„Hol Szent Péter sírba téve”

A világot ugyanis meg kell alapítani, hogy élhessünk benne.” A katolikus ember számára a Mircea Eliade által megfogalmazott gondolatok talán sehol máshol nem nyilvánvalóbbak, mint a római Szent Péter-bazilikában. Persze mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy megannyi templom van a világon, ráadásul Isten nem szorítható falak közé, mi mégis úgy érezzük, a „kozmikus középpont” ott van, ahol az Egyház szíve.
A hagyomány szerint Szent Péter apostol sírja fölé épült a Nagy Konstantin császár által építtetett – 326. november 18-án felszentelt, száz­tizennyolc méter hosszú és ötvennégy méter széles – régi Szent Péter-bazilika. Sokáig bizonytalan volt, hogy hol is kell keresni ezt a sírt, az pedig még nagyobb kérdés volt, hogy vajon valóban itt vannak-e Róma első püspökének csontereklyéi? A XVI. században a régi helyére egy nagyobb és impozánsabb bazilika épült, melynek padozata három méterrel került a konstantini templom padlószintje fölé, vagyis a feltételezett sír még inkább megközelíthetetlenné vált. Évszázadokig elég volt a hagyomány ereje, ám a XX. századi ember ennél többre, bizonyosságra vágyott.
A sír és az ereklyék kutatásának fordulatokkal teli története a II. világháború idején kezdődött. Bár régóta ismert volt, hogy a bazilika alatt pogány sírok rejlenek – már a XVI. században találtak erre utaló maradványokat –, ezek felkutatásának csak 1939-ben láttak neki. Egy átalakítás során ugyanis munkások rá­találtak arra a falra, melynek alsó része jóval a bazilika alá nyúlt. A további feltárás kiderítette, hogy egy négyszögletes, szépen díszített mauzóleum egyik oldalát találták meg. Ludwig Kaas – a bazilika építési hivatalának vezetője – a felfedezést jelentette XII. Piusz pápának, aki azonnal elrendelte a módszeres régészeti ásatást. A következő hónapokban Engelbert Kirschbaum SJ irányításával több pogány sírkamrát is feltártak.
A pogány temető előtörténete az I. században kezdődik – ebben az időben tették művelhetővé a vatikáni dombot, és ekkor épült meg a Via Cornelia, majd Caligula császár cirkusza. Ennek válaszfalát egy Egyiptomból hozott obeliszk ékesítette, melyet 1586-ban átvittek a Szent Péter térre. Ebben a cirkuszban lelte halálát több keresztény, így elképzelhető, hogy itt feszítették keresztre fejjel lefelé Szent Pétert is, 67. vagy 68. június 29-én, más vélekedés szerint október 13-án. Ha pedig így történt, kézenfekvő, hogy a közeli temetőben helyezték el a testét. Antoninus Pius császár uralkodása alatt – 155 körül – a keresztényüldözés alábbhagyott, ezért vált lehetségessé egy kultuszhely kialakítása Szent Péter sírjánál. Ekkor épülhetett meg a tropaion (emlékmű) is. Az is feltételezhető, hogy a síremlék előtti terület azért maradt beépítetlen, mert itt ünnepelték az Eucharisztiát.
Flavius Istatilius Olympus szarkofágjának megtalálása fordulópontot jelentett a kutatásban. Fedőlapján ez a felirat állt: „Jó ember volt, mindenkihez barátságos, ajkán mindig tréfa volt, senkit meg nem sértett.” Már első olvasatra látszott, hogy ez nem egy megszokott, hedonista hangvételű pogány szöveg. A mellette található XP monogram pedig egyértelművé tette, hogy ide egy keresztény embert temettek. (A keresztény sírfelira­tok sokszor pontosan közlik, hogy az elhunyt menyi időt élt. Jellemzőjük az is, hogy a depositio, azaz „elhelyezés”, „letétbe helyezés” szót használják, mely mögött ott húzódik a feltámadás hite.) Ugyanitt találtak egy rajzot, amely Krisztust mint főnixet ábrázolja, alatta pedig egy újabb feliratot, mely név szerint említi Pétert. Bár ezek a sírok nem az I. században épültek, létük is azt a feltevést erősítette, mely szerint Szent Pétert a vatikáni dombon temethették el. De pontosan hova?
