Zsille Gábor

Könyvespolcra

Katowicében élő, idősebb lengyel író barátom egy alkalommal azt mondta: „Amióta Márai Sándor legfontosabb művét, a Naplót olvasom, a feleségem szerint jobb ember lettem.” Csakugyan vannak az életünkben olyan könyvek (lényegében minden valódi szépirodalmi műnek „hivatalból” ilyennek kellene lennie), amelyek a jobbik énünket ébresztgetik–szólongatják, amelyek olvasásakor úgy érezzük: különb, tisztább, emberhez méltóbb teremtmények vagyunk – vagy legalábbis megfogadjuk, hogy próbálunk azzá válni. E talán túlságosan lelkesültnek tűnhető (pedig csak őszinte) sorok Barsi Balázs legújabb könyvét is jellemzik.

Az elmúlt napokban két érdekes hírt is közzétettek a nyugati távirati irodák, ám hozzánk, a kies Pannónia lakóihoz csak az egyik jutott el. Nevezetesen az, hogy az Egyesült Államok egyik katolikus egyetemének klinikáján azért bocsátottak el állásából egy magyar orvost, mert heteroszexuális: körülötte kivétel nélkül homoszexuális férfiak dolgoztak, akik egyáltalán nem nézték jó szemmel a „más” hajlamú kollégát. Az így megüresedett állást azonnal be is töltötték – egy alacsonyabb képzettségű, de természetesen homoszexuális orvossal. Ismétlem, ezt a hírt a magyar sajtó készségesen átvette, hiszen a visszataszító eset egy katolikus alapítású egyetemen történt, fölöttébb sajnálatos módon. Hazánkban csak a rossz hír lehet hír, mondhatni a rossz hír a jó hír – pláne akkor, ha egy papot vagy általában a katolikusokat is bele lehet keverni.

Könyvespolcra

John Henry Newman bíboros (1801–1890) szeptemberi boldoggá avatásának alkalmából két értékes könyvecskét is megjelentetett a budapesti székhelyű Newman Központ. Az első, nyolcvanoldalas kiadvány tömör, közérthető életrajz, amely részletesen elénk tárja az anglikán vallásból katolikus hitre tért tudós pap földi útját. Rövid alfejezetekre osztva, áttekinthetően megismertet Newman szellemi fejlődésének állomásaival: viktoriánus ifjúkorának nyughatatlanságával, anglikán lelkészként folytatott elmélyült kutakodásával az igazság után, továbbá azzal, hogy a római egyház fiává válva milyen elkötelezetten vitázott a katolicizmus védelmében, s hogyan törekedett őszinte párbeszédet folytatni az őt körülvevő világgal.

Szeptember végén, amikor még nyíltak a kerti virágok, találkoztam egy kedves egyetemistával. Másodéves hallgató az ELTE jogi karán, és nem a rosszabbik, linkeskedő fajtából. A kevesek közé tartozó, kimondottan jóravaló diák: intelligens, lelkiismeretesen jelen van az előadásokon, nem dohányzik, nem züllik – tömören fogalmazva okos, józan és tudatos. Hosszan, jólesően beszélgettünk irodalomról, zenéről, utazásokról. Két óra elteltével, afféle levezető témaként megkérdeztem, hogy elmegy-e szavazni az október 3-i önkormányzati választásokon. (Szeptember 28-át írtunk.) A csodálkozástól elkerekedő szemmel felelt: nem is tudta, hogy lesznek önkormányzati választások – tőlem értesült a hírről.

Világ-nézet katolikus szemmel

A címben foglalt állítás húsz évvel az úgynevezett rendszerváltás után egészen természetesnek tűnhet. Ám jól tudjuk: bizonyos emberek ezt másként gondolják. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman nyilvánosságra hozott éves beszámolójából kiderül: az egyik hazai állami iskolában megtiltották a gyerekeknek az étkezés előtti és utáni keresztvetést. Indoklásként persze az unalomig szajkózott, bár üresen puffogó szöveget hozták fel: „az állami közoktatásban világnézetileg semleges nézeteket kell közvetíteni”. Az iskolai jogsértésnek minősülő ügyben egy plébános kérte az ombudsman segítségét.