Elrejtezik

E meggyötört test volna hát
a lélek igazi otthona,
benne füröszti meg magát,
hogy tisztán térhessen meg oda,

ahonnét jött, elviselni
a mulandóság gyötrelmeit?
Ó, nem a puszta lét – lenni
küzdelem a semmi ellen itt

egy angyal gondolatán át,
mutatván örök értékeit,
tudni halhatatlanságát:

ami volt és van – lesz, de nem itt,
túl idő és tér határán
újjászületve elrejtezik.

Fecske Csaba (1948) Miskolcon élő
József Attila-díjas költő, publicista.

Gábriel

Nem engem látsz, a tükörképem,
a hang enyém, a szó Övé,
ki nem a föld porában, fényben
jár, s idéz majd színe elé.

Őszi éjszakák

Őszi éjszakákon, mikor
holdillatú a csend,

s rideg csillagok
szeplőzik be a végtelent,

az alvó világ, akár
a tokjába csukott hegedű.

Harmatot izzad a bogár
piciny lába alatt a fű.

Tisztás

ilyenkor már csak hangja a tücsöknek
kéklő tisztáson fönt hol hűs harmat
hull éjjelente s riadt őz hallgat
az űrben ott fönn csillagok nyüzsögnek

Nem enyém

a nyár tékozolva szórja kincseit
a tünékeny nesz most még tünékenyebb
a szél pár kínlódó levélen segít
többnek tűnik ami veszendőbe megy