Mesés erdei krónika

A könnyen szurkáló címszereplő sünfiú, a kötözködő kis őzbak, Gida Gedeon, a kedves, de félénk és nyafka kislány, Őzgidácska, az örökmozgó Mókus Mirtill, a komoly Bagoly Berci, az eleinte víziszonyos Vidra Vazul éppúgy a gyerekek (és a szülők-nagyszülők) kedvencei lesznek, mint NyulamBulam óvó néni és helyettese, Borz Berta.

 

Az alkotótársak sorából nem hagyható ki a „családi teleregényt” követelő unoka, Blanka s a magánmesefüzér könyvvé fűzését javasló anyukája sem. A Sün Peti keletkezéstörténete is egy külön mese. Kepes Ágnes így ír kötete születéséről: „Nem mesekönyvolvasós mesélés volt, hanem izgalmas, fejből és kapásból mondott… A központi figura Sün Peti lett… Ahogy alakult Blankával az élet a bölcsiben, majd az óvodában, zajlottak az események, családi történések, mind beleszövődtek a mesébe. A pajtások jellemvonásait felvették az állatok, a drámák, betegségek, balesetek, örömök és bánatok, az élmények, nyaralások mind életre keltek… Egyszer aztán Blanka anyukája, a lányom azzal az ötlettel állt elő, hogy ezt a sok mesét le kellene jegyezni, hátha más gyerekecske is szívesen hallgatná Sün Peti és barátai történeteit… És ekkor a sorsszerű véletlen összehozott egy anyukával, aki gyönyörű képeket rajzol és fest. Amikor elmesélte, hogy a kicsi fia ágya fölé filcből készített egy képet, amin egy süni van a fa alatt, hátán almával, a fák lombjai között mókus ugrál, az ágon egy bagoly üldögél, míg a fűben egy nyuszika őrzi őket, akkor öltött testet igazán a könyv, hiszen ezek az én mesém szereplői: Sün Peti, Mókus Mirtill, Bagoly Berci és NyulamBulam óvó néni!”


Akiktől egyébként nem csupán mi, de gyermekeink is, unokáink is tanulhatnak, noha egyik mese sem oktat bántón és szárazon, hanem – a képek világához híven – sok színnel és humorral. Mégpedig nem kevésre: szeretetre, türelemre, segítőkészségre, a konfliktusok harmonikus megoldására, egymás feltételek nélküli elfogadására, egymás „tüskéinek”, „ágról ágra röpködésének”, vagy éppen (Csigabiga Béla és népes családja példájából) a lassúbb életritmus megértésére. Biztos vagyok benne, hogy az óvodában játszódó mesekönyvek sokaságában hamar kitüntetett helyre kerül a Sün Peti és barátai, s a 2014-es gyermeknapon sok család életébe fog örömet, vidámságot, igazi erdei óvodahangulatot hozni. Az sem lehetetlen, hogy sok, akár generációk óta kerengő magánmesegyűjteményből is könyv születik Kepes Ágnes és Oszter Alexandra harmonikus négykezese nyomán.
Végül, de nem utolsósorban: a rövid, csattanós állattörténetek szellemisége tökéletes összhangban van a gyermekeiket hitben nevelő családok életelveivel is, hiszen nem irreális luxusvilágba vezetnek bennünket, hanem egy megpróbáltatásokat is vállaló erdei közösség életébe.

 

(Kepes Ágnes – Oszter Alexandra: Sün Peti és barátai, Officina Kiadó, 2014)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .