Bátor hittel a médiában – Átadták a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Fotó: Lambert Attila

 

Az ünnepi szentmisén koncelebrált és a díjátadón jelen volt mások mellett Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom–budapesti segédpüspök. Az ünnepi alkalmon megjelent a világi és a katolikus média számos képviselője.
A Szalézi-sajtóösztöndíjat azért alapította a püspöki konferencia, hogy bátorítsa, erősítse az újságírókat, akiknek Szalézi Szent Ferenchez hasonlóan óriási a felelősségük, amikor a hit terjesztése érdekében munkálkodnak. Imádkozzunk azért, hogy minden pillanatban érezzék Isten kegyelmét, ott, ahova az Úr állította őket! – mondta az ünnepi szentmise kezdetén Veres András püspök.
Az MKPK elnöke szentbeszédében János evangéliumának prológusára utalva rámutatott arra, hogy Isten Fiát, aki övéi közé jött, kétezer év után sem fogadta be egészen a világ. S akik befogadták, azok közül sokan nem azonosultak teljesen a szándékával.Igaz, minden ember Istenhez tartozik, mégis azt tapasztaljuk, hogy amikor úgymond „megy a szekér”, sokan nem érdeklődnek a hit dolgai iránt, csak akkor, ha baj van. Ady nyomán szólva elmondhatják: most már megemelném a kalapom, de már késő! Az Egyháznak mindezek ellenére az idők végezetéig az a feladata, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan, szüntelenül hirdesse az örömhírt, a megváltás örömhírét – hangsúlyozta a püspök.
Nem tudjuk, kit mikor érint meg Isten, de annyi biztos, hogy minden ember életében elérkezik a pillanat, amikor vágyni kezd az Úrra. Az újságírók, csakúgy, mint a papok, megtapasztalják, hogy sokszor kell szólni a hit szellemében, és az embereket gyakran csak azok a dolgok érdeklik, amelyek elkápráztatják őket. Talán Jézus idejében is így volt ez. De a feladatunk az, hogy Isten szeretetéből fakadó munkánk által tovább­adjuk a hitet – fogalmazott Veres András. – Isten szeretete megigéz, s ebből fakad az evangéliumért való fáradozásunk, ebből kell hogy fakadjon, mert ez vezet üdvösségre – másokat is.
A püspök hangsúlyozta, hogy most, a keresztények egységéért tartott imahéten is biztosan tudjuk: az egységet a Krisztus iránti szeretet fogja megteremteni. Azért imádkozunk, hogy erősödjön ez a szeretet, amely képes megtörni az emberi szívek keménységét.
Keressük a mélyebb elköteleződést Krisztussal és az Egyházzal – mondta Veres András –, ismerjük fel hivatásunk nagyságát, és köteleződjünk el szívesen, hogy egyre több ember ismerje meg Krisztus szeretetét. Mert így alakul, növekszik Isten országa. Adja Isten, hogy egyre inkább megtaláljuk ebben az örömünket – zárta beszédét a püspök.
Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért.
Idén – Szalézi Szent Ferenc születése 450. évfordulójának évében – a püspöki konferencia jelölései alapján a testület Prontvai Verának, a Mária Rádió munkatársának adományozta a Szalézi-sajtóösztöndíjat.
A Központi Papnevelő Intézet dísztermében megtartott díjátadón Veres András arról beszélt, hogy a 450 évvel ez­előtt született Szalézi Szent Ferenc már a régmúlt időkben is képes volt az újságírás eszközével vezetni kortársait a hitben, a Szentírás alapján. Ma, amikor a multikulturális világ az értékek szintjén összezavarodott, különösen fontos a hit átadása. Mindenképpen elismerésre méltó az, aki tud tisztán, érthetően, az igazság feltétlen hirdetőjeként írni, műsort szerkeszteni – mondta Veres András. – Ezek az újságírók bizonyosan Isten országát építik, hirdetve Jézus Krisztust és evangéliumát, még ha nem is divatos, „trendi” módon teszik.
A beszéd után a püspöki kar elnöke átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat Prontvai Verának, aki a méltatás szerint „eddigi munkásságával tanúságot tett a keresztény értékrend követéséről, és azt szakmailag igényesen képviseli a hazai tömegtájékoztatásban”.
A kitüntetett az elismerést megköszönve azt mondta: úgy tekinti a díjat, mint a Mária Rádió elismerését, s az azzal járó összeget felajánlotta a Mária Rádiónak. Mivel Székely János püspök, a rádió felelőse szorgalmazta, hogy a jövőben készüljön több, az élet védelmével kapcsolatos műsor, ennek szellemében a díjazott arra kérte az illetékeseket, hogy az összeget fordítsák havonta egy-egy hátrányos helyzetű édesanya megsegítésére.
Prontvai Vera 1981-ben született Vácon. Középiskolai tanulmányait a szentendrei Ferences Gimnáziumban végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Ezt követően elvégezte a korábbi Budapesti Kommunikációs Főiskola újságíró szakirányát.
Prontvai Vera 2006-tól a Mária Rádió munkatársa. A rádió működésének kezdetén a műsorigazgató asszisztense volt, majd átvette a terjesztési feladatok irányítását, öt éve pedig a Mária Rádió főszerkesztője. Meghatározó szerepe volt az önkéntesség rendszerének kiépítésében, a Mária Rádió stílusának és hallgatói körének kialakításában, valamint az önfinanszírozás megalapozásában. Sokrétű fel­adatai révén egyedülállóan komplex ismerettel rendelkezik a Mária Rádióról. Tízéves munkájának köszönhető a műsorszerkezet kialakítása és folyamatos fejlesztése, valamint a rádió stabil működése.
Újságírói, szakmai munkája részeként az MTVA munkatársaival együtt dolgozták ki a Kossuth Rádióban három éve mindennap elhangzó Igéző ­című műsor koncepcióját, amelyben mind ez idáig közel száz neves személyiséggel készített életútinterjú, hitvalló tanúságtétel hangzott el. A kezdetekkor Prontvai Vera beindította a gyártást, elkészítette az első adásokat, majd később több munkatársának megtanította a műsorkészítés lépéseit. Kollégáival együtt immár több mint hatszáz adást szerkesztettek. Titkok kapuja címmel elindította a szakrális színházi folyamatokat bemutató és elemző műsorát.
Hiánypótló újdonságként istenes verses és imaműsorokat készített, az évek során több száz imát és verset tett alkalmassá rádiós sugárzásra.
Prontvai Vera munkájának köszönhető a Mária Rádió újságjának megjelenése Magazin címmel. A lapnak ő a vezető szerkesztője, és ő szervezte meg azt az online hírlevelet is, amely által hetente tízezer emberhez jutnak el a keresztény tartalmak.
A díjazott újságírói munkásságának fontos része az országos sajtóban missziós rendezvények médiakampányának megtervezése és kivitelezése.
Hatékony közreműködésével a Mária-tisztelet zarándok- és búcsúhagyománya 2016-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti listájára.
Munkája mellett jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájában végez kutatásokat Költészet és szakralitás a kortárs magyar színházban címmel.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .