Borbély László

Az utolsó szabad karácsony

Szerző:

Ezt az anekdotát nem úgy fogom elmondani, ahogy azt mestereimtől, a ködlovagoktól tanultam. Szomorú a vége, de nem szabad megváltoztatnom, noha módomban állna. Elmesélhetném másképpen, mint ahogy történt, de akkor elveszne a lényege, és nemcsak a valósághoz lennék hűtlen, hanem adventkor született nagyapám emlékéhez is.

Azokban a decemberi napokban, melyekre emlékezem, negyvenöt éves volt. Édesapám annak az évnek az őszén töltötte be az ötödik életévét. A kalendáriumok 1943-at írtak, az volt a megcsonkított Magyar Királyság utolsó szabad karácsonya.

Az utolsó tusa

Szerző:

A Klauzál téri csarnok bejáratának közelében egy svájcisapkás férfi ül hokedlin. Előtte egy kockás plédre kiterítve mindenféle ócskaság és régiség: szakadozott kötésű könyvek, megsárgult levelek, szakadt játékfigurák, kitüntetések a szocialista múltból, használatból kivont régi pénzek. Amikor közelebb lépek, szemügyre venni a kínálatot, megakad a szemem egy celofánba tett papír húszforintoson.

Oltárfelhők a mennybolton

Szerző:

Kovách György alezredes emlékének

1945. augusztus 19. Már nem számolom a kilométereket, csak tudomásul veszem, hogyan tűnnek tova a ködben. Hangosan fúj a szél, felmagasztalja a hegyek közé szorított tájat, lesikálja róluk a felhők árnyait, égig érő fákká növeli hitemet.

Napok óta úton vagyunk, megpihenni nincs módunk. Küldetésünk kivételes erőpróba. Katonaemberhez méltó férfias kihívás. Gondviselőnk Isten. Gépkocsink szállítmánya a Szent Jobb. Magyar testvéreink hazavárnak augusztus huszadikára.

A csend elálmosít, szárnyai alá veszi fejemet, becézve simogatja arcomat, gyöngéden elringat. Nincs szavunk egymáshoz, zárt szájjal befelé beszélek, a pillanatból nyíló múlt alakjai benépesítik álmaimat.

Erzsébet álma

Szerző:

Amikor odaadta a káplánnak a barkaágakat, megint eszébe jutott a fia. Tavaly még együtt készültek a húsvétra Jánossal, aki az embert próbáló vízilabdaedzések dacára is betartotta a böjtöt, amiért csapattársai közül többen megmosolyogták a háta mögött. Valójában irigykedtek rá, mert ugyanúgy lőtte a gólokat a hétvégi bajnoki mérkőzéseken, mintha minden egyes étkezésnél jóllakott volna. Erzsébetet büszkeséggel töltötte el, hogy tizennyolc éves korára egészséges és stramm férfi vált belőle. A szomszédok nem győztek gratulálni, ha a Népsportban nagybetűvel írták a fia vezetéknevét. Még a káplán is kezet rázott vele vasárnaponként, és soha nem mulasztotta el felhívni a többi ministráns figyelmét arra, hogy János megfelelő példakép lehet számukra.

Csurka István álma

Szerző:

Karácsony előtt találkoztam vele utoljára. Megkértek, hogy gépkocsival menjek el érte Solymárra, és vigyem el egy budapesti könyvbemutatóra. Útközben a magyar drámáról beszélgettünk és felvázolta elképzeléseit arra nézve, hogy januártól miként támogassa hatékonyan a Havi Magyar Fórum az Új Színház szellemi törekvéseit.

Fényképek a falon

Szerző:

Fenyőillatú várakozás az advent. Ez idő tájt szokott üzenni apai nagyapám a nemlét határmezsgyéjéről. Szeretetem megidézi fénytestű alakját, mélybarna tekintetét, megbocsátó mosolyát, szigorú, mégis szeretettel teli arcvonásait, szája szegletének és orrának körvonalait, melyeket örökölt tőle apám és én is.

Beteljesült várakozás

Szerző:

Szürke egér a szegénység. Nincstelenek lettünk, mindenünk Bácskában maradt, ahová a bombázások elől menekültünk nővéreimmel és édesanyánkkal. Csak az életünket, azt nem vették el a partizánok. Budapesti lakásunkat nem érte találat, de az utcánkban két-három épület szét van lőve; egykor kanyargó lépcsősorait, körfolyosóit, valaha meghitt otthonainak maradványait szemérmetlenül kitárja felénk, mikor piacozni indulunk.

Oltalmazó barkaágak

Szerző:

1.

Fénytestű félelem a pirkadat. A vonatot újra megállítják. Még közelebb bújok édesanyámhoz. Két nővérem dideregve húzza össze magán az elnyűtt télikabátot. Tekintetük aggodalommal teli, akárcsak a többi asszonyé a vagonban. A gyerekek álmosan pislognak, mint én.

– Hallják? – kérdi az egyik. – Már magyarul kiabálnak.

Odakint erős karok ragadják meg a nehéz ajtót, jólesik a betóduló friss levegő. Néhányan talpra állnak. Nem tudjuk, mi következik.

Három napja vagyunk úton. Ebéd előtt kezdtek el összegyűjteni bennünket a szerb partizánok Péterrévén, az általános iskola tantermeibe. Órákig várakoztunk, mire megtaláltak mindenkit, aki 1941 után érkezett ide.

Kora este, gyalog indultunk Óbecsére. A fegyveresek nem mondtak semmit. Az asszonyok azt suttogták, hogy talán bennünket is belelőnek a Tiszába, mint a többi magyart.