„Közösségbe jöttem”

Váratlanul ért és viszonylag friss még a kinevezésem: augusztus 11- én értesültem róla. A legfőbb feladatom most az, hogy megtaláljam itt a helyem, és átlássam a teendőimet. A közel százfős Szent Imre Szakkollégium igazgatójaként is helyt kell állnom. Most úgy látom, leginkább jó koordinátorként lesz majd fontos bizonyítanom, aki összekapcsolja a lelkészséget, a kollégiumot, a hitoktatást és az ifjúságpasztoráció területeit.


A következő jeles esemény a félév során az október 16-ai ökumenikus istentisztelet lesz. Aztán következik november elején az előbb említett, a hajléktalan emberek mellett kiálló szolidaritás éjszakája, amellyel a város polgárai felé is nyitni szeretnénk. A szolidaritás lesz a fő témája a lelkészség bemutatkozó alkalmának is, amelyet az egyetemi kulturális hetek programjaként szervezünk az ősz folyamán.

Ez a tanévkezdés az ön számára is új kezdetet jelentett. Most ön is „gólya” Szegeden, és egy gólya mindig izgul kissé, miközben tele van várakozással. Milyen érzésekkel vág neki az új munkának?

– Nagy könnyebbség, hogy nem egészen idegen a közeg, amelybe érkezem: sok régi ismerőssel, baráttal találkozom itt, a kollégisták között például vannak régi hittanosaim. Közösségbe jöttem, ahol számítanak rám, és én is számíthatok a többiekre, ez lelkesítő. De persze azért némi drukk is van bennem. Szeretném továbbépíteni mindazt, amit Pálfai atya tíz év alatt létrehozott mint az egyetemi pasztorációért felelős lelkipásztor. Ehhez természetesen elengedhetetlen a személyes karakter, amely mindannyiunkat jellemez: ötletek, stílus, gondolatok. És fontos a nagyszerű munkatársaim segítsége is.

Melyek azok a sajátos nehézségek, amelyekkel egy egyetemi lelkész szembesülhet? Milyen szempontból egészen más ez a feladat, mint plébánosnak lenni?

– Az egyetemi lelkész a tizennyolc–harminc éves korosztállyal – és ami szintén lényeges: velük együtt gondolkodva – dolgozik. Rendkívül színes társaságról van szó, hiszen a legkülönfélébb karokról, szakokról verbuválódnak ezek a fiatalok. Az egyetemi lelkészség biztos hátteret jelenthet az otthonuktól távolra került egyetemistáknak. Befogadó közegnek kell lennie, amely megtartó kapcsolatokhoz segít hozzá, és családias légkörű közösségek születésének helyszíne tud lenni. A szegedi lelkészségnek tíz-tizenöt ilyen közössége van.

– Nemrég végzett kateketika és ifjúságpasztoráció szakon, Rómában. Miből írta a szakdolgozatát, és mit tud majd Szegeden alkalmazni mindabból, amivel eddig elméletben foglalkozott?

– A katekumenális szemléletű észak-olaszországi Progetto Emmaus kateketikai tapasztalatainak a magyar missziós helyzetre való alkalmazásáról írtam. Az Emmausznak két fontos dimenziója van: az egyik a hitélmény és -tapasztalat átadása, a másik a közösségi dimenzió: a hely, ahol és ahová a fiatalt meghívjuk. Én a hét–tizennégy évesek beavató katekézisével foglalkoztam, mert ez az a korosztály, amely leginkább jelen van a hitoktatás folyamatában. Ebben az életkorban a fiatal még jó eséllyel jár hittanra. A hithez való viszony ekkor alakul ki a gyerekekben, akár egy életre meghatározóan. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy egy olyan fogékony életszakaszban, mint az egyetemi évek, szintén nem mindegy, hogy az érdeklődő fiatalok hol és hogyan találkoznak a keresztény tanítással.