Két világban

A vallási módon berendezett kozmoszt a megkettőzöttség jellemzi. A vallás követője számára a kiindulás a közvetlenül tapasztalható világban van, s célt – többnyire halála után – a nem látható világban ér. Némelyek, akiket a vallás akrobatáinak is neveznek, már életükben megízlelik azt a másik valóságot: misztikus elragadtatásukban valami földöntúli erő betekintést enged számukra abba, ami szemnek láthatatlan, s amit kéz nem tapinthat.


A valóság nem hétköznapi dimenziójának megismeréséhez a vallások szent iratai, képviselőinek tanúságtételei és a filozófiai okoskodás dokumentumai szolgáltatják az alapanyagot. Minden, amit emberi világunkon túllévőnek tudunk, valóban tudás, s az évezredek vallási tapasztalatainak tárgyait is tudásra alapozott megértésekkel és megfogalmazásokkal hagyományozta át az emberiség nemzedékről nemzedékre. Abban a korszakban, amikor a racionális tudás kiemelkedett a tudások közül, s azzal kecsegtette a világot, hogy a tiszta ész fénye minden titkot rejtő zugba bevilágít, a vallás másik dimenziója – amit az európai filozófia transzcendenciának nevez – gyanússá vált, majd az ateizmus felvetései révén egyenesen tagadottá. Csak az anyag a valóság – vallotta a huszadik század –, s ami nem köthető hozzá közvetlenül, az veszélyes ideológia. A lejáratott transzcendencia bujkálásra kényszerült, megbélyegzetten kóborolt a materializmus mellékutcáin.

Az alapvető emberi szükségletek azonban – dacára racionalizmusnak, ateizmusnak és materializmusnak – nem változtak úgy, mint ahogyan a vallási világkép kritikusai gondolták, sőt, több helyütt elrendelték. Az ember bármennyire is a felfogható és megragadható világban éli életét, mégis szüksége mutatkozik arra, hogy túllépjen ezen a valóságon. Noha beleveti magát az anyagi, biológiai és informatikai világ titkainak feltárásába, hogy otthonossá tegye a maga számára és élhetővé az egész emberiség számára, rendszeresen igényli, hogy kiléphessen belőle: kezébe vegyen egy verset, közvetlenül nem hasznos és nem racionális műalkotásokat, s ha másért nem, hát megszokásból esetenként imára fonódjék ölébe ejtett keze.

Amint a vallások ókori szellemi fejlesztéseikkel kidolgozták a világ megkettőzött felfogását, s a két világ között teremtő és élhető harmóniát alkottak, a ma embere is olyannak mutatkozik, mint aki ebben a világban csak akkor van otthon, ha abban a másikban is magára talál.