A kérdésre választ keresve megváltoztatták az ásatás irányát. Így tettek szert a következő szenzációs felfedezésre. Az egyik építmény belsejét ugyanis egyértelmű keresztény ábrázolások borították – Jónás, amint kijön a cethal gyomrából; Krisztus, mint aki a napszekeret hajtja –, vagyis találtak egy keresztény mauzóleumot. Rábukkantak a „vörös fal” néven elhíresült faldarabra is, amely valószínűleg a Szent Péter sírja fölé épített emlékhely része volt. Egy másik jelentős esemény a graffiti-fal megtalálása volt, amelybe ókeresztény zarándokok vésték a nevüket, rövid imáikat. (A feliratok egy részét sajátos kódolással írták, ezeket később Margherita ­Guarducci fejtette meg.) A vörös falnál csontokat is találtak, melyekről a kutatók úgy hitték, Szent Péter földi maradványai.
XII. Piusz 1949-ben jelentette be a sír megtalálását. Rá két évre Antonio Ferrua SJ talált egy faldarabot, amely a vörös falról válhatott le. Rajta ez a felirat állt: ΠΕΤΡ ΕΝΙ – amit a ΠΕΤΡΟΣ ΕΝΕΣΤΙ azaz „Péter itt van” töredékeként azonosítottak. (Ferrua érthetetlen módon elrejtette a leletet, és csak később, a pápa kifejezett felszólítására adta vissza a kutatóknak.) Kiderült, hogy valaki meglehetősen nehézkesen, a könyökén támaszkodva írta fel a graffiti-fal márvánnyal bélelt mélyedésébe. Margherita Guarducci – akit XII. Piusz pápa bízott meg azzal, hogy vegyen részt a munkában – csak véletlenül tudta meg 1953 egy őszi napján, hogy a mélyedésben csontokat is találtak, melyeket egy fadobozba helyezve eltettek egy raktárba. Az alapos tudományos vizsgálatra várt az a feladat, hogy eldöntse, kinek a maradványai voltak a graffiti-fal mélyedésében, és kihez tartozhatnak azok a csontok, amelyeket Szent Péter ereklyéinek tartottak. Végül Venerandi Correnti antropológus megállapította, hogy a mind­eddig Szent Péter csontjainak tartott maradványok több személytől származnak, míg a dobozban minden valószínűség szerint az apostolfejedelem csontjai találhatók.
De vajon hogyan kerülhettek ezek a márványfülkébe? Az első feltételezés szerint Nagy Konstantin parancsára helyezték át a csontokat azért, mert tartani kellett a víz betörésétől, esetleg a sír összedőlésétől. A másik elképzelés szerint viszont más oka lehetett az ereklyék áthelyezésének. Valerianus császár uralkodása alatt (257–258 körül), az üldözés idején megtiltották, hogy a keresztények összegyűljenek a síroknál. Ezért helyezték át Szent Péter maradványait – Szent Pál ereklyéivel együtt – a mai San Sebastiano-bazilika alatt található katakombába. A veszély múltával – vagy a konstantini bazilika építésének megkezdésekor – pedig visszavitték azokat eredeti helyükre.
Boldog VI. Pál pápa 1968. június 26-án jelentette be, hogy a tudósok azonosították Szent Péter ereklyéit. Ha ma valaki Rómában jár, és kíváncsi a város első püspökének maradványaira, le kell jutnia a bazilika alatt található nekropoliszba. (Ehhez ma már külön engedély szükséges.) Szent Péter csontjait ugyanis visszatették oda, ahol megtalálták őket. Biztosan nagy hatással lenne ránk az is, ha az ereklyéket egy díszes oltárba építve láthatnánk, még akkor is, ha csak távolról vehetnénk azokat szemügyre. Ám ott, az ősi temetőben járva egészen más érzések kerítik hatalmukba az embert. A levegő nehéz, párás, minden félhomályban dereng. Ahogy egyre közelebb kerülünk az ereklyékhez, sorra láthatjuk a freskókkal díszített kis mauzóleumokat. Néhány építmény közepén apró oltár áll, ahol az elhunyt – és az emlékező hozzátartozó – javára bemutatták az előírt áldozatot. Magunk is olvashatjuk a könyvekből ismert feliratokat, szemügyre vehetjük a mozaikokat – köztük a Nap-Krisztus szekeret –, és a díszes szarkofágokat. Végül a folyosó egy dísztelen faldarabhoz vezet, melynek nyílásán bepillantva kisilabizálhatunk egy dobozkát, s benne Szent Péter apostol csontjait. Megérkeztünk. Nekünk, katolikusoknak itt van „a kozmikus középpont”.