„Írok nektek…”

A születő kereszténység a „technika” e kivételes római vívmányát azonnal és örömmel alkalmazta. Újszövetségünk jelentős része annak visszatükröződése, hogy az apostolok és tanítványaik is elkezdték kiaknázni Róma e csodálatos lehetőségét. Mindaz, amit a Szentírásban megtalálunk, csak csekély töredéke a kiterjedt apostoli és apostolok utáni levelezésnek: tudjuk, hogy Pál jóval több levelet írt a kanonizáltaknál, főként akkor, amikor télen, a hajózás szünetelésének idején hónapokig maradt egy helyen. Később az egyházatyák is szenvedélyes levelezőknek bizonyultak: az egyházfegyelmi kérdések, a teológiai viták levelek útján haladtak előre megoldásuk felé.


A levelezések pedig nagy visszhangot váltottak ki, közügyekké váltak. Szent Ágoston előbb értesül egy másolatokban terjedő, Szent Jeromos által hozzá intézett levélről, mintsem hogy megkapta volna, s már válaszol is rá, bár az eredeti szöveg még el sem jutott hozzá, a címzetthez. Sérült a levéltitok? Inkább azt mondhatnánk, hogy a levél bebizonyította: sokkal több egyszerű négyszemközti „hogy vagy?”-nál. Ereje és hatalma van. Ahol az élőszó véget ér, a korabeli kommunikációs technika vívmánya halad előre, határokat dönt le, s új távlatokat nyit meg az evangélium hirdetése előtt.

Ezek a levelek másmilyenek voltak, mint napjaink másodpercek alatt születő e-mailjei vagy SMS-ei. Lassan íródtak, hisz legtöbbször rücskös felületre, papiruszra készültek. A felület pöndörödött, fél kézzel le kellett fogni, a másikkal pedig csak lassan lehetett haladni az írással, nehogy egy roston elcsússzon a penna. Akár írnok, akár maga a szerző írta a levelet, a szöveg megfogalmazása, tartalmának tisztázása időbe került. Gyorsan odavetett papírfecni akkoriban nem létezett. Estéket, de akár heteket is el lehetett tölteni egy levél megírásával. Így leginkább tömör, célratörő, átgondolt és stilárisan is letisztult levelek születtek. (Cicero leveleinek átlagos hossza például százhúsz szó.)

Mi mindebből a tanulság? Az evangélium élő kommunikációs közegre szomjazik. Ha a Krisztus utáni I. században (s utána még sokáig) a levél volt az, akkor arra. Ha Szalézi Szent Ferencnél az újonnan elterjedt nyomtatás által lehetővé vált röplapok jelentették a legaktuálisabb közeget, akkor arra. Napjainkban ugyanígy kellene ennek lennie. Hiszen nem a kommunikáció eszköze a fontos önmagában véve, hanem az, hogy az üzenet átadására használt csatorna mindig az adott korban legelterjedtebb és leginkább használatos legyen, amely a legtöbb ember felé nyitott. Megfontoltan, letisztultan, minőségre törekedve kell fogalmaznunk. Nem élhetünk azonban elefántcsonttoronyban, régmúlt idők kommunikációs technikáiba kapaszkodva. Hiszen Szent János sem barlangrajzokat készített, hanem saját korának legmodernebb médiumát: a levelezést használta az evangélium érdekében. Az „Írok nektek…” ma így hangozna: „üzenek nektek”, „küldök nektek egy SMS-t”, „kiteszem az üzenőfalra”. Izgalmas feladat, nem?