„Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956” – nemzetközi konferencia Budapesten
Fotó: Lambert Attila

 

 

Az emlékkonferencia fővédnöke Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Szabó István, a ­Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt. A rendezvény díszvendégei olyan egyházi személyiségek voltak, akik megjárták a kommunista börtönök, táborok poklát, és hűségükkel tettek tanúságot Krisztus követéséről és hazafiságukról.
Prőhle Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként, a konferencia házigazdájaként és a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként köszöntötte a jelenlévőket.
Veres András, az MKPK elnöke megnyitóbeszédét XI. Piusz 1931-ben kiadott Quadragesimo anno kezdetű enciklikájának egy részletével kezdte: „A kommunizmus két célt tűzött ki maga elé tanításában és cselekedeteiben, és nem titkon, kerülő úton munkálkodik elérésük érdekében, hanem nyíltan, a legnagyobb nyilvánosság előtt, és minden módon, a legerőszakosabb eszközökkel is: a könyörtelen osztályharcot és a magán­tulajdon teljes eltörlését…” A főpásztor az idézethez kapcsolódóan hangsúlyozta, a pápa nagyon világosan fogalmazott. Néhány esztendővel később mindenki megtapasztalhatta, hogy a társadalom különböző területein mindezek megvalósultak az egyházakkal, az egyháziakkal szemben. Nem véletlen tehát, hogy Közép-Európában nagyfokú félelem töltötte el az embereket, amikor látták a szovjet hatalom érkezését. A kommunizmus rémtetteivel való szembenézés még ma is sokak számára kényes vagy kényelmetlen, pedig a 80–100 millió áldozat emléke megköveteli ezt. A kommunizmus arra törekedett, hogy teljesen megsemmisítse az egyházi struktúrát. Beszéde végén Veres András püspök örömének adott hangot, hogy a konferencia hozzájárul a korszak jobb megismeréséhez.
Szabó István református és Gáncs Péter evangélikus püspök köszöntőszavai után ­Balogh Margit, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa előadását hallhatták a jelenlévők Isten ledöntött templomában… címmel.
Mirák Katalin a Magyar­országi Evangélikus Egyház tárgyalt időszakbeli történetét mutatta be.
Bogdan Stanaszek római katolikus pap, a krakkói II. János Pál Pápai Egyetem tanára a Lengyel Katolikus Egyháznak a szovjet csapatok bevonulása utáni sorsát mutatta be. Kiemelte, hogy egy átmeneti időszakban, amikor a kommunisták az ellenzékkel, illetve a földalatti függetlenségi mozgalmakkal harcoltak, sajátos játékot űztek az Egyházzal. Igyekeztek felhasználni a klérust saját céljaik elérésére. Az Apostoli Szentszékkel felmondták a konkordátumot, és fokozatosan száműzték az Egyházat a társadalmi élet különböző területeiről. A legfőbb csapásra 1953. február 9-én került sor, amikor meghozták az egyházi pozíciók betöltéséről és létrehozásáról szóló dekrétumot. Ebben arra kötelezték a papságot, hogy esküdjön fel a Lengyel Népköztársaságra. Ezt követően növekedett a terror, ami Czesław Kaczmarek püspök és Stefan Wyszyński prímás letartóztatásához vezetett. A következő esztendőkben a kommunisták iparkodtak teljesen megtörni az Egyházat. 1954-ben bezárták a teológiai karokat, az ország nyugati részén felszámolták a női szerzetesrendek kolostorait. Ennek ellenére a társadalom kitartott az Egyház mellett. Ennek egyik bizonyítéka volt, hogy 1956. augusztus 26-án a Jasna Góra-i nemzeti fogadalmi ünnepségre közel egymillió hívő érkezett. (Az ünnepségen megújították Lengyelország háromszáz évvel korábbi felajánlását a częstochowai Fekete Madonnának, és imádkoztak az őrizetben tartott prímásukért – a szerk.) Ennek következtében indulhatott meg a politikai enyhülés időszaka, így még az év októberében szabadon engedték Wyszyński bíborost, aki visszakerült korábbi hivatalába.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke a Magyarországi Református Egyháznak a második világháború végétől az 1956-os forradalomig tartó időszakát ismertette előadásában.
Holló Péter egyháztörténész a magyar kisegyházak sorsát mutatta be. Mint mondta, 1939-ben egy belügyminiszteri rendelet több szabadegyházi közösség működését tiltotta be, ezt az intézkedést az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-ben vonta vissza. 1950-ben azonban Révai József népművelési miniszter többek között a „klerikális reakció” visszaszorításának céljából a kisegyházakkal szembeni fellépést sürgette.
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese Galambos Miklós zalaegerszegi plébános (Mindszenty József utóda a plébánián) életútján keresztül mutatta be azokat a stratégiákat, amelyekkel a kommunista időszakban papként működni lehetett.
Ewa K. Czaczkowska lengyel történész, újságíró Wyszyński prímás internálásáról tartotta előadását. Mint mondta, a bíboros számára a fogság évei a nemzet szenvedésében való részvételt, illetve a lengyel Egyházért való vallásos felajánlást jelentették.
Denisa Bodeanu román történész Márton Áron püspök börtönéveiről beszélt a konferencián. Hangsúlyozta, a II. világháborút követően, 1948-tól a romániai kommunista rezsim rendkívül agresszív vallás­ellenes politikát folytatott, felmondták a Szentszékkel kötött konkordátumot is. Ezt követően érvénybe lépett az az egyházellenes törvény, amely lehetővé tette, hogy elvegyék az egyházi iskolákat és ingatlanokat, felszámolják a katolikus egyházmegyék többségét, valamint bevezessék az egyházak fölötti állami irányítást. 1949-ben letartóztatták Márton Áron gyulafehérvári püspököt, az erdélyi ellenállás fejét. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) munkatársa a püspökről fellelhető nyomozati anyagokat ismertette, beszélt a főpásztor börtönben átélt szenvedéseiről, illetve 1955-ös szabadulásának hátteréről is.