Közösségformálás a nevelésben 

Fotó: Merényi Zita

 

Sokrétű pályázatcsomagot írt ki a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) a Szent László-emlékévre. Mi az alapvető pedagógiai cél?

– A tavalyi esztendőben, a Szent Márton-emlékév alatt megtapasztaltuk, hogy a katolikus óvodák, iskolák diákjai és maguk a pedagógusok is örömmel vettek részt a jubileumi évre meghirdetett pályázatainkon. 1528 óvodást és diákot tudtunk megszólítani. Idén, a Szent László-évben ismét közös ünneplésre hívtuk meg a katolikus óvodákat, iskolákat. A célunk ezzel az, hogy megmutassuk, ha a szent király élettörténetét mélyebben megismerik, rájönnek, milyen üzenete lehet a mai ifjúság számára, és akár példaképre is találhatnak benne. Szeretnénk azt is, ha a cselekedeteiről szóló színes legendavilágot és a hozzá kötődő hagyományok sorát is felfedeznék, a gyerekek és a pedagógusok egyaránt.

A hagyományos pályázattípusok (rajz, fotó, versmondó) mellett újszerű, kreatív programok is helyet kaptak a „csomagban”. Például a műveltségi vetélkedő…

– A pályázatok más-más területre koncentrálnak, hiszen például egy óvodásnak vagy egy kisiskolásnak a rajz, az ének a természetes kifejezési eszköze. A fiatalok esetében viszont arra szerettünk volna lehetőséget teremteni, hogy tudásuk, műveltségük több területét is mozgósítsák a feladatok megoldása során. Az irodalmi, történelmi, képzőművészeti, matematikai, logikai ismereteiket és a személyiségük játékos oldalát is szeretnénk játékba hívni.

A Szent László alakjához kapcsolódó projektek támogatásával a közösségépítést segítik…

– Természetesen vannak egyéni pályázatok, de olyanok is, amelyek két-három ember közös munkájára építenek. Azt szeretnénk, ha az együtt gondolkodás, az együtt cselekvés, a közös alkotás örömét is megélhetnék a gyerekek, hiszen ennek komoly nevelő és közösségformáló hatása van. Ezekben a kategóriákban a díjazás is a hagyományostól eltérő módon alakul: egy-egy közös program megvalósításához kap majd anyagi támogatást a pályázatot benyújtó csoport és a pedagógus. Tudjuk, hogy ez több munkát igényel a nevelőktől, de úgy gondoljuk, hogy a pályázatoknak ezzel a formájával hatékony nevelési eszközt kínálunk számukra a közösségfejlesztéshez, és ahhoz, hogy a közös munkába bevonhassák azokat a tanulókat is, akik egyénileg nem tudnának elindulni egy-egy pályázaton. Mert, valljuk be, az egyéni pályázatok legtöbbször a különösen tehetséges gyerekek, diákok számára kínálnak megmérettetési lehetőséget.

A szakképző intézetek számára kiírt pályázat a valódi alkotómunkát ösztönzi…

– Szeretnénk, ha mindenki abban mutathatná meg magát, ami igazán közel áll hozzá, amit valóban örömmel csinál. A szakképzésben a diákok tudásának eredménye kézzel fogható formában is megjelenik, ezért jól megmutatható másoknak is. Természetesen, mint a többi pályázat esetében, itt is a szent királyhoz kötődő legendák, hagyományok világát használtuk fel a feladatok megfogalmazásakor. Azt szerettük volna megmutatni a különböző életkorú, különféle intézménytípusokban tanuló diákoknak, hogy Szent László élete mindenki számára elérhető, a mindennapi tevékenységeink során is megélhető valóság lehet.

Mikor és hol kerül sor a pályázatok eredményhirdetésére?

– A pályázatokra 2017. április 10-ig lehet jelentkezni a katped.hu oldalon, és április 21-ig várjuk, hogy postára adják a pályamunkákat.

A díjazott rajzokból, fotókból, tárgyakból, mestermunkákból a Szent László-évi megemlékezések részeként kiállítás készül, amelyet 2017. május 26-án, 16 órakor Veres András püspök úr nyit meg Győrben.
A tárlat a nyár végéig lesz látható, ugyanis 2017. október 6-án, a Katolikus Pedagógiai Intézet alapításának huszadik évfordulóján a díjazott munkákat jótékonysági árverésre bocsátjuk a Nemzeti Színházban rendezett gálaműsoron. A bevételt pedig a katolikus köznevelésben tanuló, halmozottan hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló diákok kapják meg a Szent Gellért Ösztöndíj keretében.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .