Az igazi Mikulás

Magyar játékfilm (2005)

 

 

A IV. szá­zad­ban élt Szent Mik­lós püs­pök alak­ja kö­ré gyűlt le­gen­dák idő­vel más tör­té­ne­tek­kel is el­ke­ve­red­tek, majd önál­ló élet­re kel­tek. S ahogy a le­gen­dák ese­té­ben az len­ni szo­kott, a hely és a kor szel­le­me min­dig azt hív­ja elő be­lő­lük, amit fon­tos­nak tart. A mo­dern, elüzletiesedett vi­lág­ban pél­dá­ul az aján­dék­osz­tás­ra esik a leg­na­gyobb hang­súly. En­nek meg­fe­le­lő­en Gárdos Pé­ter film­jé­ben a Mi­ku­lás rek­lám­fi­gu­ra, akit egy He­ren­di Mi­hály ne­vű, bo­ros­tás, el­zül­lött, fa­lá­bú bár­zon­go­ris­ta (Cser­hal­mi György) ala­kít, pénz­ke­re­set cél­já­ból. Fel­ada­ta, hogy pi­ros ru­há­ban, vat­ta­sza­káll­ban bök­ver­sek­kel mu­lat­tas­sa a pláza kö­zön­sé­gét. A pi­a­con zsá­ko­kat hor­dó le­csú­szott al­ko­ho­lis­ta ci­ni­kus, ke­se­rű mot­tót fo­gal­maz meg: „Az iga­zi Mi­ku­lás lop, csal, ha­zu­dik, és utál­ja a gye­re­ke­ket.” S mert az élet ke­se­rű, va­dul fal­ja az édes­sé­get.

Jánoskától Mikulásig

Magyar dokumentumfilm (2008)

 

 

A Já­nos­ka név hal­la­tán Mik­száth Kál­mán no­vel­lá­ja jut eszem­be (A ló, a bá­rány­ka és a nyúl, 1910), ami mind­má­ig kön­­nye­ket csal a sze­mem­be. Kis­fia el­vesz­té­sét pró­bál­ta föl­dol­goz­ni a nagy me­se­mon­dó az iro­da­lom se­gít­sé­gé­vel; fáj­dal­mát, bá­na­tát sza­ba­tos mon­da­tok mö­gé rej­tet­te. Já­nos­ka, az író to­rok­gyík­kal küz­dő gyer­me­ke ha­lá­la előtt já­té­ka­it ap­já­ra bíz­ta: „Apa, ha meg­ha­lok, vi­seld gond­ját az ál­la­ta­im­nak.” S még egy fé­nyes fél kraj­cárt is adott, hogy ab­ból kosz­tol­tas­sák hű ba­rá­ta­it…

Az utolsó cowboy

A wes­tern­fil­mek kö­zül azo­kat ked­ve­lem, ame­lyek a vad­nyu­gat al­ko­nyát tár­ják elém. Nem vol­tam ez­zel min­dig így, ám fel­nőtt fej­jel már ne­héz meg­ma­gya­ráz­nom, mi­ért for­má­ló­dott ilyen­re az íz­lé­sem. Lo­gi­ku­san azo­kat a klas­­szi­kus in­di­á­nos fil­me­ket kel­le­ne sze­ret­nem, me­lye­ket gye­rek­ko­rom­ban olyan nagy cso­dá­lat­tal bá­mul­tam a té­vé­ben és a mo­zi­ban, s ame­lye­kért tíz fi­ú­ból ki­lenc és fél fel­tét­le­nül ra­jong. Ti­zen­egy éve­sen még biz­to­san a több­ség­hez tar­toz­tam. Élén­ken em­lék­szem, mi­lyen csa­ló­dott vol­tam, ami­kor a Thö­köly úti Sport mo­zi­ban (húsz éve meg­szűnt, már az épü­le­tet is el­bon­tot­ták…) szü­le­im ol­da­lán be­ül­tem a Ke­resz­tül a Nagy Víz­vá­lasz­tón cí­mű, 1976-ban for­ga­tott ame­ri­kai wes­tern­re — és a vár­va várt in­di­á­nos csa­ta­je­le­ne­tek he­lyett csak két kis­gye­rek ván­dor­út­ját fi­gyel­het­tem, no meg a gyö­nyö­rű­sé­ges tá­jat.

Egymás mellett

Nagy si­ker­rel ve­tí­tet­ték szer­te a vi­lá­gon Eric Toledano és Olivier Nakache Élet­re­va­lók cí­mű film­jét, mely a moz­gás­kép­te­len Philippe (François Cluzet) és se­gí­tő­je, Driss (Omar Sy) ba­rát­sá­gát me­sé­li el. A ren­de­ző­pá­ros tit­ka csu­pán an­­nyi volt, hogy si­ke­rült túl­lép­ni­ük azo­kon a be­ideg­ző­dé­se­ken, me­lyek egy ha­son­ló kap­cso­la­tot csak a sze­ren­csét­len-jó­te­vő ket­tős­ség­ben tud­nak el­kép­zel­ni. Film­jük­ben mind­két fél ké­pes ad­ni va­la­mit a má­sik­nak: mély és őszin­te em­ber­sé­get.

