Kapcsolatban a fiatal házasokkal

Vannak közösségeink, klubjaink, lelki segélyszolgálatunk. Elindult két központi jegyeskurzusunk is, amelyek nagyon sikeresen működnek. Ennek az is lehet az oka, hogy az alkalmak fiatal házaspárok személyes példáival, kiscsoportos beszélgetésekkel színesednek; így igyekszünk átadni a családi élet értékeit.

– Hogyan próbálnak nyitni a családok felé?

– Minden évben egy gondolat köré szervezzük a programjainkat. Ez a gondolat most a milánói világtalálkozó katekézisének központi témája: a munka és az ünnep. Így a mi jelmondatunk idén így szól: „Megszentelt idő: munka és ünnep a családban”. Lelki-napot tartottunk nagyböjtben, ekkor Székely János püspök előadását hallgathattuk meg. Volt egy juniálisunk Veszprémben, ahol a pihenésre és a szórakozásra helyeztük a hangsúlyt. Nyáron a zárt közösségeinket arra biztattuk, hogy szervezzenek táborokat, így próbáljanak erősödni, növekedni. Szeptember 8-ára pedig családos zarándoklatot szerveztünk.


– Miért fontos program ez a zarándoklat a családok életében?

– Tavaly volt az első ilyen utunk, amit a magyar családokért ajánlottunk fel. Alsóörsről zarándokoltunk Balatonalmádiba. Alsóörsön Boldog Gizella ereklyéit, Almádiban Szent István és Szent Imre ereklyéit látogattuk meg. Így az első magyar szent családhoz zarándokoltunk el, imádkozva, és kérve közbenjárásukat a magyar családokért. Ezt az eszmeiséget próbáljuk meg továbbvinni: a magyar családok lelki növekedéséért szeretnénk felajánlani az idei zarándoklatot is. Itt lelki kincseinket is megtalálhatjuk és megmutathatjuk. Kis Szent Teréz hivatásában megélt lelki nagyságáról, a ferences lelkületről is szól az út.

– A családiroda ősszel természetes családtervezés kurzust és baba-mama klubot is indít.

– A tanfolyamon szó esik a szexualitásról, illetve az egyház által ajánlott természetes családtervezésről. A jegyeskurzusokon csak érintőlegesen tudunk foglalkozni ezzel az utóbbi témával, itt viszont szakemberek segítségével sajátítható el a módszer. Öt hónapig tart ez a program. Olyan jegyeseket és házaspárokat várunk, akik úgy érzik, szeretnék megismerni e biztonságos, a házaspárok egységét is erősítő lehetőséget. Szeretnénk, ha megmaradna a kapcsolat a jegyeskurzust végzett ifjú házasokkal, fiatal családokkal. Célunk, hogy újabb lehetőséget teremtsünk a találkozásra, a hit gyakorlására.

– Az iroda tevékenységei közé tartozik a Családunk című pasztorációs folyóirat kiadása is.

– Az évente négyszer megjelenő lapban tájékoztatást adunk a programjainkról, de mindig vannak benne lelki vonatkozású írások is. Szeretnénk bemutatni benne olyan papokat, akik sokat tesznek a családpasztorációért. Most indult el a meserovatunk. Látjuk, hogy sok probléma adódik a családokban a gyerekneveléssel kapcsolatban, ezen a téren is szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek. Van egy életvédelmi rovatunk is, Az ige fényében című rovatunkban pedig az életige mindennapi megélésről szólunk.

– Miért fontos kiemelten foglalkozni a családokkal?

– A személyes hit kérdése nyilvánvalóan nagyon fontos. De ugyanilyen lényeges az is, hogyan élhetjük meg a hitünket a családban. Ahol a hit erősödik, ott a család és a házaspár egysége növekszik, a gyerekekkel való kapcsolat javul. A közösen imádkozó családban a szülők a gondokat jobban tudják orvosolni, mert a hitben való közösség erőssé és elfogadóvá tesz. Nem szabad magukra hagyni a családokat! A világ sokfelé hív, csábít bennünket, de meg kell találnunk a kincseinket a családban. Ezt a gondolatot választottuk a keszthelyi családos zarándoklat jelmondatául is: „Ahol a kincsed, ott a szíved.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .