Martini bíboros közelségében

A római végzettségű plébános adta kezembe azt a kis könyvecskét is, amely 1997-ben került forgalomba a hívek táborában, és a franciaországi La Salette könnyező Mária-zarándokhelyhez kalauzolt, ahol Martini bíboros a vele zarándoklóknak mondta el elmélkedéseit: a könyv tartalmát. A címe: Mária tovább szenved. Elragadtak a mondatai. Barátom biztatására lefordítottam, ő lektorálta.


A könyvecske kilenc esztendeje jelent meg, az Új Ember adta ki. Hogy újra kezembe veszem, a mai időkkel szembesülve egyre erősebben hallom Martini kardinális szavait, az égiekhez költözött pásztorét. Így emlékezem rá, közelségét még biztosabban érzem, hiszen ott van, ahol látja: a Szent Szűz folyton ránk gondol, és hullatja könnyeit. Erős valóság ez: Krisztus Anyjának együttérzése, a szeretet forrásának aggodalma a világért.

Nevezett könyvecskéből a számomra leglélekfogóbb részletet emelem ki, amely a francia jezsuita F. Varillon gondolataira emlékeztet. (Ő Isten alázatáról és szenvedéséről meditált.) Hosszan kellene elmélkednünk Mária szenvedéséről, hiszen ő nem csupán földi életében szenvedett, hanem továbbra is szenved. Ma is fájdalmat érez az emberiség bűnei miatt; együtt érez velem betegségeimben, elesettségemben, félelmeimben. Azért olyan mély titok ez, mert lehetővé teszi számunkra, hogy felfogjunk valamit Isten szenvedéséből, melyet gonoszságaink okoznak neki. Olyan titok ez, melyet a teológia csak nehezen fejt ki, mivel a szenvedésről negatív képünk van, mint olyan tökéletlenségről, amely nem illik sem Istenhez, sem Máriához. La Salette üzenete mégis arra szólít, hogy a tökéletes Isten és a dicsőségben boldog Szent Szűz mögé pillantsunk.

Az isteni boldogság, a szentek boldogsága nem oly mértékben tökéletlen boldogság, hogy az ember boldogtalansága ne érintené. Emberi szóval azt mondjuk: szenvedés, ám sokkal mélyebben járunk, ha szenvedélyes szeretetről, lángoló szeretetről beszélünk, és gyöngédségről, az együtt szenvedés teljességéről.
Ezzel kapcsolatban néhány gondolkodót és misztikust idézek:

Paul Claudel La Salette-re utalva írja: „A Madonna, aki könnyezik, szomorú és ezt üzeni: »kezdettől veletek szenvedek«, jelzi, hogy az égben is szenved. Ő tartja Fia karját; tehát a Fiú immár nem mindentudó és mindenható? Olyan kérdések ezek, melyeket a hideg teológiai gondolkodás erőlködve igyekszik megmagyarázni. A szív sokkal inkább megérti mindezt.”

És François Mauriac: „A Szűz könnyei arra indítanak, hogy együtt imádkozzunk a könnyező Úrral. A La Salette-i Mária azoknak az elutasítása miatt sír, akik tudják, mit tesznek.”

Talán Jacques Maritain szavai a legsúlyosabbak e szent hely üzenetéről; hosszan elmélkedett róla. Megtérése után feleségével együtt itt készült a bérmálkozásra. „Ha Miasszonyunk könnyezett, ezzel azt akarja mondani, hogy az ember részéről nincs érthetőbb jel, amely jobban kifejezhetné azt a fenséges valóságot, amely az égben történik. Azok a kifejezések, amelyek a tökéletlenséget vagy a fájdalmat összeegyeztethetetlennek tartják a boldogsággal, nem túlzóak, hanem keveset mondanak. Az égi Királynő könnyei végtelen reményt ébresztenek azáltal, hogy tudtunkra adják azt a fenséges irtózást, melyet Isten és Anyja érez a bűntől, és megismertetik velünk fenséges irgalmasságukat, melyet e bűnök nyomorúsága miatt éreznek.”(…)

Ez a titok arra indít bennünket, hogy vizsgáljuk meg, mennyire érzünk borzalmat a magunk és mások bűnei miatt. A bűn fakasztja könnyekre Máriát. Van-e bennem bűnbánat, megpróbálom-e kifejezni csömörömet hűtlenségem, bűneim, hit-, remény- és szeretetbeli mulasztásaim miatt? Küzdök-e önzésem ellen, hogy megnyílhassak felebarátaim felé?