Idéző

Xa­vé­ri Szent Fe­renc (1506—1552) je­zsu­i­ta szer­ze­tes, min­den idők egyik leg­na­gyobb ke­resz­tény misszi­o­ná­ri­u­sa de­cem­ber 3-án hunyt el egy kis kí­nai szik­la­szi­ge­ten, a Kan­ton­hoz kö­ze­li San-Csaogon. Loyolai Szent Ig­nác tár­sa­ként egyi­ke volt a je­zsu­i­ta rend hat ala­pí­tó­já­nak. 1622-ben avat­ta szent­té XV. Ger­gely pá­pa; 1927 óta „az egész föld­ke­rek­ség min­den misszi­ó­já­nak vé­dő­szent­je­ként” tisz­tel­jük.

Bol­dog Apor Vil­mos, a vér­ta­nú püs­pök

Is­ten ke­zé­ben

 

Az er­dé­lyi fő­ne­me­si csa­lád gyer­me­ke, bá­ró Apor Vil­mos (1892—1945) a ka­lo­csai je­zsu­i­ták­nál ne­vel­ke­dett. 1918-tól gyu­lai plé­bá­nos­ként nagy szo­ci­á­lis ér­zék­kel vé­gez­te lel­ki­pász­to­ri mun­ká­ját. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú éve­i­ben, 1941. feb­ru­ár 24-től győ­ri püs­pök­ként tá­mo­gat­ta az el­len­zé­ki ke­resz­tény po­li­ti­kai szer­vez­ke­dést. 1944-ben „Is­ten és a tör­té­ne­lem előt­ti fe­le­lős­sé­ge tu­da­tá­ban” ki­állt az ül­dö­zöt­tek vé­del­mé­ben. A püs­pök­ség­re be­fo­ga­dott as­­szo­nyo­kat, lá­nyo­kat sze­mé­lye­sen vé­del­me­ző fő­pász­tor egy szov­jet tiszt go­lyó­já­tól szen­ve­dett vér­ta­nú­ha­lált 1945. áp­ri­lis 2-án. Ti­zen­öt év­vel ez­előtt avat­ta bol­dog­gá II. Já­nos Pál pá­pa.

Álom­tur­né

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2005)

 

Vall­juk meg őszin­tén, ha men­tá­li­san sé­rült em­bert lá­tunk va­la­hol, leg­elő­ször saj­ná­lat és szá­na­ko­zás tölt el ben­nün­ket. Ne­he­zen tud­juk el­kép­zel­ni, hogy ők is bol­do­gok le­het­nek — sőt, olyan al­ko­tás­ra is ké­pe­sek, mel­­lyel má­so­kat is meg­ör­ven­dez­tet­het­nek. Sze­ke­res Csa­ba több­szö­rös díj­nyer­tes film­jé­nek sze­rep­lői Down-szind­ró­más em­be­rek. A cse­lek­mény sze­rint ala­kí­ta­nak egy ze­ne­kart, mely az itt­ho­ni gyen­ge ér­dek­lő­dés mi­att kül­föld­re in­dul, még­hoz­zá va­la­ho­vá a ten­ger mel­lé. Mind­ez le­het­ne me­rő ki­ta­lá­ció, ám a tör­té­net­nek va­lós alap­ja van. Csak­nem tíz év­vel ez­előtt ugyan­is meg­ala­kult a Nem­adom­fel együt­tes, mely ép­pen a na­pok­ban lé­pett fel köz­is­mert ze­né­szek­kel kö­zö­sen, bi­zo­nyít­va, hogy a vi­lág bi­zony ke­ve­sebb len­ne a sé­rült em­be­rek nél­kül.

Oblomov

Ma­gyar hang­já­ték

 

A nap­ja­ink­ra hi­he­tet­le­nül meg­szé­pült XIX. szá­zad el­ső fe­lé­től a XX. szá­zad kez­de­té­ig (egé­szen Le­nin és a bol­se­vi­kok szín­re lé­pé­sé­ig) tün­dö­költ az orosz iro­da­lom arany­ko­ra. Go­gol, Pus­kin, Ler­mon­tov, Dosz­to­jevsz­kij, Tolsz­toj, Cse­hov, Gor­kij, Je­sze­nyin… men­­nyi zse­ni! Kö­zé­jük tar­to­zik Ivan Alek­szand­ro­vics Goncsarov (1812—1891), a vissza­vo­nul­tan élt szent­pé­ter­vá­ri író. Leg­is­mer­tebb al­ko­tá­sa két­ség­te­le­nül az 1848-ban be­fe­je­zett Oblomov cí­mű re­gény, amely a vi­dé­ki ne­me­si bir­to­kok vi­lá­gát tár­ja elénk. Aki lát­ta e re­mek­mű Nyikita Mihalkov ál­tal ren­de­zett film­vál­to­za­tát (Oblomov né­hány nap­ja cím­mel), az bi­zo­nyá­ra éle­te ma­ra­dan­dó szel­le­mi él­mé­nye­ként gon­dol vis­­sza rá. Goncsarov köl­tői szép­sé­gű pró­zá­já­val ez­út­tal hang­já­ték vál­to­zat­ban is­mer­ked­he­tünk — a Ma­gyar Rá­dió hang­tá­ra va­ló­di kin­cses­bá­nya.