Embertárs

Imák és mosolyok

Imák és mosolyok

Fotó: Lambert Attila

 

Sziasztok! Hogy vagytok? – Jól – harsogja a sok gyerek. A kérdező nem találja elég meggyőzőnek a választ, ezért a fiatalok ismét kórusban felelik: – Jól!  Visszhangzik a domboktól ölelt templomtér. Homokkomáromban vagyunk, a Kaposvári Egyházmegye imatáborában. Egy eseményteli hét központi programjára érkeztünk. Az imatábor jubilál, ezért a három helyszínen táborozó fiatalok ma összegyűlnek, hogy együtt ünnepeljék meg a húsz évet.
Az Isten hozott! felirat előtt busz áll meg. Fehér pólóba öltözött gyerekek nagy ovációval fogadják kék és piros pólós társaikat és az autóval érkező vendégeket, köztük Varga László kaposvári megyéspüspököt. Közben a másik oldalon táncpróba zajlik. Nagy a készülődés. Megtelik a templom előtti tér, gyerekek beszélgetnek mindenütt. A fehér pólósok a homokkomáromi felsősök, a kékek a galamboki alsósok, a pirosak pedig a garabonci gimnazisták. „Itt vagyok, mert hívtál engem” – a jubileumi mottó idén több mint kétszáz gyereket csalogatott a táborba.
Kezdetét veszi az ünneplés. A nyitány a zászlófelvonás, majd szentmise következik a templomban. A bevonuló asszisztencia hosszú sorában a főcelebráns, Varga László püspök és számos paptestvér, köztük Rumszauer Miklós atya, a tábor vezetője. A menetben ott vannak a táborban részt vevő kispapok és a korcsoportokat vezető házaspárok, valamint két különleges vendég, Gabrielle és Alfred Marx. Ez az elzászi házaspár hozta el Magyarországra a francia kezdeményezést, nekik köszönhető, hogy az imatábor hazánkban is megvalósulhatott.
Az, hogy a gyerekek a francia trikolór színeibe öltöztek, nekik szól, jelképes hála. Zeng a templom a fiatalok örömteli énekétől. A zenészeket Németh Emília, Memi, a tábor – egyik – „lelke” instruálja. Egyszerű, mindenki számára könnyen énekelhető, mozgással is kísért dalok hangzanak fel. Ez is az imatábor különlegessége.
Varga László atya hamar a lényegre tér, és felteszi a kérdést: „Akartok tanítványok lenni, vagy maradtok időnként templomba járó, fohászkodó, hálát adó fiatalok?” Így szólítja meg a táborlakókat. Arról beszél nekik, mennyire fontos, hogy az emberen meglátszódjon, hogy Krisztus követésére tette fel az életét. „A világot nem az érdekli, mi történik egy szentmisén, hanem az, hogy ti mit tesztek két mise között” – fogalmaz.
Már benne járunk a délutánban, s lassan kezd kibontakozni előttünk, mi ennek a különleges tábornak a titka. Úgy érezzük, ez az a hely, ahol szívesen látnánk a gyerekeinket. A fiatalok olyan mély átéléssel vesznek részt a szentmisén, amilyet ritkán látni, különösen a kamaszok körében. Egy gyerekcsapattal beszélgetünk. Arra a kérdésre, hogy melyik program tetszett nekik a legjobban, Léna, Sára, Anna és Veronika egyöntetűen a szentségimádást említi: „Szép volt a zene. Mindenki kiment, könyörgést mondott, letérdeltünk az oltárhoz. Megköszöntük, hogy itt lehetünk, aztán hálát adtunk a családunkért, a barátainkért, és kértük a betegek gyógyulását.” Elmesélik a napirendjüket is: a reggeli ébresztő után tornáznak, aztán a templomban meghallgatják az aznapi szentírási szakaszt. Majd csoportokba rendeződnek, és megkezdődik a hallottak feldolgozása, mégpedig a Tarjányi Béla professzortól, a Szent Jeromos Bibliatársulat elnökétől tanult úgynevezett svéd módszer szerint, amely a Biblia közösségi tanulmányozásának egy széles körben alkalmazott és jól bevált módja. A gyerekek elmondják, mi az, amit nem értenek, és azt is, ha van a szövegnek olyan része, amely fontos felismerésre vezeti őket, majd beszámolnak arról is, hogy mi az, amiben a bibliai részletet hallgatva személyesen megszólítottnak érezték magukat. A közös elmélkedés során a gyerekek rögzítik, majd egymással is átbeszélik a meglátásaikat. A táborban a szentmise a közösséggel való megosztás helye, ahol a fiatalok feltehetik a kérdéseiket, elmondhatják a gondolataikat, és az atya válaszol a felvetéseikre. „A gyerekek tiszta lelkéből igazi kincsek kerülnek elő” – mondja Miklós atya.
A szentírási szövegeknek ez a fajta feldolgozása jelenti a tábor gerincét, de kapcsolódik hozzá számos más imaforma is: szentségimádás, közös bűnbánati liturgia, élő rózsafüzér, keresztút, zarándoklat. A gyerekek örömmel végzik valamennyit. Ennek titkáról faggattuk a szervezőket, a résztvevőkből lett csoportvezetőket.
Kisiván Csaba szerint a személyes megszólítottság felismerése a legfontosabb. Csaba diakónus, nyár eleje óta a Kaposvári Egyházmegye ifjúsági referense. Ő az imatábor „atyja”, Rumszauer Miklós atya egyik jobbkeze. Kisgyerekként maga is többször táborozott Homokkomáromban. „Óriási élmény volt számomra felismerni a Szentírás gazdagságát. Elkezdtem gondolkodni a közösen meghallgatott szövegeken, és mennyi tanítást kaptam! A táborokban azt értettem meg, hogy Jézus személyesen nekem is üzen. Ettől megváltozott az imaéletem, felismertem, hogy Isten megszólít engem, s ahhoz, hogy megértsem őt, csak vele kell lennem, időt szánnom arra, hogy imádkozzak.”
Memi szerint a gyerekek nagyon közel állnak a Jóistenhez. „Ahogy növünk, mind inkább felvesszük a felnőttek világának megrögzött szokásait, és a gyermeki lelkület, az istenközelség kezd elhomályosulni. Később már tudatosan keresni kell Isten arcát, és megtisztítani mindattól, ami rárakódott az évek során. Az imatábor lényege, hogy Isten hívásától a küldetésig vezető ívet járja be.”
Alfred Marx szerint az imaiskola Isten kegyelme korunk számára. Azt közvetíteni a gyerekek felé, hogy Isten mindannyiukat szereti, s hozzásegíti őket ahhoz, hogy az imában és a testvéri összetartozásban megélhessék ezt. „A gyerekek itt megtapasztalhatják, hogy az istenszeretet nem elmélet, hanem átélhető valóság. Az élmény megmarad bennük és továbbfejlődik.”
A kezdeményezés mára nemzedékeket kapcsol össze, amelyek egymásra épülnek, segítik egymást. Pusztai Istvánné, Marika néni a meghívottak egyike. Éveken át segíteni járt a táborba, ma, több műtét után, csak látogatni jött el Homokkomáromba. „Szépet és jót tanulok a fiataloktól, kedvesek, barátságosak, hitet és erőt adnak nekem” – mondja a szemében könnyekkel.
Az imaélet mellett a tábor persze a kikapcsolódásról is szól. A templom mellett ott állnak a pingpongasztalok, és a jubileumi program után azonnal focizni indul egy nagyobb társaság. A szórakozás terén is megvannak az imatáboros hagyományok: bátorságtúra, strandolás, esti együttlétek játékkal, tánccal, beszélgetéssel. És elmaradhatatlan a kézműveskedés, amely ugyancsak az ima egy formája, ezt jól kifejezi az elnevezése is: „a kezek imája”. Míg a kéz dolgozik, a lélek imádkozik. „A gyerekek képesek síri csendben munkálkodni, s megélni a bensőséges kapcsolatot Istennel, miközben kezük alatt formálódik az anyag” – magyarázza Miklós atya.
A csodálatos tábor kezdetei is csodával határosak. 1997-ben a francia Marie Hélne asszony látogatást tett Nagykanizsán. A magyar Egyház élete iránti érdeklődése vitte el Rumszauer Miklós atyához, aki elmesélte, hogyan is történt a megismerkedés. Összegyűltek a közösség tagjai, hogy találkozzanak a francia vendéggel. Közös nyelv sajnos nem volt, hiszen Miklós atya csak köszönni tudott franciául, Marie Hélne pedig egyetlen szót sem beszélt magyarul. Ez azonban fel sem tűnt a jelenlévőknek, mert a találkozón Miklós atya – maga sem értette, hogy lehet ez – folyékonyan tolmácsolta a francia mondatokat, Marie Hélne pedig értette az atya magyarul feltett kérdéseit. Pünkösd napjaiban zajlott ez a beszélgetés, Miklós atya ekkor ismerte meg a francia imaiskola kezdeményezését. „Ha Isten csodát tett, akkor szándéka van vele. S ha a francia gyerekek tudnak napi három órát imádkozni, akkor a magyarok is” – gondolta az atya, és belevágott a tábor meghonosításába. Meghívására egy francia házaspár, Gabrielle és Alfred Marx érkezett Magyarországra, s a „Magvető” közösséggel együtt­működve elindították az első imatábort. Ma a huszadikat ünneplik.

Az üldözött közel-keleti keresztényekért

Az üldözött közel-keleti keresztényekért

Akik szeretnének, augusztus hónapban még hozzájárulhatnak a gyűjtéshez egy erre a célra létrehozott bankszámlaszámon (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, CIB Bank 111001041818149014000003) keresztül.
A gyűjtés elsődleges célja, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, és támogassuk lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését.
Az anyagi támogatás nemcsak konkrét segítséget jelent az elüldözött családok számára, hanem a keresztény közösség testvéri szolidaritásának kifejeződése is. Alapja annak a reménynek, hogy Isten a legnehezebb helyzetben élők számára is előkészíti a jövőt és a békét. A hívek pedig az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával mennyei Atyánk irgalmas szeretetéről tesznek tanúságot.

Iliny díszpolgára lett Beer Miklós püspök

Iliny díszpolgára lett Beer Miklós püspök

Az elismerés átadásakor Dovicsin Ottó polgármester méltatta a püspök munkáját. A főpásztor életútjának rövid bemutatását követően a település első embere azt is elmondta, hogy a község rengeteg segítséget kapott Beer Miklóstól és a Váci Egyházmegyétől. E támogatásoknak köszönhető, hogy a lakosok számára méltó templomot emelhettek, amelyet fél évvel ezelőtt szenteltek fel, telt házas szentmisén.
Forrás és fotó: Váci Napló Online; Váci Egyházmegye

Webboltot nyitott a Magyar Katolikus Rádió

Webboltot nyitott a Magyar Katolikus Rádió

 

A Magyar Katolikus Rádió honlapján keresztül látogatható a webbolt, ahol a rádió a 2004-es indulása óta eltelt időben gyártott hanganyagait teszi mindenki számára hozzáférhetővé. A virtuális polcra hangjátékok, kortárs és klasszikus, magyar és külföldi irodalmi művek feldolgozásai, felolvasásai, valamint mesék kerülnek.
A rádió több mint háromezer ilyen művet tart nyilván archívumában, most huszonhárom kerül nyilvánosságra. Ezek között szerepel például a Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből készült rádiójáték harminckilenc részben feldolgozva, a Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma című művéből készült hangjáték, de helyet kapott itt Móra Ferenc több meséje is.
A kínálatot folyamatosan bővítik, a tervek szerint az év végére mintegy félszáz produkció lesz elérhető. A hanganyagokat a web­áru­házakban már megszokott bankkártyás fizetéssel lehet megvásárolni, ezt követően válnak letölthetővé a művek.

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió

Imádsággal a közöny ellen

Imádsággal a közöny ellen

Fotó: Merényi Zita

 

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjjel Auschwitz-Birkenauban az SS-ek meggyilkolták az ott lévő mintegy háromezer romát és szintit. Napra pontosan hatvanöt évvel később, 2009. augusztus 3-a hajnalán kislétai házában sörétes puskával agyonlőtték Balog Máriát, és súlyosan megsebesítették az akkor tizenhárom éves lányát. Ezt a bűncselekményt sorozatgyilkosok követték el, akik előzőleg már öt áldozattal végeztek. A Szent Egyed közösség minden évben megrendezi az emlékező imádságot, hangsúlyozva: „A gyűlölet és a közöny fertőző. De hisszük, hogy lehetséges a jóval is megfertőzni nemzedékünket.”
Szőke Péter, a Szent Egyed közösség budapesti vezetője köszöntőjében Desmond Tutu anglikán érseket, az apartheid elleni küzdelem nagy alakját idézte: „A rasszizmus eretnekség, istenkáromlás, mert minden ember Isten képmása.”
Az imádságot Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette. Könyörgést mondott Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke; Michels Antal józsefvárosi plébános; Sajgó Szabolcs jezsuita, aki házigazdaként is köszöntötte a jelenlévőket; Dúl Géza, a Boldog Ceferino Ház vezetője és Radnóti Zoltán rabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke.
Tanúságot tett Fahidi Éva, aki a birkenaui haláltábor foglyaként és túlélőjeként húszévesen szem- és fültanúja volt az ottani eseményeknek. A 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói közül Kislétáról eljött Balogh Aranka és nővére, Gizella – őket a kislétai parókus, Orosz Árpád kísérte el –, és ott volt Csorba Erzsébet is Tatárszentgyörgyről. Jelenlétük, kitartásuk és az emlékezéshez való hűségük ékes tanúbizonyság az imádság vigasztaló erejéről. Dúl Gézával együtt érkezett és az imádságon közreműködött néhány, a Boldog Ceferino Házhoz kötődő roma fiatal.
A megemlékezésen jelen volt Sólyom László, aki a cigánygyilkosságok idején köztársasági elnök volt, és 2009-ben meglátogatta a kislétai áldozat családját.
A kilencvenegy esztendős Fahidi Éva fiatal lányként került Auschwitz-Birkenauba. Túlélte az elszenvedett borzalmakat, és könyvet írt azokról. Fahidi Éva szem- és fültanúja volt annak, amikor 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka Birkenauban felgyújtották a cigány barakkot.
„Rengeteg kutya jött, az SS-tisztek üvöltöttek, hatalmas hangzavar volt” – így írta le azt a rettenetes éjszakát. Elmondta, hogy a cigányok pontosan tudták, mi történik velük, mert májusban egyszer már megpróbálták megsemmisíteni őket, de akkor ellen­álltak. Augusztus 2-án erre nem volt mód; tudták, hogy meg fognak halni – volt, aki imádkozott, mások kiabáltak. Fahidi Éva azt kívánta, hogy akik ezt elkövették, egész életükben ne halljanak mást, csak ezt a hangzavart.
Éva néni mindig szívesen beszél fiataloknak; azt a felnövekvő új nemzedéket látja bennük, amely emberségesebb világot építhet. Ez alkalommal különösen fontos volt számára, hogy roma fiatalokhoz is szólhat. „Ugyanabban a kemencében égették el az én őseimet, mint a ti őseiteket. Örök életemben összeköt veletek ez a tudat” – mondta nekik tanúságtételében. Arra buzdította őket, hogy tanuljanak, mert a tudás óriási hatalom, és segít, hogy ne higgyenek embertelen ideológiáknak. Tanulják meg szeretni a másik embert, aki éppen olyan, mint ők. „Éljetek nagyon jól és okosan” – kérte tőlük.
A tanúságtételt követően név szerint, egyesével megemlékeztek a cigánygyilkosság-sorozat áldozatairól, gyertyát gyújtottak értük, majd mindenki meggyújthatta az emlékezés mécsesét.
„2009. február 22-én éjjel Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélokkal felgyújtották ifjabb Csorba Róbert és családja házát, majd a lángok elől menekülőkre sörétes puskából tüzet nyitottak. A családfőt és alig ötéves kisfiát, Robikát agyonlőtték, hatéves nővérét súlyosan megsebesítették.” „2009. augusztus 3-ára virradó éjjel Kislétán betörtek Balog Mária házába. Sörétes fegyverrel többször rálőttek a benn alvó negyvenöt éves asszonyra és tizenhárom éves lányára. Balogh Mária meghalt. Kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.” A történetek között különösen megrendítően szólt azoknak a neve, akiknek hozzátartozói immár kilenc éve a közösség barátai, akik hordozzák a tragédia fájdalmát és részt vesznek az emlékezésben, az imádságban, amely az egyedüli enyhülés és remény lehet számukra.
Orosz Atanáz püspök elmondta, hogy a munkanélküli és a közmunkás romák ma is a társadalom peremén élnek, és napjainkban is mindennapos a gyűlöletbeszéd.
Nagy szükség van az imádság, a megemlékezés gyógyírjára, amely nélkül a bosszú, a „szemet szemért, fogat fogért” elv győzne. Népirtás ma is van, de a Biblia népei nem bosszút forralnak, hanem Istenre bízzák az ítéletet – tette hozzá.
Szerkesztőségünk kérdésére Orosz Atanáz elmondta, hogy az áhítaton részt vevők miatt fontosnak tartotta személyessé tenni a visszaemlékezést, hogy ne csak történelmi dátumokra emlékezzünk, hiszen a jelenlévők maguk is átélték ezeket a szörnyűségeket.
A népirtás ellen minden lehetséges módon szót kell emelnünk, az imádság révén is – hangsúlyozta.
„Hol van Isten?” – tette fel a kérdést könyörgésében Fabiny Tamás evangélikus püspök. Elie Wiesel történetének felelevenítésével válaszolt: amikor Auschwitzban felakasztottak egy gyermeket, az íróban erre a kérdésre válaszként megszólalt egy belső hang: „Ott lóg a kötélen.” Köszönetet mondott Istennek, hogy a szenvedésben mindig ott volt a történelem során, Auschwitzban, Tatárszentgyörgyön, Kislétán is, ott van ma is, és megszenteli a szenvedést.
Michels Antal azt kérte imádságában, hogy minden gyűlölet ellenére győzzön Isten irgalmas szeretete, és akik ellen erőszakot követtek el, tudjanak imádkozni, békére lelni.
Sajgó Szabolcs jezsuita azt kívánta: érezzük meg, hogy minden létező mélyén az Isten által alkotott csoda lakozik, és akkor nem marad hely az idegenség, a közöny és a gyűlölet számára.
A Szent Egyed közösség nevében Klemencz Zsuzsa imádkozott a hozzátartozókért és minden roma testvérünkért. Kérte az Urat, hogy mindazok, akik menekülésre kényszerülnek, befogadásra találjanak.
Radnóti Zoltán rabbi meghatóan szép imádsággal zárta a könyörgések sorát: elénekelte a mártírokért szóló héber nyelvű imát. Ebben azt kérik, hogy Isten a szentek és a tiszták között adjon nyugodalmat a megholtak lelkének, a kegyelem Ura takarja be őket szárnyaival, és kösse be őket az öröklét kötelékével.

Egy szemeszter a libanoni Szentlélek Egyetemen

Egy szemeszter a libanoni Szentlélek Egyetemen

 

 

 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének két hallgatója, Hirling Beáta és Csóka Zsófia Eszter az idei évben egy szemesztert Libanonban töltött, a Szentlélekről nevezett katolikus egyetemen, elsőkként a magyar hallgatók közül. A háború sújtotta Közel-Keleten, egy többvallású országban átélt tapasztalataikról, az ott élő emberekről beszéltek lapunknak.
A Szentlélekről nevezett libanoni egyetem (Université Saint-Esprit de Kaslik) fenntartója a katolikusokkal közösségben lévő Maronita Egyház, erre a campusra szólt az Erasmus + ösztöndíj. Hirling Beáta régészeti mesterképzésének utolsó szemeszterét töltötte itt, és jövőre szeretne visszatérni Libanonba, talán hosszabb időre. Mint mondja, keresztény hite a libanoni fiatalok között erősödött meg.
– Nagyon erős ott a kereszténység. Számos kegyhelyet találhatunk az északi országrészben. Például az egyetemről látható, Bejrúttól huszonöt kilométerre található Harissa hatszáz méter magas dombjának közepén egy monumentális Mária-szobor magasodik. A legnagyobb és legjelentősebb zarándokhely pedig Szent Charbel sírjánál van. A szent nagy tiszteletnek örvend, és büszkék rá a helybeliek, hiszen libanoni születésű. (A maronita kereszténység alapítója, Szent Maron szíriai területről származik.)
– Húsvétkor részt vehettünk a maronita szertartásokon – folytatja Beáta. – Az egyik legnagyobb élményem hamvazószerdához kötődik, ami egyébként „ham­va­zó­hét­főre” esett. Itthon azt látom, hogy a húsvét előtti bűnbánati időszak elején elmegyünk ugyan misére, ám utána szinte azonnal le is töröljük a hamut a homlokunkról, mintha szégyellnénk: nehogy meglássa valaki. Nem így a libanoni maronita keresztény fiatalok, akik bátran, büszkén élik meg a hitüket.
– A campuson az egyetemi kápolnában olívaolajjal keverték össze a hamut, majd nagy keresztet rajzoltak vele a homlokunkra, és ezt senki sem törölte le – veszi át a szót Csóka Zsófia, akit többek között a keresztes hadjáratok korszaka iránti érdeklődése vonzott Libanonba. Beátával ketten ők voltak a Szentlélek Egyetem első magyar hallgatói. – Sokaknak kellett elmagyaráznunk, hol van Magyarország – mondják nevetve –, persze Puskás Ferencet ők is ismerték.
– Első megközelítésben azt mondhatnánk, hogy a libanoniak vallásossága jellegzetesen mediterrán – folytatja Zsófia. – Az utcákon sétálva az egyik sarkon egy Szűz Mária-szobrot láthatunk, a körforgalom közepén egy Jézus-szobor áll, a házak falán egy kis oltár virággal, gyertyával, nagyon látványos. Az embernek az az érzése, nem az a fontos, hogy valaki milyen nemzetiséghez tartozik, hanem hogy milyen vallású. Vicces volt látni, hogy az országban délre utazva a kocsik visszapillantóján még a muzulmán imalánc lógott, Bejrúttól észak felé menet, az egyetemhez közeledve azonban már mindenhol felváltotta ezt a rózsafüzér.
– A társadalmat a vallási egyensúly jellemzi – veszi át a szót Beáta. – Libanonban az államelnöki tisztséget minden esetben maronita keresztény, a miniszterelnökit szunnita muzulmán, míg a parlament elnökének tisztét síita muzulmán vallású személy tölti be.
A vallási térségek pedig elkülönülnek egymástól – mondja Zsófia. – Mi Kas­lik­ban laktunk, ez egy teljesen keresztény kormányzóság. Északabbra, Tripoli vidékén a szunniták, délen a síiták élnek, tehát mindenkinek megvan a maga helye, ezért sincsenek konfliktusok.
Beáta hozzáteszi: – Egyensúlyi helyzetet tartanak fenn az országban, s ez természetesen nem könnyű. Az egyik egyetemi tanárom azt mondta, hogy itt azért alapvetően demográfiai harc folyik. Az egyensúly a palesztin menekültáradattal kezdett meginogni, hiszen a menekültek nyolcvan százaléka muszlim. Ők nem is kaphatják meg a libanoni állampolgárságot, mert így egy muszlim állam jönne létre. Napjainkban már nem is közlik a hivatalos statisztikákat a tizenhét vallási felekezet megoszlásáról. A közvélekedés szerint az ország lakosságának körülbelül negyven százaléka keresztény, és hatvan százaléka muzulmán.
A keresztény–muszlim kap­csolatokról szólva Beáta és Zsófia az egyetemen tapasztaltakról beszélt: – Ott nem volt rivalizálás. Az egyik óra a muszlim mecsetépítészetről szólt, a hallgatók kilencven százaléka keresztény volt, és a tanár muszlim. Soha nem volt semmiféle konfliktus.
A térségre jellemző háborús feszültségek, a terrorizmus mennyire napi téma? – kérdeztem.
– Magyarországon pusztán a hírekből származó értesülések alapján az emberekben az az általános kép alakult ki, hogy Libanon veszélyes hely – mondja Beáta. – Ám közelebbről nézve differenciáltabban látjuk ezt a kérdést. Az ország még mindig a legbiztonságosabb helynek számít ebben a térségben. A Bekaa-völgy, az ország keleti része (itt láthatóak Baalbek romjai), illetve délen Türosz, a kikötőváros persze már kevésbé biztonságos. Még délebbre a menekült palesztinok falvait, városait, keletre pedig a szír menekülttáborokat találjuk.
A mostani háborús helyzetről szólva azt mondhatom: amíg egy fegyver többet ér, mint egy emberélet, addig ennek nem lesz vége – mondja Beáta. – A háttérben gazdasági érdekek húzódnak meg, az olajkitermelők, a fegyvergyárak járnak a legjobban az egésszel. A libanoniak is tisztában vannak ezzel, és sajnálják az irakiakat, a szíreket, ugyanakkor az országban élőknek is megvan a maguk gondja. 1990-ben ugyan befejeződött a libanoni polgárháború, de azóta nem tudtak  úgy igazán talpra állni, alig vannak munkahelyek, mindenkit lefoglalnak a saját problémái. Az árak egyre följebb mennek, az élelmiszereké sok esetben a duplája, mint nálunk.
A terrorizmussal kapcsolatban a fő problémát az okozza, hogy az iszlámnak sajnos van egy radikális ága. Az egyetlen út a vallási párbeszéd lenne, de ez csak a felvilágosultabb muszlimokkal lehetséges, akikkel az egyetemen is találkoztunk.

Hogyan vált a fésűkagyló a zarándoklat jelképévé?

Hogyan vált a fésűkagyló a zarándoklat jelképévé?

 

Ez a jelkép vezeti a zarándokokat a végső úti cél, az idősebb Szent Jakab apostol Santiago de Compostela-i sírja felé. Az úton lévők gyakran az öltözékükön vagy a hátizsákjukon is viselik valamilyen formában.
Szent Jakab középkori ábrázolásain szintén gyakran feltűnik a fésűkagyló (más néven zarándokkagyló, Szent Jakab-kagyló, Pecten jacobaeus), amely szorosan összefonódott az El Caminóval és általában a keresztény zarándoklatok hagyományával. De mi áll e jelkép kialakulásának hátterében?
Egyrészt az a legendakör, amely Szent Jakab holttestének Spanyolországba érkezését övezi. Az egyik történet szerint például miután 44-ben Jakab vértanú-halált szenvedett Jeruzsálemben, testét Spanyolországba vitték. Az egyik ló még a hajón megriadt, s lovasával együtt a tengerbe zuhant. Csodával határos módon az állat és gazdája is megmenekült: fésűkagylókkal borítva léptek elő a habokból.
Ám ennél gyakorlatiasabb magyarázat is létezik a Szent Jakab-kagyló népszerűségére. A spanyol Galícia régió tengerpartján, Jakab sírjához közel temérdek fésűkagylót találhatunk. A középkori zarándokok java része penitencia gyanánt járta végig az utat, s hogy ennek elvégzését bizonyítani tudják, sokan kagylót vittek haza a tengerpartról.
A zarándokoknak, akik Szent Jakab-kagylóval kívánták bizonyítani, hogy teljesítették a rájuk kiszabott penitenciát, eleinte tovább kellett menniük Finisterrébe. Az árusok már a XII. században felismerték az ebben rejlő üzleti lehetőséget, és a székesegyház mellett is elkezdték árusítani a kagylókat. Ezek nem csak szuvenírként szolgáltak: evéshez és iváshoz is hasznos eszköznek bizonyultak.
Ahogy a Szent Jakab-kagyló mind jobban összefonódott az El Caminóval, úgy vált egyre inkább magának a zarándoklatnak is a szimbólumává. Jelentette immár azt a menny felé vezető utat is, amelyet a keresztények járnak be, akik „zarándokok és jövevények a földön” (Zsid 11,13).
A katekizmus szerint „a zarándoklatok arra emlékeztetnek, hogy itt a földön úton vagyunk az ég felé. Kezdettől fogva különösen alkalmasak az imádság megújítására. A kegyhelyek az élő forrásaikat kereső zarándokok számára alkalmas helyek arra, hogy »mint Egyház« éljék át a keresztény imádság különböző formáit” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2691.).
A Szent Jakab-kagylót a keresztség kiszolgáltatásakor is használták; nemcsak azért, mert praktikus eszköz víz merítéséhez, hanem azért is, mert hordozza a zarándoklat szimbolikáját. A keresztség a keresztény ember útjának kiindulópontja. A pap, amikor a kagylóval vizet önt a gyermekre, elindítja őt a mennyország felé tartó zarándokútján.

Forrás: Aleteia.org
Fordította: Verestói Nárcisz

Ferenc pápa fogadta a Borussia Mönchengladbach labdarúgóklub csapatát

Ferenc pápa fogadta a Borussia Mönchengladbach labdarúgóklub csapatát

Fotó: News.va

Az utóbbi években a két szervezet számos találkozót tartott Mönchengladbachban és Rómában. A „Csikóknak” is nevezett Borussia Mönchengladbach csapat kivételesnek tekinthető abból a szempontból, hogy mindig „emberi” volt, és figyelmet fordít a családokra – hangsúlyozta rövid köszöntésében a pápa.
„Jó látni, hogy családok töltik meg a stadionotokat, és a különböző sportprogramok és kezdeményezések célja, hogy segítsék a fiatalokat, különösen a hátrányos helyzetűeket. Arra kérlek benneteket, hogy maradjatok hűek elkötelezettségetekhez, és továbbra is legyetek a jó és a béke sportolói, akikre ma nagy szüksége van a világnak” – mondta a Szentatya. Végül az Úr oltalmába ajánlotta a focistákat, családjaikat és szeretteiket.

1 / 7123...Utolsó