„Mit kell tennem…?”

Az üzenet első fejezete a Jézus és az ifjú találkozása címet viseli. A történet kifejezi Jézus különleges figyelmét a fiatalok, várakozásaik, reményeik iránt. Megmutatja, mennyire vágyik rá, hogy személyesen találkozhasson veletek, és párbeszédet kezdhessen mindannyiótokkal– írja a pápa. Az evangéliumi ifjúhoz hasonlóan a mai fiatalok is „gazdagok”, bővelkednek jó tulajdonságokban, energiában, álmokban és reményekben. Mit kell tennem? – teszi fel a kérdést az ifjú. – Fel kell tenni a lét valódi értelmére vonatkozó kérdést. Az az életszakasz, amelyben a fiatalok élnek, a felfedezések ideje. Azoknak az ajándékoknak és felelősségeknek a felfedezése, amelyeket Isten adott nekik. Ugyanakkor az alapvető döntések meghozatalának, az élettervek felépítésének ideje is. Annak a pillanata, amikor fel kell tenni a lét valódi értelmére vonatkozó kérdést. Elégedett vagyok-e az életemmel? Hiányzik-e valami belőle? Annak az élettervnek a felfedezéséhez, amely teljesen boldoggá tesz benneteket, hallgassátok meg Istent, akinek mindannyiótok számára van egy szeretetterve – buzdít üzenetében a pápa. Jézus arra hívja a gazdag ifjút, hogy tekintsen túl törekvéseinek, személyes terveinek kielégítésén. Azt mondja neki: gyere, és kövess engem! A keresztény hivatás az Úr szeretetén alapuló javaslatából fakad, és csak egy szeretettel adott válasznak köszönhetően valósítható meg. Fogadjátok örömmel hívását követésére, hogy intenzíven és eredményesen tudjatok élni a világban – hangsúlyozza XVI. Benedek. Az evangéliumi gazdag ifjú szomorúsága akkor születik meg mindenki szívében, amikor nincs bátorsága Krisztust követni, meghozni az igazi döntést. De soha nem túl késő válaszolni rá! A papság évében a Szentatya felhívja a fiatalok figyelmét, hogy nagylelkűen és lelkesen fogadják el a papságra való hívást. Ne féljenek a szerzetesi, misszionáriusi élettől, hiszen az Úr nagy örömmel ajándékozza meg azt, aki bátran válaszol hívására. Akik viszont azt érzik, hogy a házasságra kaptak meghívást, fogadják azt hittel, és kötelezzék el magukat szilárd alapot teremtve a hűséges és az élet ajándékára nyitott szerelemre, amely gazdagságot és áldást jelent a társadalom és az egyház számára. A mindannyiunkat váró jövőre vonatkozóan kérdéseket feltenni teljes értelmet ad a létezésnek, mivel olyan távlatok felé irányítja az élettervet, amelyek korlátlanok és nem mulandóak, amelyek a világ szeretetéhez vezetnek, és ahhoz, hogy elkötelezzük magunkat fejlődése érdekében. Ezt mindig olyan szeretettel és örömmel tegyük, amely a hitből és a reményből születik. Olyan távlatok ezek, amelyek segítenek, hogy ne csak a földi valóságot értékeljük, hanem vegyük észre, hogy Isten sokkal nagyobb távlatot készít számunkra. XVI. Benedek arra biztatja a fiatalokat, hogy építsék be mindezt élettervükbe, hiszen az örökkévalóságra kaptunk meghívást. Isten azért teremtett bennünket, hogy vele legyünk mindig. Ez a perspektíva segít teljes értelmet adni választásaitoknak, és minőséget biztosítani létezéseteknek – figyelmeztet a pápa. Jézus emlékezteti a gazdag ifjút a tízparancsolatra, amely szükséges feltétele az örök élet elnyerésének. Alapvető viszonyítási pontot jelentenek ahhoz, hogy a szeretetben éljünk, hogy világosan különbséget tegyünk jó és rossz között, valamint hogy szilárd és tartós élettervet építsünk. Jézus megkérdezi a mai fiatalokat is, hogy ismerik-e ezeket a parancsolatokat, és hogy az isteni törvények szerint formálják-e lelkiismeretüket, valamint, hogy a mindennapi életükben alkalmazzák-e ezeket. E kérdések szemben állnak a jelenlegi magatartással, amely értékektől, szabályoktól, objektív normáktól független szabadságot kínál. Arra hív, hogy mindent utasítsunk el, amely a pillanatnyi vágyaink elé korlátokat állít. Ez a szemlélet ahelyett, hogy a valódi szabadsághoz vezetne, az embert önmaga, saját pillanatnyi vágyainak rabszolgájává teszi. Olyan bálványok rabjává válik, mint a hatalom, a pénz, a korlátlan örömszerzés és a világ csábításai, valamint képtelen lesz követni a szeretetre kapott hivatást. A mai fiataloknak sok problémával kell szembenézniük, amelyek a munkanélküliségből, a biztos viszonyítási pontok és a jövőre vonatkozó konkrét kilátások hiányából származnak. – A nehézségek ellenére ne csüggedjetek, és ne adjátok fel álmaitokat! Szívetekben ápoljátok a testvériség, az igazságosság és a béke nagy vágyait. A jövő annak a kezében van, aki az élet és a remény alapvető értelmét keresi. A jövő a kezetekben van – hangsúlyozza a Szentatya a fiataloknak –, mivel az Isten által szívetekbe zárt ajándékok és gazdagság hiteles reményt adhatnak a világnak. Az Isten szeretetébe vetett hit tesz erőssé és nagylelkűvé benneteket. Bátorságot ad, hogy szembe tudjatok nézni az élettel, és vállaljátok a családi és szakmai felelősséget. Kötelezzétek el magatokat jövőtök építésére a személyes és tanulmányi képzés komoly útján, hogy hozzáértő módon és nagylelkűen tudjátok szolgálni a közjót. Arra kaptatok meghívást, hogy egy igazságosabb és testvériesebb jövőt építsetek. Nem hősies vagy rendkívüli tettek véghezviteléről van szó, hanem arról, hogy cselekedjetek saját tehetségeteket és lehetőségeiteket kibontakoztatva, folyamatosan elkötelezve magatokat a hitben és a szeretetben való előrehaladásban – zárja üzenetét XVI. Benedek pápa.

Hazánkban is ünneplik az ifjúsági világnapot

Szombathelyen a virágvasárnap előtti szombaton hagyományteremtő céllal egyházmegyei ifjúsági találkozóra várják a fiatalokat Zalalövőre, ahol Bíró László tábori püspök és Veres András szombathelyi megyés püspök is tart előadást. A személyes életút keresése lesz a Kereszt-kérdés címmel sorra kerülő találkozó központi témája. A zalalövői rendezvény – ahova több mint háromszáz fiatalt várnak – egyben felkészülés a jövő évi madridi ifjúsági világtalálkozóra is. Az egri egyházmegyében a tavalyihoz hasonló módon Ternyák Csaba érsek hívja a fiatalokat a március 28-án, 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére az ifjúsági világnap alkalmából.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .