Keletről Nyugatra

A világ nagyjából harminc nagy nemzetközi filmfesztiválján (idén második éve már a miskolci CINEFEST-en is) dolgozik a protestáns (INERFILM) és a katolikus (SIGNIS) média-világszövetségek által delegált közös zsűri. Az általános emberi értékek képviseletén, az emberi szabadságjogok, a vallás- és lelkiismereti szabadság középpontba állításán és védelmén túl az ilyen zsűrik a filmek formai minőségének értékelésénél arra is ügyelnek, hogy az általuk választott győztes film mint vallási, politikai, kulturális és azon belül is művészeti jelentőségű üzenet milyen indítékokat, szándékokat, emberi törekvéseket, tetteket mutat be, tár fel. A díj egyben értékítélet és ajánlat is a filmszerető közönség és a kulturális élet résztvevői számára.


Idei díjazottunk az Egy litván nő Párizsban (Une estonienne à Paris) című francia film lett, rendezője Ilmar Raag litván származású filmes. Ismeri a Keletről Nyugatra utazó nők történetét, azokét, akik családjuk boldogulása érdekében Nyugatra mennek, hogy egy beteg, rászoruló ember szolgálatán keresztül a lehető leghasznosabbak legyenek szeretteik és, ha lehet, megbízóik, sőt, talán gondozottaik számára is. A litván asszony emberére akad az elkényeztetett és gőgös idős párizsi hölgyben. Kettejük küzdelme, egymás felé tartó téblábolása a film, amely bizalmatlanságon, európai néptörténeteken, rosszindulaton és hamis elvárásokon vezet keresztül. A nemzetközi szakmai zsűri díját Jean Claude-Brisseau francia filmrendező La fille de nulle part (A sehonnai lány) című filmje nyerte. A zsűri különdíja Bob Byington amerikai filmes Somebody Up There Likes Me (Valaki odafönt szeret) című filmjéé. A legjobb rendezőnek járó díjat a harmincöt éves kínai Jing Liang kapta a When the Night Falls (Amikor leszáll az éj) című kínai–dél-koreai koprodukciós munkájával. A film női főszerepét alakító An Naj kapta az idén a legjobb női alakításért járó díjat. A legjobb férfiszínész Walter Saabel lett, ő a Der Glanz des Tages (A nap fénye) című, az osztrák Tizza Covi és Rainer Frimmel által rendezett filmben nyújtott alakításáért vehette át az elismerést.

Idén is sokan sokféle díjat osztottak ki – szinte minden film kapott valakitől valamilyen elismerést. A különböző zsűrik „szétszavazásának” két egyszerű és számtalan összetettebb oka lehet. Most csak a két egyszerűbbet nézzük: egyrészt a beválogatott tizenkilenc film enyhén szólva is hullámzó minőségű volt, másrészt a zsűrik tagjai szakmai és ennél is mélyebb tanácstalansággal voltak jelen a közös seregszemlén. Ha minden film egyformán vagy hasonlóképpen jó, nem érdemes filmversenyt rendezni. A díjkiosztók után olyan érzésünk volt, hogy az összeurópai nagy tanácstalanságok egyike épp a művészi, így a filmes alkotások megítélésének teljes relativizmusa – mintha nem lennének többé szabályok, elvek, normák, amelyek alapján nekifoghatunk egy-egy műalkotás közös értelmezésének, megértésének. És ha ez így van, nem érdemes versenyt rendeznünk, közösen zsűriznünk, hiszen akkor minden műalkotás megismételhetetlen (és megítélhetetlen) teljességként áll előttünk.

Mégis, az ökumenikus zsűri idei díja is ennek az ellenkezőjéről győzött meg bennünket. Le lehet ülni együtt, és órákat gondolkodni, vitatkozni közösen, s mindezek végén jó szívvel kimondani: számunkra, a mi szempontjaink, elvárásaink, filmörömeink alapján ezért és ezért, itt és most ez volt a legjobb. Gratulálunk a győztesnek!