Megújult a templom Erdőtelken

A Heves megyei településen hat évvel ezelőtt földrengés rongált meg számos épületet, köztük a katolikus templomot is. Az épület tetejét röviddel ezután helyrehozták, mára pedig kívül-belül megszépült a templom. A 267 éves épületet ünnepi szentmise keretében áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek, november 30-án.

Főpásztori roráté Győrben

A győri Nagyboldogasszony-székesegyházban december 2-án reggel Veres András megyéspüspök mutatta be az év első rorátéját, Németh László általános püspöki helynökkel, Böcskei Győző székesegyházi plébánossal, valamint a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elöljáróival, Reis­ner Ferenc rektorral, Kálmán Imre prefektussal és Bognár István spirituálissal együtt.

Szeplőtlen Mária, rád bízom a reményteleneket és a csüggedőket!

December 8-án délután Ferenc pápa elment a Santa Maria Maggiore bazilikába, ahol csendesen imádkozott a Salus Populi Romani Mária-kegykép előtt, utána pedig a hagyományhoz híven fölkereste a Spanyol lépcsőnél található Mária-szobrot, hogy ott imában a Szűzanyára bízza Róma városát és az egész emberiséget. Ferenc pápa imájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.