithras-szentély a határon

Mithrast könnyen felismerhetjük: kötelező ábrázolásmódja nem változott az évszázadok során. Azaz ha látunk egy domborművet (mert csak az maradt fenn), amelyen egy köpenyt, nadrágot, csúcsos sapkát viselő fiatalember egy bikára hajol, és baljával hátrafeszíti az állat fejét, jobbjával pedig leszúrja, akkor biztosan Mithrasszal van dolgunk. Mithras, a Napisten nem egyedül győzi le a sötétséget jelképező bikát: kétoldalt Cautes és Cautopates láthatók, akik a pirkadatot és az alkonyatot jelképezik a felfelé és a lefelé fordított fáklyával. Felül pedig még két arcmást láthatunk: a Napét és a Holdét.


A jelenetben nemcsak istenek vesznek részt. Állatok is segítik a császárok legyőzhetetlen Napistenét: kutya és skorpiók. Mithras kultuszáról nem sokat tudunk, mert úgynevezett misztériumvallás volt, azaz tiszteletét a beavatottak titokban tartották. Az indoirániak Napistene volt, majd az indek és az irániak szétválásakor Mithrast az utóbbiak is tisztelték, és a legfőbb isten, Ahura Mazda segítőtársa lett. Az irániak vallása az a mazdaizmus, amit Zarathustra (Zoroaster) alapított. A vallást a keletről származó kereskedők és katonák terjesztették el mindenhol, sokszor a római uralkodók támogatásával.

Mithrasnak nemcsak az ábrázolása volt szigorúan szabályozott, hanem a kultuszhelye is. A leginkább barlangba vájt – vagy barlangot utánzó – szentélybe egy előtéren keresztül léphettek be a beavatottak. A bejárattal szemben a fenti jelenetet ábrázoló domborművet helyezték el. A szentély három hosszanti részre tagolódott: a középső, mélyebben elhelyezett „folyosót” jobbról és balról egy-egy pódium szegélyezte – az előbbiben folyt a kultusz, az utóbbin álltak a beavatottak.

A fertőrákosi szentélyben – latin nevén a Mithraeumban – is ezt a beosztást figyelhetjük meg. Noha sokat nem tudhatunk, annyi biztos: nem volt egyszerű Mithras követőjévé válni, ugyanis a próba, a beavatás hét fokozaton keresztül zajlott. A fertőrákosi szentélyt sokáig senki sem tanulmányozhatta, még a kutatók sem tehették a lábukat a területre, hiszen közvetlenül az államhatáron áll. Így kénytelenek voltak beérni azokkal az ásatási, felmérési rajzokkal, beszámolókkal, publikációkkal, amelyek a XIX. század derekán készültek. A Mithraeumot – egymástól függetlenül – ketten fedezték fel: Malleschitz György meggyesi (azaz mörbischi) kőfaragó és ifjabb Storno Ferenc. Míg az előbbi által szervezett csapat gyakorlatilag széthányta a kőemlékeket, addig az utóbbi szaksegítséget hívott otthonról és Bécsből. A műemlékvédelem egyik első szakértőjeként tisztelt idősebb Storno Ferenc a bécsi Kenner Frigyessel rajzolta le a fennmaradt kőemlékeket, majd védőépületet emeltetett. A rendszerváltás után újabb ásatásokat szerveztek, amelyekkel hitelesíteni igyekeztek a korábbi eredményeket.

Ekkor készült a mostani védőépület, amely részben magában foglalja a Storno-féle elődjét is. Az újabb ásatások sajnos nem tudták tisztázni, valójában hol is állt a négy fogadalmi oltárkő, ráadásul a Storno-hagyatékból múzeumba került leletekről sem lehet pontosan megmondani, melyik származik a Mithraeum területéről. Hiába, a régészet tudomány, és minden tudomány fejlődik…

A régen megközelíthetetlen épület mellett most a fertőrákosi „turistavonat” végállomása található, és közvetlenül mellette halad el a Fertő tavat megkerülő kerékpárút is. Érdemes megnézni.