Fotó: Kissimon István
– Köszönöm szépen, nagyon jó. Hat évig tanultam furulyázni és altfurulyázni, játszom gitáron és dobolok, három évig énekeltem a Schola Hungaricában, tanultam klasszikus éneket, több együttesben zenéltem, és musicalekben is szerepeltem. Jelenleg tagja vagyok egy héttagú nemzetközi zenekarnak, amely papokból áll, és a Priestband névre hallgat. Továbbá szívesen csatlakozom templomunk ének- és zenekarához, amikor húsvéti vagy karácsonyi koncertre készül. Szóval a zenét nemcsak hallgatni, de művelni is szeretem.
És ha már itt tartunk, mit szeret hallgatni?
– Ez korszakonként változik. „Mindenevő” vagyok. Szeretem a komolyzenét, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek zenéit, a magyart és a külföldit egyaránt. Arra, hogy leüljek, és zenét hallgassak, nincs időm. Ha dolgozom, akkor háttérzeneként olykor halk instrumentális zenét hallgatok. Nem szokásom „zenerádiókat” hallgatni, amelyekben csak zene szól. Inkább a Kossuthot kedvelem, ahonnan sokat lehet tanulni, de azt is inkább csak kocsiban utazva hallgatom. Akad azonban olyan zenei műfaj, amely nagyon távol áll tőlem. Ilyen például a mai számítógépes „zene”. Ezt monotonnak és egysíkúnak találom. Sok tinédzser viszont szinte csak ilyesmit hallgat. Semmi gond, mindenki megtalálja a neki tetszőt.
A máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója: „Az vagy, aMIT hallgatsz.” Ezt hogyan is kell érteni?
– A mottó nyilván provokatív, és ugyanannyira nem igaz, mint a reklám, amelyre hajaz: „Az vagy, amit megeszel.” A figyelemfelkeltés a célja, és azt sugallja, hogy ha nem is válsz azzá, amit hallgatsz, azért biztos, hogy hatással van rád. A zene egyfajta életstílust is tükröz, és én hiszek abban, kissé talán naivan, hogy az emberek ízlésvilága, igényessége alakítható. Nem véletlen egyébként az sem, hogy néhány fiatalnak még a külső megjelenésén is tükröződik az az életstílus, amelyet bizonyos zenei világ hordoz. Ott van például az emós, a punk vagy az alter.
Mit gondol, van-e valamiféle „határ” a zenében a keresztény ember számára? „Baj-e”, ha egy keresztény fiatal nem csak Beethovent, és nem is csak Hillsongot meg Pintér Bélát hallgat, hanem adott esetben jól érzi magát egy Punnany Massif- vagy egy Intim Torna Illegál-koncerten (is)?
– Az, hogy zeneileg (majdnem) mindenevőnek tartom magam, már mutatja, hogy mit gondolok erről a kérdésről: szerintem nagyon tág a mozgástér. Ami meghatározza a zenei választást, az a jó ízlés és a hit. Nem biztos, hogy egy fiatal kereszténynek javára válik, ha trágár vagy esetleg sátánista zenét hallgat. De egy „profán” együttesnek is lehetnek értékeket hordozó vagy egyszerűen csak pozitív életérzést keltő számai: „Because I’m happy…” Keresztényként nem csak a szentek életét olvassuk, és nem is csak vallásos témájú filmeket nézünk, s ugyanígy nem feltétlenül csak komolyzenét vagy keresztény könnyűzenét kell hallgatunk. Ebben a világban kell élnünk, ismernünk kell azt, hogy találkozni tudjunk a benne élő többi emberrel. Nem vonulhatunk elefántcsonttoronyba.
Elárulom, hogy számomra például egy Kowalsky meg a Vega-koncert igazi „lelkigyakorlat” tud lenni. Ön tapasztalt már olyat, hogy valamilyen zeneszám – legyen az akár komoly-, akár könnyűzenei – olyasmit adott, ami segített továbblendülni az életben, ami valóban megérintette a lelket?
– Természetesen. Gyakran említem példaként a Beatles immár közhelynek számító All you need is love-ját, merthogy valójában mindenki erre vágyik. Csak esetleg nem mindenki tudja, hogy a szeretet létrehozója a Szeretet – így, nagy kezdőbetűvel –, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Sokszor alapvető kérdéseket vetnek fel világi zenék: Ha volna két életem, Álmodtam egy világot magamnak, de gyakran érintenek transzcendens témákat is: nem mindegy, hogy Highway to Hell vagy Knocking on the Heaven’s Door. Mi több, hitvalló világi zenék is vannak: Kell ott fenn egy ország, Kinek mondjam el vétkeimet, Istenem? Bevallom, velem előfordul, hogy egy-egy zene könnyeket csal a szemembe. Ilyen, amikor mondjuk egy X-Faktor végén a You raise me up című dalt éneklik, ami egyértelműen Krisztusról szól. De hasonló volt édesapám halálakor az a Requiem communio, amit Vedres Csaba írt és küldött el vigaszul. Rengetegszer meghallgattam. Most is összeszorul a torkom. Szóval egyetértek: világi dalok is tovább tudnak lendíteni, kapaszkodót adhatnak nekünk. Mert: „Süt a nap, nehogy szomorú légy…”
Örök dilemma, sőt vita tárgya, hogy gregorián vagy gitáros zene szólaljon meg a templomban. Ön mit gondol erről?
– Szívesen megkérdezném Jézust, hogy melyiket választaná… Egy biztos: az utolsó vacsorán egyik sem szólt, utána pedig a capella zsoltárokat énekeltek a Getszemáni-kertbe menet. Minden kornak megvan a maga zenei világa, az egyháznak pedig a liturgikus fegyelme. Én azt tartom, hogy a katolikus kötőszó nem a „vagy”, hanem az „is”. Az a fontos, hogy igényes, liturgikus és szép legyen. Sajnos vannak olyan esetek, amikor az orgonás mise is „liturgikus horror”, és jobb lenne, ha inkább csendes mise lenne, de a háromakkordos gitártudás sem jogosít fel a közösségi szolgálatra. Lélekemelő, ha egy Schola szép gregoriánt énekel, ha egy jól képzett kántor behangolt orgonán segíti a liturgiát, vagy ha odaillő gitáros zene szól, szépen felkészült fiatalok előadásában. Ez utóbbihoz a jelmondat: hivatalos és fiatalos legyen. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gitáros csoportok kapjanak liturgikus képzést és igényes zenei anyagot, olyat, ami valóban megfelel az előírásoknak, és magas színvonalat képvisel. Ami miatt sok kritika éri a gitáros miséket, az a következő: rossz prozódiájú énekek (mondjuk a Hozsanna is bőséggel tartalmaz ilyeneket…), az állandó részek helyettesítése valami hasonlóval (például a Tied a dicsőség egy szép, bár prozódiailag nem szerencsés ének, de semmiképpen sem helyettesíti a Gloriát, mint ahogyan a Kisfiam sem a Sanctust, és a Bárányom, bárányom sem az Agnus Deit). Gyakran a zsoltár helyett is valamilyen ének szerepel, ami szintén nem megfelelő. Szerencsére már több olyan magyar, illetve latin többszólamú gitáros misetétel áll a rendelkezésünkre, amely hivatalos és fiatalos. Az Emmánuel közösségben több tucat ilyet használunk, és nagy klasszikusnak számít Sillye Jenő miséje. Egyébként liturgikus könnyűzene terén érdemes a www.villanyharfa.hu oldalon is körülnézni.
Voltaképpen mit szeretett volna átadni az előadásával az ifjúsági találkozó résztvevőinek? És egyáltalán: miért épp a zene volt a találkozó témája?
– Bár a témát magam is a szervezőktől kaptam, nagyon örültem neki. Amiért fontos erről beszélni, az az, hogy egyszerűen körülvesz bennünket a zene. Nincs nap, amikor ne jutna el hozzánk egy dallam, egy ének, egy zeneszám. De jó, ha e téren sem olvadunk bele a fogyasztói társadalomba, és nem azt esszük, amit adnak, hanem igényesen válogatunk. Sőt, a körülöttünk élők ízlését is alakíthatjuk, rávezethetjük őket az értékesre, a szépre, a jóra, a lélekemelőre. Mert a zene, az kell.
