Betlehemes találkozó

Erdélyi gyermekek, felnőttek körbeutazták Magyarországot, hogy több városban bemutassák anyanyelvünk gazdagságát hirdető kincseiket, a jobbára az 1700-as évekből származó szövegeket. A Csíkszereda és Székelyudvarhely között, 860 méterrel a tengerszint fölött a legmagasabban fekvő magyar település betlehemes csoportjának tagja az utóbbi évek legnagyobb hírvivői lettek e néphagyománynak. A XVIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozót december 12. és 14. között rendezték meg Debrecenben. A hazai és a Kárpát-medence magyarlakta vidékeiről érkező negyven csoport mintegy ötszáz résztvevővel hozta el a falvak hajdani karácsonyesti utcáit idéző hangulatát a városba. A találkozó ünnepélyes megnyitóján a Kisjézust hordozó betlehemmel érkező idősek és fiatalok kántálva érkeztek a fénybe öltöztetett Kossuth térre, és éneklésre bírták a lakosságot is. Másnap a művelődési központban folytatódtak a késő estig tartó bemutatók. A találkozón részt vevő betlehemesek számos csoportja bekapcsolódott a város különböző részein és a környező településeken zajló adventi családi, utcai és templomi programokba is.

A betlehemezés a téli ünnepkör népi színjátékformája. Ezt a „színházat", amely a szimbólumok nyelvén és eszközeivel él, már alig lehet fellelni. De vannak még emberek, csoportok, akiknek minden áldozatot megér, hogy ez a hagyomány újraéledjen. Ebben a folyamatban a betlehemes találkozó közösségformáló ereje hatalmas. A Nemzetközi Betlehemes Találkozót először 1991-ben szervezték meg a Magyar Művelődési Intézet közreműködésével. Négy éven át Kecskemét, később Budapest, majd 2006-ban Debrecen lett a rendezvény helyszíne. A városi művelődési központ és a debreceni Csokonai Színház közreműködésével azóta ez a nemzetközi rendezvény egyre inkább szerves része lesz a város és térsége adventi programjának. A magyarság téli ünnepköri szokásainak gazdag hagyományai falusi közegben élnek még a Felvidéken, a Kárpátalján, a Partiumban és Erdélyben, ezeken az egymásba átnyúló néprajzi területeken, ami Európában már ritkaságnak számít. A szakrális színház élő kincseinek megőrzése jegyében indított találkozókon eddig több mint hatszáz csoportban közel tizenötezren vettek részt határon innen és túlról.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .