A New York-i érsek imája az amerikai pártok gyűlésein

A bíboros saját blogján közzétette az ima szövegét, amelynek első két bekezdése így szól: „Mindenható Atyaisten, Ábrahám, Izsák, Jákob és Jézus atyja,könyörgünk, hogy továbbra is terjeszd ki áldásodat a szabadság e szentélyére, és mindazokra, akik otthonuknak hívják e földet. Áldásodat kérjük a még meg nem születettekre, és azokra, akikkel hamarosan találkozol életük végén. Áldd meg azokat a családokat, amelyek ősei ezekre a partokra értek nemzedékekkel ezelőtt, és azokat a családokat is, akik nemrégiben érkeztek, hogy egy jobb jövőt építsenek, beleszőve életüket a gazdag amerikai társadalom szövetébe.


Bölcsesség, igazságosság és hatalom Istene, kérjük, hogy vezesd azokat, akik bennünket vezetnek, és akik a jövőben vezetnek majd bennünket: az elnököt, az alelnököt, a kongresszust, a Legfelsőbb Bíróságot és mindazokat, akik a közjót akarják szolgálni a közhivatalokban, különösen is Mitt Romney kormányzót és Paul Ryan kongresszusi képviselőt. Tedd őket értékes szolgáiddá azáltal, hogy országunkat szolgálják. Segítsd őket, hogy emlékezzenek arra: csak egyetlen igazságos kormány létezik, amely inkább az állampolgárokat, mint önmagát szolgálja.”

A bíboros ezzel együtt elfogadta a Demokrata Párt meghívását is, amely szeptember 3. és 6. között tartja gyűlését Charlotte városában. Joseph Zwilling, a New York-i érsekség szóvivője leszögezte: egyik meghívás elfogadását sem szabad úgy értelmezni, mintha a bíboros beállt volna bármelyik párt jelöltjei mögé.
Az elmúlt hónapokban két alkalommal is hallhattuk Timothy Dolan megnyilatkozását hazáját és a keresztény erkölcsöt érintő politikai kérdésekben. Májusban – több mint negyven katolikus intézmény és szervezet sorában – az általa vezetett egyházmegye is beperelte az Obama-kormányt, mivel jogsértőnek tartották, hogy az az egyházi tulajdonú és irányítású betegellátó intézmények számára is kötelezővé tette a születésszabályozási és terhesség-megszakítási műveletek ingyenes elvégzését. Később akkor szólalt fel a New York-i érsek, amikor híre ment, hogy Barack Obama támogatja az egyneműek házasságának törvénybeli elfogadását. „A házasság csakis egy férfi és egy nő közötti egység. Nem hallgathatunk némán olyan szavak vagy lépések láttán, amelyek fenyegetik ezt az intézményt, mely a társadalom alapja” – hangsúlyozta az USA püspöki konferenciájának elnöke.

VR/MK