„Örülök, hogy pap lehetek”

Szombathely derűs, rendezett város. Olyan, mint püspöke, Veres András, akit ezüstmiséje kapcsán a papi hivatásról kérdeztünk.

– Mi volt az ünnepi szentmiséhez vezető út vezérfonala?

–  Huszonöt év a történelemben egy pillanat, de az ember életében hosszú idő. Nemcsak mások, hanem az ember maga is megkérdezheti önmagától: hát hogyan is jutottam el idáig, mi minden történt velem negyed század alatt? Hol a történetem kezdete? A papság felé az a személyes istenkapcsolat vezetett, amit a szüleimnek köszönhetek.

Kell-e ima az állami iskolákban?

Világ-nézet katolikus szemmel

Félreértés ne essék, nem nálunk. Nagy-Britannián botránkozhattunk a minap, hogy micsoda nevelés van ott, hiszen jól szituált polgári családok gyermekei is részt vettek a zavargásokban, törtek-zúztak. Most is a britekről van szó.

„A nyomor mindent szétmar”

Hogyan változik a hajléktalanellátás rendszere Budapesten?

Hogyan helyes tekintenünk hajléktalan embertársainkra? – kérdeztük a terület irányítására felkért két szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány vezetőit.

Valljuk meg hitünket!

A népszavazásról és az egyház közfeladatairól a püspöki kar ülésén

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 6. és 7. között tartotta rendes őszi ülését, amelynek témáiról Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke és Mohos Gábor titkár számolt be a sajtó munkatársainak szeptember 8-án. 

Együtt érző lelkülettel, a kultúrákra nyitottan

Beszélgetés hazánk új apostoli nunciusával

Idén tavasszal Magyarország apostoli nunciusa, a lengyel Juliusz Janusz érsek nyolc év elteltével elbúcsúzott tőlünk, és Szlovéniában, illetve Koszovóban folytatja diplomáciai szolgálatát. Helyére XVI. Benedek pápa június 6-án az olasz Alberto Bottari de Castello érseket nevezte ki. Hazánk új nunciusa fontosnak érezte, hogy érkezését követően lapunknak adja első interjúját, amolyan bemutatkozó beszélgetésként.

Nincsenek rossz gyyerekek

Könyvespolcra

Egy nemrég hallott bölcs gondolatot nagybetűkkel jegyeztem fel lányom naplójába, amit egyelőre még a nagyapjával felváltva írunk: Nincs rossz gyerek, csak türelmetlen felnőtt. Hasonlót olvastam A házasság misztériuma szerzőjének új kötetében: „Nincsenek rossz gyerekek, csak rossz kapcsolatok”, s hozzáteszi, ha valaki nincs megelégedve a gyereke viselkedésével, elsőként a saját magatartásán változtasson.

Apaképünkről

Könyvespolcra

Hároméves lehetett a fiam, amikor egy műanyag kuglibábuval megállt előttem, és rám kiáltott: Harc! Majd hadonászni kezdett, felszólítva ezzel, hogy ha kedves az életem, azonnal megvívok vele.