Nevelés elhivatottságból

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Nem mindenki tolakodik erkölcstant tanítani, s nem is mindenki alkalmas erre. Szükség van ehhez valamire, amit gyönyörű magyar szóval elhivatottságnak nevezünk. Az erkölcstant oktatók képviselik a pedagógia csúcsát, hiszen a gyermek életének nem csupán egy részletével foglalkoznak, hanem az egész embert fejlesztik. Óráikon a legfontosabb dolgokról esik szó, és semmihez sem hasonlítható élményt jelent számukra látni a gyermek emberségének fejlődését. Az erkölcstan tanárának ezért csúcsörömei lesznek, hiszen a gyermek szívével, középpontjával foglalkozik: átfogóan, hosszú távra, mélyen, holisztikusan nevel. Az erkölcstan oktatója ugyanakkor csúcsterheket is vesz magára, mert mélyebben veszi magára tanítványai fejlődésének ügyét, többet tud meg a gyerekek szíve közepéről, több álmatlan éjszakája lesz, és egyeseket mélyen meg is fog siratni.

Maradandó tanúságtétel

Az új evangelizáció útjai

Vajon tud-e az ember a halálával is örömhírt hirdetni? Amikor látszólag a pusztulás, a bomlás hatalma erősebb – hogyan következtethetünk abból az élet győzelmére? A jó halálhoz, amely túlmutat a biológia lehangoló tényein, csakis a jó élet vezethet el. Egy olyan élet, amelynek súlypontja már eleve odaát, Isten közelségében, az ő – földi szemeinkkel egyelőre láthatatlan – országában van. A tények ennél a halálesetnél is ridegek, ijesztőek voltak. Most temettük el Péter barátunkat, negyvenkilenc éves, ötgyermekes családapát. Egy nagy műtét és mérhetetlen szenvedések után két év alatt vitte el a rák ezt a halk szavú, mélyen érző keresztény férfit, aki plébániáján és az egyik családmozgalomban is rendkívül aktív volt. Fordítóként és szinkrontolmácsként dolgozott, minden társaságban kitűnt intelligenciájával, stílusérzékével, munkabírásával, remek, öniróniára hajló humorával. Házassága példás volt, békés és szeretetteli otthont teremtett családtagjainak, akikért rengeteget dolgozott. Özvegye most egyedül maradt a sok gyerekkel, akik gimnáziumba és egyetemre járnak, még egyikük sem áll a saját lábán…

Miért?

Úton agyunk működésének megértése felé

Beszélgetés Nusser Zoltán Bolyai-díjas neurobiológussal

A magyar tudományt ünnepeljük november 3-án. Széchenyi István 1825-ben e napon ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét Magyar Tudós Társaság alapítására, lehetővé téve ezzel a későbbi Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét. Az MTA immár tíz éve világít rá a tudomány jelentőségére a magyar tudomány ünnepe egész hónapon át tartó programjaival. S ha tudomány és Magyarország, akkor agykutatás. Nagy szó, hogy ha erről a témáról rendeznek nemzetközi konferenciát, a résztvevők között számos magyar is van. Nem véletlen hát, hogy „magyar maffiáról” beszélnek e tudományterületen. Nusser Zoltán idei Bolyai-díjas neurobiológus, az Akadémia májusban megválasztott rendes tagját kérdeztük.

Freund Tamás és Ön is 2011-ben nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) két és fél millió eurós pályázatát. Az, hogy egy tudományterületen azonos országbeli, sőt ugyanabban az intézetben működő két kutatócsoport is győzött, egyrészt azt jelzi, hogy az agykutatás mintha kiemelt lenne a többi tudományterület között, másrészt azt is, hogy a magyar idegtudomány a világ élvonalában jár. Hogyan lehetséges ez? Szentágothai Jánosnak köszönhető minden?

– A neurobiológiát számos országban kiemelt tudományterületként kezelik, de az ERC nem tünteti ki elismerésével. Nagyjából akkora súllyal esik latba a szervezetnél ez a tudományág, mint például a molekuláris biológia vagy a kémia. Az, hogy a neurobiológia területén a magyarok többen nyernek ERC-pályázatot, mint számos más területen, nem azért van, mert magasabb prioritást élvezne ez a tudományág, hanem azért, mert, úgy tűnik, a magyar neurobiológia – és egyébként a matematika is – az európai piacon megmérettetve versenyképesebb. Hogy ennek mi az oka, az érdekes kérdés. Szentágothai János iskolateremtő tevékenységének bizonyára nagy szerepe van ebben. Tanítványai az elmúlt években vezető pozíciót töltöttek be Magyarországon, de sokan működnek közülük külföldön is, például Somogyi Péter, akinek a tanítványa Freund Tamás és én is.

Az áldozatok emlékére

Honlap mutatja be az ötvenes évek kényszermunkatáborait

Hosszú éveken át arról sem lehetett tudni, hogy léteztek. Felszámolásuk után pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy aki mégis tudott róluk, az hamar elfelejtsen mindent. Az internáló- és kényszermunkatáborok gyakorlatilag attól kezdve épültek ki, hogy a szovjet hadsereg betette a lábát Magyarországra. A katonákkal együtt ugyanis nemcsak a kommunista ideológia, hanem a hatalomgyakorlás eszközei, a diktatúra módszerei is megérkeztek. Így jöttek létre a Gulag-jellegű, tömegek bebörtönzésére alkalmas táborok. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának új honlapja (www.munkataborok.hu) összefoglaló ismereteket nyújt a kényszermunkatáborok világáról.

Gesztus az áldozatoknak – Elhallgatott gyalázat

Beszélgetés Skrabski Fruzsinával a háborúban erőszakot elszenvedett nőkről

Még élnek köztünk olyanok, akik a II. világháborút nem a történelemkönyvek lapjairól ismerik. Kevesen vannak, de emlékezetük éles, hiszen ahogy ők mondják: a háborút nem lehet elfelejteni. Sem a bombázást, sem az elsötétítést, sem a Don-kanyart, sem a zsidók elhurcolását, sem a légópincék szagát. Ugyanakkor a háborúnak ma is léteznek tabutémái, amelyekről főként maguk az áldozatok nem beszélnek. Skrabski Fruzsina új filmjében ilyen, alig feltárt terepre merészkedik. Az Elhallgatott gyalázat a megszálló szovjet hadsereg katonái által nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekményeket vizsgálja. A dokumentumfilmben megszólalnak szovjet veteránok, magyar és orosz történészek, pszichológusok és szemtanúk. A forgatás körülményeiről és a kész mű tanulságairól az alkotóval beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet, hogy erről a sok szempontból nehéz témáról filmet forgasson?

– Mindig is munkált bennem egyfajta antikommunista érzület. Gimnazista voltam, amikor a rendszerváltás éveit éltük. Már akkor tüntetésekre jártam. Fontosnak tartottam, hogy kiderüljön az igazság. A szovjeturalom alatt élt civil lakosság kiszolgáltatottsága különösen foglalkoztatott. A meggyalázott lányok és asszonyok történeteivel ismerősök, barátok elmondásai alapján találkoztam. Édesapám nagynénjei is meséltek azokról az időkről, a félelemről, a bujkálásról. Polcz Alaine Asszony a fronton című könyve nagy hatással volt rám. Sára Sándor két filmje, amelyek ezt a témát járják körül, szintén. Szép lassan összeállt a fejemben a terv, amelyet a Magyar Média Mecenatúra meghirdetett pályázatára adtam be. Nyertem, és két év alatt a munkatársaimmal el is készítettük a filmet.

Négy nap… és utána

Határozott, pontosan fogalmazó, huszonhét éves fiatalember. Erő sugárzik belőle, ahogyan ül velem szemközt. Az imént áldoztatta meg odahaza, szobájában Sárközi Balázs plébános. Ebben a helyzetben, ülve fogadta a szentséget. Aztán lassanként beszélgetni kezdünk, s már csak hallgatom. Buzai Tamás élete ugyanúgy folyt, mint bármely más társáé.

„Testnevelés tagozatra jártam az általános iskolában, kiemelt szerepet játszott az életemben a mozgás. Szinte minden sportágat megismertetett velünk a tesitanár (így mondja, diákosan): futottam, kézilabdáztam, teniszeztem, úsztam. Később a debreceni Irinyi János Gimnáziumba kerültem, kollégiumban laktam, a debreceni sportiskola igazolt atlétája voltam. Százméteres síkfutásban 11,4 alatt tettem meg a távot tizenöt-tizenhat éves koromban. Megyei és országos szinten viszonylag jó eredményeket értem el, s egyik nagy álmomként azt dédelgettem, hogy egyszer majd kijuthassak az olimpiára. Emellett mindvégig hobbiként kísért a motorozás. Általános iskolás koromban volt egy robogóm, s amikor tizenhét éves lettem, megszereztem a jogosítványt a százhuszonöt köbcentis, nagyobb kategóriás motorra is. De azzal csak négy napig sikerült… motoroznom.”

Isten szeretetébe helyezték őket

A magzatkorban elhunyt gyermekek kegyeleti helye Dusnokon A dusnoki temetőben október 12-én megáldották és átadták az imádkozni vágyóknak a magzatkorban elhunyt kisgyermekek kegyeleti helyét.

Háromméteres kopjafáját Frank Nándor népművész faragta, aki már sok értékes alkotással gazdagította a települést és a helyi egyházközséget. Nándi bácsi és felesége, Katica (képünkön) mind a hat gyermekét magzati korban veszítette el, egyikük sem tudott élve megszületni. A házaspár nevükön nevezte és Isten szeretetébe helyezte korán elhunyt gyermekeit. Most ezek a nevek is ott sorakoznak a kopjafa alján, a többivel együtt, amelyek az elhunyt kisgyermekeket szimbolizálják. A kopjafán lévő díszítések között látható a kereszt, a sebzett szív, az ártatlanságot jelképező liliom és a győzelemre utaló babérág. Tetején négy arc helyezkedik el: a töviskoronás Krisztusé, s egy család három tagjának – az apának, az anyának és egy gyermeknek – a vonásai.

Búcsú Ferencz Évától

Szeptember végén láttam utoljára. Mint törött váza állt előttünk, amely még aranyvirágot őriz. A csángó Petrás Incze János minorita folklorista emlékülésén, az egri papnevelőben énekhangján imádkozott, amint hosszú évek óta, amikor meglelte művészi hivatásának igazi szentélyét.

Most ezt adta hírül a Keresztény Kulturális Akadémia, amelynek tagja volt: „Hosszú szenvedése végén váratlanul ért bennünket a halálhíre.” Túlságosan érzékeny volt, ki láthatott lelkének kútjába? Magánya mélyébe, ahol körülvették a halál borzalmai: szerető férje meghalt, és neki párjavesztett gerliceként kellett tovább énekelnie. Életforrása megzavarosodott, az értelem sugáríve megszakadt, hangja immár végleg elnémult.