A popszakmából érkező (s a Vanillát keresztneve mellől már több éve lekoptató) Ágnes, illetve a jazz világában élő Harcsa Veronika egyaránt különös koronggal lepett meg idén minket. A két verslemez közös sajátossága azonban, hogy bátran el meri hagyni alkotóinak eredeti zenei közegét. Ágnes tehát popból, Veronika pedig jazzből kirándul.
Nekünk, magyaroknak Libanonról legelőször talán Csontváry misztikusan szép festményei jutnak eszünkbe. Esetleg tudunk arról is, hogy az 1960-as években a Közel-Kelet Svájcának, fővárosát, Bejrútot pedig Párizsának nevezték. A napi hírekben azonban egy másik, etnikai és vallási konfliktusokkal terhelt országként szerepel, melyet – kisebb-nagyobb szünetekkel – szinte folyamatosan pusztít a polgárháború. Az itt élő emberek mindennapjainak része a szenvedés és a pusztulás.
A műfaj nem áll távol tőle, évekkel ezelőtt szóba került, hogy Bayreuthban színpadra állítja a Ringet. De félreértés ne essék, Lars von Trier nem operafilmet rendezett, legújabb alkotását, a Melankóliát azonban akár filmoperának is nevezhetnénk. Nem egyszerűen azért, mert a hosszú nyitó képsorok alatt a Trisztán és Izolda előjátéka szól, majd az egész filmet vissza-visszatérőn végigkíséri Wagner zenéje.
A kétszázadik évforduló az „újraelemzés” alkalma is. Ha a világkép esztétikus vizsgálatával lépünk elő, a jubiláns Lisztet, az alkotót a szubjektív mellett a transzcendens típushoz kell sorolnunk.
Kilencvennegyedik életévében, október 11-én Mészöly Dezső eltávozott a földi világból. A szegedi egyetem híres nyelvészprofesszorának, Mészöly Gedeonnak a gyermekeként a családi otthonból hozta magával azt a sokrétű, a klasszikus műveltséget szem előtt tartó szemléletet, amely többek között hozzásegítette, hogy az egyik legjobb műfordítóvá és Shakespeare-kutatóvá vált.
A XX. századi katolikus szellemű líra legismertebb művelői érdekes módon egy-egy jellegzetes magyar helységhez vagy tájhoz is kapcsolódnak. Sík Sándor elsősorban a gödöllői környezet és Szeged, Harsányi Lajos a Hanság vidéke, Mécs László a Felvidék iránt érzett mély vonzódást, míg a száz éve született Puszta Sándor Somogy megyéhez és annak Görgeteg nevű falujához kötődött mint sohasem feledhető s lelket tápláló szülőhelyhez.
Az esszé, az irodalmi és zenei kritika egyik legjelesebb hazai képviselőjét veszítettük el Dalos László halálával. Aligha tévedünk, ha szellemi felkészültségét, széles körű tudását Szerb Antaléval rokonítjuk, még a különlegességek föllelésében s azok bravúros megjelenítésében is azonos hullámhosszon mozogtak.
A szárszói Öreghegyen, nem messze,
hol a falu első házai állhattak éppen,
hallani még észrevétlen, hogy
lüktet a Balaton csilló-puha lélekzése,
s mert emelkedik egyre feljebb,
rátapad aztán a felhőrácsos égre.
