A legfontosabb, hogy Magyarországról beszéljek
Fotó: Bókay László

 

Ön Németországban született, ott végezte középiskolai tanulmányait. Később Ausztriában, Olaszországban és Svájcban tanult, nagyköveti kinevezéséig pedig az egyik osztrák egyházmegye sajtószóvivőjeként dolgozott. Milyen kapcsolata volt fiatalabb korában Magyarországgal?
– Nagyapám, akit én sajnos nem ismerhettem, mert a születésem előtt meghalt, mindig azt mondta édesapámnak, Habsburg Mihálynak, hogy egyszer még hazatérhetünk Magyarországra. Engem is ebben a szellemben nevelt az édesapám. Az 1980-as évek elején valóra is válhatott mindez. Magyarországra látogathatott a család. Ez számomra érdekes élmény, apám számára pedig rendkívül fontos esemény volt. Ő nagyon jól beszélt magyarul, én viszont nem. Fiatalember voltam, és bántott, hogy nem értem, mit beszélnek körülöttem az emberek. Piliscsabán és Alcsúton jártunk, egykori birtokainkat kerestük fel. Találkoztunk azokkal az emberekkel, akik még ismerték a családunkat. Finom ételeket ettünk, kedves vendéglátásban volt részünk, szeretettel vettek körül minket. Az első látogatást aztán több is követte. 1989-ben elhatároztam, hogy megtanulok magyarul. Az egyik unokatestvéremmel, Habsburg Ottó Walburga nevű lányával Magyar­országra mentünk nyelvet tanulni. Ekkor tartották Sopron közelében, Piuszpusztán a páneurópai pikniket. Mi is ott voltunk.

Ön több nyelven beszél, gondolom, a tanulmányait is több különböző országban végezte.
– A gimnáziumi, illetve az egyetemi éveimet Németországban és Svájcban töltöttem, de éltem Velencében is, ott is tanultam. Filozófia szakos bölcsészdiplomát szereztem. Aquinói Szent Tamásról és Nagy Szent Albertről írtam a diplomamunkámat, doktori disszertációm címe pedig A neotomizmus vége volt. Nős vagyok, öt lányom és egy fiam született. A nagycsaládot tartom életem legnagyobb és legszebb döntésének. Persze ez sem mindig könnyű…

A televíziózás, a forgatókönyvírás és a műsorvezetés sem áll távol Öntől…
– Regényeim és filozófiai tanulmányaimhoz kapcsolódó szakkönyveim mellett német és angol nyelvű forgatókönyveket is írtam. Az egyik osztrák televíziócsatornán pedig egy dokumentumfilm-sorozat műsorvezetője voltam. Én lettem a Habsburg család kommunikációs felelőse, és 2008-tól a Sankt Pölten-i egyházmegye sajtószóvivőjeként teljesítettem szolgálatot. Ebben a munkakörben dolgoztam, amikor a magyar kormánytól felkérést kaptam, hogy legyek Magyarország szentszéki nagykövete.

Meglepődött? Azonnal igent mondott?
– Először lehetetlennek éreztem, hogy elvállaljam ezt a megbízatást. Aztán elgondolkodtam: hét nyelvet beszélek, évek óta az egyházban dolgoztam, Habsburg vagyok, méghozzá magyar Habsburg – a nádori ágból. ­József nádor volt a szépapám, aki ötven esztendőn keresztül Magyarországon élt, és sokat tett a magyarokért. 1848-ban, a magyar szabadságharc idején az ükatyám, István nádor Bécsben kiállt a magyarok mellett. Száműzetésben kellett meghalnia. Édesapám nagyon jól beszél magyarul, Magyar­országon él, ahogyan egyik testvére, Kinga is.
Amikor megkerestek a kormány részéről, arra gondoltam, hogy éveken át az egyház és a civil világ közötti kommunikációban vettem részt. A Szentszék melletti diplomáciában sokat tehetnék Magyarország jó külföldi megítélése érdekében. Elvállaltam hát a felkérést. Mióta Rómában élek, folyamatosan Magyarországról beszélek, a Vatikánban éppúgy, mint amikor nagykövettársaimmal találkozom.

Milyennek ismerte meg a vatikáni diplomáciát, illetve nagykövettársait?
– Az itteni diplomácia nagyon speciális. Évszázadokra visszanyúló hagyományokon nyugszik. A Szentszék a világ minden tájára küld nunciusokat. Rajtuk keresztül a püspököktől, plébánosoktól származó információk is eljuthatnak Rómába, s ugyanez fordítva is igaz. A Szentszék így tulajdonképpen egy óriási információs központként is működik. Az itt akkreditált diplomaták helyzete is különleges. Mi nem katonai vagy gazdasági tárgyalásokat folytatunk. Ennek köszönhetem, hogy az Európára nehezedő migránsválság kérdéskörével kapcsolatban is szabadabban tudok beszélni kormányunk álláspontjáról nagykövettársaim előtt. Úgy tűnik, senki nem tudja, mit lehet, mit kell tenni e krízisben. Mindenki keresi az utat. A Vatikán valamennyi érintett nagykövetnél tájékozódik a helyzetről, hogy minél pontosabban megismerje az egyes országok álláspontját. Az is fontos szempont, hogy a nagykövetek közül sokan vallásos emberek, s ez meghatározza a Vatikánhoz való viszonyukat is.

Ferenc pápa tavaly őszi elfoglaltságai miatt Ön két hónapig nem tudta átadni a megbízólevelét. Úgy hallottam, ennek ellenére gyakran fogadott vendégeket a nagykövetségen.
– A püspöki szinódus idején „hivatalosan” még nem működhettem nagykövetként. Magántalálkozásaim azonban már akkor is szép számmal akadtak. Vendégül láttam például a szinóduson részt vevő négy magyar püspököt, köztük Erdő Péter bíborost. Eljött Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár is. Másfél órán keresztül beszélgethettem vele a magyar helyzetről, a migránsválságról, a magyar kormány álláspontjáról. Megbízólevelem átadása óta végiglátogathatom valamennyi kongregáció és dikasztérium vezetőjét, és tárgyalásokat folytathatok velük. Az utóbbi időben Magyarország „felkerült Európa térképére”. Amikor megtudják, hogy én vagyok a magyar nagykövet, sokan rokonszenvükről biztosítanak, érdekes és fontos országnak tartják a miénket.
Olyan időszakban lettem vatikáni diplomata, amikor a Szentszék, ha nem is közvetlenül, de egyre inkább részt vesz a világpolitikában. Ferenc pápa mindenkivel beszélni akar. Fontos utazásokat tesz, küldöttei tárgyalnak Kubával, de épp­úgy Kínával is. Változik a világ, s ennek a Vatikán is részese.

Amikor találkozott a szentatyával, beszéltek az esetleges magyarországi látogatásáról?
– Megemlítettem neki a meghívását. Ő se igent, se nemet nem mondott, hanem számos elfoglaltságát és korát említette. Mint mondta, gyakran előfordul, hogy nem azt teszi, amit szeretne, hanem amit kell. Arról viszont hosszabban beszélt, hogy szereti és némiképp ismeri is Magyarországot, mert Buenos Airesben, az ötvenes években sok időt töltött a Magyarországról elmenekült angolkisasszonyoknál, akik meséltek neki a hazájukról. Még a tokaji aszúról is hallott. Beszélgetésünk másnapján küldtem is neki egy üveggel, amit egy levélben köszönt meg.

A Szentszék és Magyarország kapcsolatát kicsit sem árnyékolja be, hogy a migránsválságban hazánk és néhány püspök véleménye eltér Ferenc pápáétól?
– A migránsokkal kapcsolatban úgy látom, a szentatya véleménye árnyaltabb lett a nyári megnyilatkozásaihoz képest. Akkor még csak arról beszélt, hogy nem szabad falat építeni, mindenkit be kell fogadni. Utóbb már arról is, hogy a menekülteknek el kell fogadniuk az európai értékeket, ismerniük kell a befogadók szokásait, nyelvét, törvényeiket pedig be kell tartaniuk. Újévkor, a nagyköveteknek tartott beszédében már arról szólt, hogy a menekülteket segíteni kell, de a befogadó országok állampolgárait is meg kell védeni.

Milyen tervekkel érkezett szolgálati helyére? Itteni munkájának végeztével milyen eredményre lenne a legbüszkébb?
– Legfontosabbnak azt tartom, hogy Magyarországról beszéljek, minden partneremmel megismertessem a magyarok értékeit. Ezt azért tartom lényegesnek, mert a világban kevesen beszélnek magyarul. Sem az újságokat, sem az internet magyar nyelvű tartalmait nem tudják elolvasni. Áttételeken keresztül tájékozódnak, s ez nem mindig ad reális képet az országról. Ebben az esztendőben ünnepeljük Szent Márton születésének 1700. évfordulóját, s Európában mindenki azt gondolja, hogy Márton francia volt. Kevesen tudják, hogy Pannóniában, a mai Magyarország területén született. Terveim között szerepel, hogy a közeljövőben a Szentszékkel közösen konferenciát szervezzek az európai cigányság helyzetéről, amely a legtöbb országban meglehetősen nehéz: nomád, migráns népnek tartják őket. Magyarországon viszont otthon vannak, történelmi identitásunk és a társadalom részét képezik. A legjelentősebb eredménynek persze azt tartanám, ha a szentatya ellátogatna Magyarországra.