Fotó: Kovács Tibor
Knézich Károlyról, a vértanúhalált halt hős tizenhármak egyikéről szépunokájával, Mihalecz Andrással beszélgettünk a Kaposvárhoz tartozó Toponáron. A tágas családi ház előszobájának fő falát az aradi vértanúk történelemkönyvekből is ismert, nemzeti színű szalaggal még hangsúlyosabbá tett csoportképe uralja, s a tábornoki kar alatt Knézich portréja kissé nagyobb méretben is megjelenik, mellette a legfontosabb életrajzi adatokkal.
Mikor tudatosult Önben, hogy nemzeti hősként tisztelik szépapját?
– Nagyszüleim házában – még kisiskolásként – gyakran megálltam az aradi vértanúkat ábrázoló festmény előtt. Akkor már tudtam, hogy Knézich leszármazott vagyok, de a hazafiasság és a nemzettudat érzését tovább mélyítették a szüleim. Sokat beszélgettünk a családról, a vér szerinti rokonságról, az önfeláldozó életútról, a bátorságról, hősiességről, bajtársiasságról, magyarságról, a váteszszerepről, de a hitről és az ima erejéről is. Ahogy visszaemlékszem, az 1848–49-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatban az iskolában inkább a márciusi eseményekről esett szó a történelemórákon és az ünnepségeken, az október 6-i gyásznapról szinte alig hallottunk.
Miért, ez ma nem így van? Az aradi tizenhármak nevét vajon hányan tudnák felsorolni?
– Talán némi változás mégiscsak érzékelhető. Nemzeti gyásznap október 6-a, számos településen – így a somogyi megyeszékhelyen is, a városligetben kialakított emlékhelyen – gyertyák gyúlnak és emlékbeszédek hangzanak el. A tisztelgő főhajtás, az eleven emlékezet fenntartása nagyban erősítheti egy ország nemzettudatát.
Középiskolásként már sokkal tudatosabban érdeklődtem a történelem iránt, és Knézich Károly élete is egyre inkább foglalkoztatott. A mai történelemoktatásról azt vallom: nem minden történelemtanár tanítja meg népünk históriájának sarkpontjait, pedig ez erősíthetné nemzeti identitásunkat. Október 6-a a magyar összefogás napja lehetne. Ha megnézzük az aradi tizenhármak származását, „tüke” magyart nemigen találnánk közöttük. A tábornokok mégis a történelmi Magyarország elkötelezettjei voltak, és nemes ügy mellé álltak. Ez lett sajnos a vesztük. 1956 is ilyen; mi mindig egy közös rossz ellen fogtunk össze. Mi lenne, ha végre egy közös jóért szövetkeznénk? Akkor talán nem folyna vér, nem lenne ennyi emberáldozat.
Szépapja katolikus volt, és gyóntatója, Pléva Balázs ferences szerzetes szerint – aki ezt naplójában is megírta –, a tábornokok közül Knézich Károly imádkozott a leghosszabban…
– Jegygyűrűje is a szerzetes papnak köszönhetően került haza feleségéhez, a rác származású Kapitány Katalinhoz. Knézich Károly az istenhitet a családjából hozta; abból a nemesi famíliából, amelynek feje ugyancsak katona volt. Knézich Fülöp főstrázsamester és Benkő Borbála fiaként a Csurgó közelében lévő Veliki Grđevacon született 1808-ban. Vélhetően nemcsak magyarul, hanem olaszul, szerbül, németül, lengyelül is beszélt. A katonaiskolát Grazban végezte, s Knézich katonai tehetségét bizonyítja, hogy alig húszévesen már friss hadnagy, és csapatával 1831-től „rendteremtő feladatot” lát el Galíciában. 1942-ben helyezték Egerbe, főbb csatáit Tápióbicskénél, Komáromnál, Szolnokon, Budán és Pereden vívta. Érdekesség, hogy József testvére a császár oldalán harcolt a budai csatában, ám fogságba esett. Knézich Károly járt közben kiszabadításáért. Az osztrákok hősként tisztelik – a császártól Mária Terézia-érdemrendet kapott –, és Ausztriában emléktábla hirdeti hősiességét. A legenda szerint Jókai Mór a Knézich testvérek kapcsán rajzolta meg a Baradlay fiúk életét A kőszívű ember fiai című regényében.
Sokat gondolkodtam azon, hogy egy család két fia hogyan futhat be ilyen különböző életutat, de úgy tűnik, a környezet, a politikai befolyásoltság mindig képes megosztani az embereket, még a családtagokat is.
Ahogy a barátokat is egymásnak ugraszthatja két különböző oldal, mi több, azonos párton belül is megfigyelhető az ellenségeskedés, a másik hátba szúrása…
– Jól látja, ilyen vonatkozásban valóban keveset változott a világ.
Mit tud a szépapja utolsó óráiról?
– A gyónáson kívül azt, hogy mindvégig imádkozott, és a hajnali kivégzés előtt állítólag levelet írt Egerben élő családjának. Szívesen kézbe venném a sorait, de a levél sorsa bizonytalan. A történészek szerint nem maradt meg e búcsúlevél.
Mi lett a feleségével és a két leányával, Olgával és Irénnel?
– Egymásnak ellentmondó állításokról tudok. Egyesek szerint Katalin szépanyám „szívszélhűdésben” meghalt, amikor megtudta a hírt, hogy akasztófára küldték a férjét. Más forrás szerint bánatában megőrült, és 1853-ban temették el. Egy bizonyos: a két leány korán árvaságra jutott. Egy poroszlói földbirtokos vállalt felettük gyámságot, de Bartakovics Béla egri érsek is figyelemmel kísérte sorsukat. A Gröber fiúk vették el őket, és tíz-tíz gyereket neveltek fel. A nemzet árvái címmel egy színdarab is született róluk, s ezt egy Knézich-találkozón be is mutatták a szolnoki Török Ignác Gimnázium szakkörösei. Hajagos József gyöngyösi tanárembert ihlette meg a két lány sorsa. Én egyébként az Olga-ág leszármazottja vagyok. Knézich Olga és Gröber József házasságából származott dédapám, Gröber Kálmán, akinek leánya volt a nagymamám, Gröber Lujza.
Szépapja csontjai is az aradi obeliszk tövében porladnak?
– Igen; eredeti nyughelyéről ugyanis kimosta maradványait az árvíz. 1932 óta nyugszik az emlékoszlop alatti kriptában.
Hány fős a jelenleg ismert Knézich família?
– Hatvan-hetven fős lehet, és jó pár éve rendszeresen találkoznak a családtagok. Nem mindenki él közülünk Magyarországon; Észak-Amerikában is laknak rokonok. Felmenőink között borászok is vannak, az egri Gröber pincészetből kevert borként került ki az első Egri bikavér. Szépapám is szőlészkedett és borászkodott; szépanyámnak éppen egy szüret miatt kellett hazasietnie Aradról. Knézich Károly akkor küldte el vele két lányának a szolnoki csatában való helytállásáért átvett III. osztályú, valamint a komáromi csatáért kapott, s meglehetősen ritkán adományozott II. osztályú katonai érdemrendjét.
Hogyan került kapcsolatba a vértanú tábornok leszármazottaival?
– Talán két éve egy internetes újságban olvastam először arról, hogy összegyűltek a Knézich leszármazottak, és rögtön az örömhír nyomába eredtem. Feleségemmel, Erikával és a kaposvári katolikus gimnáziumban tanuló András fiammal már mi is részt vettünk egy ilyen találkozón. Általában az 1849. március 5-i szolnoki csata évfordulójához közeli időpontban üdvözölhetjük egymást. Az összejövetelnek a szolnoki múzeum ad helyet, ahol a legújabb kutatásokról is hallhatunk, és megtekinthetjük az egyik ükunoka, Szinyei Béla által letétbe helyezett katonai érdemrendet is. Mivel Mischinger Gábor, egy másik ükunoka családfakutatással foglalkozik, így újabb ismeretekkel gazdagodhatunk. Az idősebb és a fiatalabb Knézich rokonokkal az együttlét mindig felemelő érzés, hiszen gyökereink azonosak, ereinkben csörgedezik a hős tábornok vére is…
A hadvezéri alkat távol áll Öntől, a politikusi viszont nem – hiszen tagja a kaposvári képviselő-testületnek, frakcióvezető, s a toponári részönkormányzat elnöke –, így mégiscsak van némi közös vonás szépapa és szépunoka között… Mivel foglalkozik Knézich Károly kései leszármazottja, akit a Kaposvári Egyetem idei tanévnyitó ünnepségén tiszteletbeli docenssé avattak?
– Büszke vagyok arra, hogy Knézich leszármazottként élhetem az életemet, és arra is, hogy az állattenyésztés a vállalkozásom főprofilja. A Kaposvári Egyetemen szereztem állattenyésztő mérnöki diplomát. Mivel egy ideig Skóciában dolgozhattam, első szakmai tapasztalataimat egy fejlett mezőgazdasággal bíró országban szereztem. Az ott látottakat is próbálom alkalmazni a hazai viszonyokra. Húsmarhatenyésztéssel foglalkozom, és azt szeretném, ha olyan fajtákat vezetnénk be, amelyek jól tudnak alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. A legjobb választásnak az ausztráliai szürkemarha tűnik, amely hazáján kívül népszerű Észak- és Dél-Amerikában, valamint Új-Zélandon is. Ezeknek az állatoknak rendkívül jó a hőstressztűrő-képességük, ami a kedvező reprodukciós képességükre is hatással van. Ettől az évtől kezdtem el ausztráliai szürkéket tenyészteni; jelenleg öt nőivarú egyedet gondozok, amelyekből embriót állítunk elő, és ezeket béranyákba ültetjük be. A kutatások és az együttműködés terén előrehaladtak már a tárgyalásaink a Kaposvári Egyetemmel, így az általam korábban beszerzett ötven szürkemarha-embrió béranyába helyezését az egyetem végzi majd.
* * *
A Knézich szépunokát arról is kérdeztem, milyen életrajzi vonatkozású tényekre derülhet még fény az Aradon nyugvó hősről. Azt felelte: nem lát teljesen tisztán a tekintetben, hogy hol végezte alapiskoláit Knézich Károly. Úgy véli, az sem kizárt, hogy Csurgón, hiszen szülőfaluja elég közel található a dél-somogyi városhoz. Hamarosan hozzáfog a kutatásokhoz, ám most arra készül, hogy a családjával odaérjen az októberi Knézich-találkozóra, amelyet Egerben tartanak. Szeretne meggyújtani egy nemzeti színű szalaggal átkötött gyertyát szépapja emlékére, és közösen imádkozni a nagy család valamennyi tagjáért.
