Fotó: Merényi Zita
Gregorián misével adtak hálát Kodály Zoltán életéért és munkásságáért halálának ötvenedik évfordulóján, a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban. Az épületet megtöltötték a zeneszerző tisztelői, az ünnepen szolgálatot teljesítő kórusok tagjai, hozzátartozóik, barátaik, zeneszerető emberek. Az ünnepi szentmisét megelőzően közös próbát tartottak az énekes szolgálatban részt vevő kórusok. Karnagyaik a templomba érkező híveknek kiosztott kották segítségével igyekeztek bevonni a jelenlévőket a zeneművek megszólaltatásába. A szentmise állandó részeit Kodály Zoltán Magyar miséjének tételei adták. A Kyrie, a Sanctus, a Domine Deus és a Gloria tételeket a kórusokkal együtt énekelték a hívek is. A liturgia kezdetén felcsendülő Dies irae középkori latin szekvenciát felváltva szólaltatták meg az énekesek: a páratlan versszakokat a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Ferenc által vezényelt vegyes karának tagjai, míg a páros versszakokat Varga László, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara vezetőjének irányításával a misén részt vevő hívek énekelték. A szentmise így zenei értelemben is közösségi eseménnyé vált.
Snell György szentbeszédében a hálaadásra irányította a jelenlévők figyelmét, hiszen Kodály Zoltán munkássága halála után fél évszázaddal is elevenen él közöttünk, és sokakat egybehív. A segédpüspök egy Kodály-idézettel folytatta mondandóját: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, az lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Snell György hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán a XX. század egyik kiemelkedő alakja, aki a közéletben is jelentős szerepet töltött be. Soha nem volt megalkuvó, és mindig, minden körülmények között megmaradt hívő katolikusnak. A püspök méltatta Kodály egyházzenei munkásságát is, „amelytől emelkedik a lelkünk”. Végül felidézte egy személyes, ifjúkori élményét: a szentesi gimnázium végzős diákjaként 1967. március 6-án egy osztályfőnöki órán értesült Kodály Zoltán haláláról. „Néma csend, senki sem tudott megszólalni. Része volt az életünknek, s így van ez most, ötven évvel később is. Amikor felajánljuk a szentmisét lelkiüdvéért, egyúttal hálát is adunk érte” – fogalmazott prédikációjának végén a segédpüspök, majd az ismert Kodály-mondatot idézte: „Legyen a zene mindenkié!”
Ezen az estén a Mátyás-templomban megvalósult Kodály óhaja: nemcsak a részt vevő kórusokat, hanem minden zenét szerető embert arra hívtak, hogy a liturgia, a közös áldozat ünneplésébe szívvel, lélekkel, énekkel is bekapcsolódjon. A szentmise könyörgéseiben is kifejeződött a közös imádság vágya, hogy minél többen dicsőítsék Istent Kodály művein keresztül.
Az emlékmisén zenei szolgálatot teljesített a Schola Gregoriana Budapestinensis Béres György vezetésével, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyes kara Sapszon Ferenc, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kamarakórusa Blazsek Andrea, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara Varga László, az Andor Ilona Ének-zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara Tamási Kinga Johanna, valamint a Mátyás-templom énekkara Tardy László vezényletével.
A szentmisét követő zenei áhítaton a Pannonia Sacra-iskola kamarakórusának előadásában elhangzott Kodály Öt Tantum ergo gyermekkarra és orgonára című műve, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyes kara pedig az ötven éve elhunyt zeneszerző Jelenti magát Jézus című művét, valamint az Új esztendőt köszöntő című kórusművét énekelte.
