Úgy gondolom, hogy Jézusnak kétfajta csodatétele volt. Egyes csodáival világosan bizonyítani akarta isteni küldetését. Amikor például Kafarnaumban meggyógyított egy bénát, ezzel azt jelezte, hogy neki, az Emberfiának hatalma van a földön bűnöket megbocsátani (Mk 2,10). A legtöbb csodánál azonban nem mutatkozik ilyen kifejezett céltudatosság. Jézusból egészen egyszerűen árad a gyógyító jóság, ahogyan a gyerekekből árad a mosoly és az édesanyákból a szeretet.
Nem csinál propagandát a jóságának, hanem éli ezt a jóságot, amelynek melegétől mintegy elolvad minden baj és nyavalya, ahogyan a napsugártól elolvad a hó és a jég. Így mutatkozik meg a jézusi szeretet teljes önzetlensége: sem pénzt, sem dicsőséget nem keres csodáival, mert az ő kincse a mennyekben van, és nem a maga dicsőségét keresi, hanem az Atyáét.
Jézusnak ezzel a viselkedésével az is volt a szándéka, hogy az embereket arra tanítsa: ne rekedjenek meg az e világi értékek, az étel vagy az egészség megszerzésére irányuló törekvésnél, mintha ezek volnának az élet végső célja. Az Isten országa mindezeket felülmúlja, és akkor sem veszítünk el semmit, ha minden mást odaadunk érte. Jézus ezt akkor mutatta meg végérvényesen, amikor mindentől megfosztva kilehelte lelkét a keresztfán, s így ment be dicsőségébe, és nyitotta meg mindenki számára a mennyek országának kapuját.
Érdemes elgondolkodni azon is, vajon miért használt Jézus érintést és nyálat a mai evangéliumban leírt gyógyításnál. A kafarnaumi százados szolgájának meggyógyításáról szóló történetből tudjuk, hogy Jézusnak „egy szava” is elegendő volt a betegek meggyógyításához, sőt a halottak feltámasztásához is. Mégis jónak látta, hogy kegyelmének közvetítésekor néha az akkori emberek szokásaihoz és felfogásához alkalmazkodjék, és a korabeli karizmatikus beteggyógyítók viselkedésmódját kövesse. Kimondott azonban egy szót is. Az „effeta” arám nyelvű kifejezés, és azt jelenti: nyílj meg. Ahogy a Jairus lányának feltámasztásánál használt arám nyelvű jézusi szót a jelen levő apostolok megjegyezték, úgy ezt az „effetát” sem tudták elfelejteni, és még a Bibliába is belekerült. Ha jelen lettünk volna egy ilyen, Jézusnak egyetlen szavára bekövetkező csodánál, gondolom, mi is egész életünkre megjegyeztük volna ezt a hatalmas igét.
Az egyház hosszú időn keresztül a keresztelés szertartásában is megemlékezett Jézusnak erről az igéjéről, amivel szimbolikusan azt jeleztük, hogy a megkeresztelt ember ezentúl Isten erejéből az evangélium hirdetője lesz. E szertartás azonban természetesen nem tartozott a keresztség lényegéhez, és ezért ki is maradt az új szertartáskönyvből.
