Egyházi és civil szervezetek együttműködése

Az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés elleni többszintű fellépésre, a hát­rány­­­kompenzáció megvalósítására, és ezeken keresztül a társadalmi esélyegyenlőség növelésére írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

A pályázat céljáról Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Spányi Antal székesfehérvári püspök tartottak sajtótájékoztatót Székesfehérváron.
Soltész Miklós elmondta, A társadalmi kohézió erősítése az egyházak és a civil szervezetek közösségfejlesztő tevékenységének bővítésével című felhívás 2017. február 14-én jelent meg. Az első beadási időszak március 30-tól április 18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint közötti összegekre. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 8 milliárd forint.
Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett szervezetek hatékonyabban láthatják majd el feladataikat. A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát önrészt nem igényelnek, és a projektek elején ötvenszázalékos előleget is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.
Spányi Antal püspök reményét fejezte ki, hogy a pályázat jó lehetőséget jelent majd a magyar társadalom összetartó erejének növelésére, a különböző társadalmi csoportok együtt gondolkodására, az eddig elszigetelten működő szervezetek közös cselekvésének előmozdítására.
A felhívás keretében támogatják a szem­lé­let­formálásra, a társadalmi érzékenyítésre, a társadalmi együttélés javítására szolgáló tevékenységeket, így az egyházak hátránykompenzációs tevékenységének fejlesztését, a célcsoportok önérdek-érvényesítő és önszerveződési képességének kialakítását és fejlesztését. A részcélok között szerepel a prevenció, vagyis az áldozattá, bűnelkövetővé válás megelőzése, a szenvedélybetegségek megelőzése, a szolgáltatások adekvát, komplex rendszerré szervezése, a hatékony tevékenységkoordináció kialakítása.
A pályázat célcsoportjai a hátrányos helyzetű emberek, a romák, a fogyatékkal élők, a szenvedélybetegek, a demens, az idős, a hajléktalan személyek, a bűnelkövetők, valamint a bűnelkövetés, áldozattá válás szempontjából kiemelten veszélyeztetett gyermekek és fiatalok, a javítóintézetben vagy büntetés-végrehajtási intézetben elhelyezett emberek.

Forrás és fotó: Székesfehérvári egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .