Átalakul a Fatimai Szűzanya első hazai kegyhelye

Az egykori székesfehérvári megyés püspök 1950. december 30-án áldotta meg a Portugáliából kapott Fatimai Szűz Mária-kegyszobrot, így jött létre a Fatimai Szűz Mária első magyarországi kegyhelye.
A fatimai jelenések tiszteletére májustól októberig minden hónap 13-án ájtatosságokat tartanak Al­só­szent­ivánon. 2011-ben Spányi Antal megyés püspök a kegyhelyen hirdette meg a nagyszülők zarándoklatát. Azóta minden évben a búcsúi püspöki szentmisék után a főpásztor áldásával erősíti meg hivatásukban az Alsószentivánra zarándokoló nagyszülőket, dédszülőket.
A község hívei lehetőségeikhez mérten folyamatosan szépítették, bővítették a kegyhelyet, de álmukat, a teljes megújítást saját erejükből nem tudták megvalósítani. Az alsószentiváni hívek közel hét évtizeden keresztül állhatatosan imádkoztak kegyhelyük méltó kialakításáért. Imáik a fatimai jelenések 100. évfordulójára nyertek meghallgatást. Spányi Antal megyés püspök szándéka szerint, a kormány támogatásával, 2017-ben megvalósul a kegyhely teljes felújítása és átalakítása. Az egykori Szluha-kastélyban létrehozott templomot és a szabadtéri misézőhelyet Gutowski ­Robert építész tervei szerint alakítják át. A kegyszobor körül megújul a teljes templombelső, az egykori kastély melletti területen pedig új szabadtéri misézőhelyet építenek. A zarándokok számára új parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint új kiszolgálóépületet is létesítenek.
Spányi Antal megyés püspök Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató, Dózsa István vagyonkezelő és Csány Zoltán egyházmegyei főépítész kíséretében február 10-én tájékoztatta a kegyhely megújításáról Helter István plébánost és a plébánia képviselő-testületét. A terveket Gutowski Robert építészmérnök, vezető tervező és Dely-Steindl Barnabás építészmérnök mutatta be.

Forrás: Székesfehérvári egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .